nodiplomanagy

Köszönjük, hogy részt vettetek akciónkban. Az aláírásgyűjtést lezártuk.


Mulţumim pentru participare. Strângerea de semnături a luat sfârşit.

TANULMÁNYOKNAK MEGFELELŐ DIPLOMÁT A BBTE MINDEN EGYETEMISTÁJÁNAK!
versiunea româna »

2008 januárjában, a 2002–2007 között néprajz A és B szakra beiskolázott diákok, legnagyobb megdöbbenésükre, szembesültek azzal a helyzettel, hogy a Babeş-Bolyai Tudományegyetem vezetősége nem hajlandó kiadni a képzésüknek megfelelő kétszakos oklevelet.

Hat évfolyam:
• 2002/2003 (tanulmányaikat 2006-ban fejezték be)
• 2003/2004 (tanulmányaikat 2007-ben fejezték be)
• 2004/2005 (jelenlegi IV. évfolyam; tanulmányaikat folyó év nyári vizsgaidőszakában fejezik be)
• 2005/2006 (jelenlegi III. évfolyam; tanulmányaikat folyó év nyári vizsgaidőszakában fejezik be)
• 2006/2007 (jelenlegi II. évfolyam)
• 2007/2008 (jelenlegi I. évfolyam)
beiskolázott diákjai szabályosan lezajlott felvételi vizsga folytán jutottak be a szakra, a Minisztérium támogatta és támogatja tanulmányaik végzését – ki ösztöndíjban részesül, ki tandíjat fizet –, a kar szemeszterenként tanulmányi szerződést kötött, illetve köt velük, és a diákok eleget tettek, illetve tesznek kötelezettségeiknek (óralátogatás, vizsga stb.)

A 2002-ben, illetve a 2003-ban beiskolázott hallgatók már befejezték tanulmányaikat, sőt az egyetem által kibocsátott oklevélpótló igazolással munkát vállaltak, ám az oklevelek kiadásának késleltetése ezek érvényességének megszűnését eredményezi.

Ennek ellenére az egyetem nem hajlandó kiadni a végzettségüknek megfelelő oklevelet, arra való hivatkozással, hogy a diplomára nem vezetheti rá a ténylegesen elvégzett szakokat, mivel ez nem egyezne a 2005/88-as és a 2007/501-es kormányrendelettel. A „megoldásként” felajánlott lehetőség – monodiploma elfogadása – nem létezik, hiszen nincs akkreditált magyar, angol stb. monoszak.

Véleményünk szerint az egyetem súlyos mulasztást követett el, amikor két éven keresztül – 2006-ban, illetve 2007-ben – olyan hivatalos okmányokat – mindkét szakot feltüntető oklevélpótló igazolásokat – állított ki, amelyeknek most nem vállalja fel az érvényességét, arról nem is beszélve, hogy a továbbiakban is felvételit hirdetett ezen kettős szakokra, de jelenleg nem ismeri el ezeket „de jure”.

„De facto” A DIÁKOK NEM LEHETNEK ÁRTATLAN ÁLDOZATAI a vezetőség mulasztásainak, amelyeket a tanügyi reform által előállt sajátságos helyzetben követtek el.

Úgy gondoljuk, hogy a helyzet megoldatlansága emberi sorsokat befolyásol, munkahelyek elveszítését eredményezi, ugyanakkor veszélyezteti a BBTE jó hírnevét.

KAPCSOLÓDÓK:

NODIPLOMA - Néprajzos diákok blogja
NÉPRAJZ KÖZÜL VÁLASZTHATSZ! Diploma-botrány a BBTE-n

DIPLOMĂ CONFORM STUDIILOR PENTRU TOŢI ABSOLVENŢII UBB!

În ianuarie 2008 studenţii de la UBB, Facultatea de Litere din Cluj-Napoca, specializarea etnologie A şi B, înmatriculaţi între anii 2002–2007, au constatat: conducerea UBB nu este dispusă să emită diplomele pentru ambele specializări conform studiilor cuprinse în contractul de şcolarizare.

Studenţii celor şase promoţii, înmatriculaţi în:

• 2002/2003 (şi-au finalizat studiile în anul 2006)
• 2003/2004 (şi-au finalizat studiile în anul 2007)
• 2004/2005 (anul IV; îşi vor finaliza studiile în anul universitar 2007/2008)
• 2005/2006 (anul III; îşi vor finaliza studiile în anul universitar 2007/2008)
• 2006/2007 (prezentul anul II.)
• 2007/2008 (prezentul anul I.)
deşi şi-au îndeplinit toate obligaţiile faţă de UBB (prezenţă la ore şi la examene, plata taxelor de studii etc.) nu primesc diplomă corespunzătoare studiilor parcurse.
Examenul de licenţă, susţinut de fiecare student în sesiunea iunie 2006, respectiv iunie 2007, s-a desfăşurat în conformitate cu deciziile rectoratului privind examenele în scris la ambele specializări şi susţinerea lucrării de diplomă.

Referindu-se la Hotărârea de Guvern nr. 88 din 2005, respectiv nr. 501 din 2007, Senatul Universităţii Babes-Bolyai a propus şi a votat eliberarea diplomei de monospecializare la alegere, etnologie sau limbă şi literatură, deşi în cazul acestuia din urmă nu este posibil, neexistând specializare de limbă şi literatură maghiară, engleză, etc. în sistem mono.

După părerea noastră conducerea UBB comite o ilegalitate atunci când nu recunoaşte validitatea adeverinţelor eliberate în anul 2006 şi 2007, conform pregătirii în două domenii şi nu emite diplome conform studiilor pentru toţi absolvenţii, deşi între anii 2002–2007, la nivel UBB, pe lista specializărilor la care se puteau înscrie candidaţii era o opţiune validă atât etnologie (mgh). (A) – lb. şi literatură maghiară/română/străină (B), cât şi lb. şi literatură maghiară/română/străină(A) – etnologie (mgh). (B)

STUDENŢII NU POT FI VICTIMELE deciziilor greşite ale instituţiei, luate în „spiritul” reformei învăţământului.
Considerăm, că nesoluţionarea situaţiei influeţează destine prin pierderea locurilor de muncă şi totodată dăunează imaginii UBB.



LINKURI:

NODIPLOMA - Blogul studentilor de la sectia etnologie maghiara



Aláírók/Semnatari: 2606

2606. Medvegy Anna, botanikus, Szeged, (2008-05-27 11:28:13)
2605. Albert Eszter, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-27 11:25:22)
2604. Bartos Annamária, gyógyszerész, Marosvásárhely, (2008-05-27 07:18:21)
2603. Vitalis Esther, Fordito, Vancouver, Canada, (2008-05-27 06:53:40)
2602. BANHEGYI ZOLTAN, PROFESOR, KANADA, (2008-05-27 04:59:57)
2601. Mike Ágnes, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-26 23:48:23)
2600. Babos Magda, építész, Bécs, (2008-05-26 23:29:33)
2599. Szarka Tamás, hallgató, Budapest, (2008-05-26 23:23:59)
2598. Szabó István, Egyetemista (BBTE), Szatmárnémeti / Kolozsvár, (2008-05-26 22:27:45)
2597. Ferenczi Laura, jogasz hallgato, Budapest, (2008-05-26 22:24:49)
2596. Gyökös Gergö-Ferenc, végzös egyetemista, Szatmarnemeti(Egyetem:Kozlozsvar), (2008-05-26 22:05:51)
2595. Horvath Csaba, foldrajzszakos, Kolozsvar, (2008-05-26 18:35:46)
2594. Marosi Csilla, ökológus, Budapest, (2008-05-26 17:41:45)
2593. Dávid Péter, színész / actor, Sepsiszentgyörgy / Sfîntu-Gherorghe, (2008-05-26 16:45:41)
2592. Sándor Zita, hallgató, Debrecen, (2008-05-26 14:36:08)
2591. Sipos-Vizaknai Balázs, lelkész, Kolozsvár, (2008-05-26 13:06:05)
2590. Deak Edit, konyvelo, Marosvasarhely, (2008-05-26 07:46:21)
2589. Waltz Dénes, nyugdijas, Pécs, (2008-05-25 23:53:01)
2588. Nagy Anikó, (eredetileg) tanító - ref. hittanoktató, Pécs, (2008-05-25 23:35:18)
2587. Ruff Klaudia, egyetemista, Pécs, (2008-05-25 23:34:41)
2586. Horváth Miklós, tanár, Pécs, (2008-05-25 23:24:14)
2585. Czimber Gyöngyvér, hallgató, Pécs, (2008-05-25 23:22:03)
2584. Dr. Csupor Dezső, gyógyszerész, Szeged, (2008-05-25 22:20:59)
2583. Leib Gaspar-Gyorgy, Tanito, Zimand-koz - Arad, (2008-05-25 20:29:25)
2582. Gabor Dezso, Mernok, Szekelyudvarhely, (2008-05-25 17:22:52)
2581. Varga Enikő, tanítónő, Székelkál, (2008-05-25 12:45:05)
2580. Kocsis Tünde, magyartanár, rendező szakos hallgató, Marosvásárhely, (2008-05-25 12:42:53)
2579. Molnár Miklós, tanuló, Budapest, (2008-05-24 23:46:03)
2578. Fűz Nóra, tanuló, Szeged, (2008-05-24 21:12:49)
2577. Mátray Csanád, hallgató, Budapest, (2008-05-24 21:00:51)
2576. Fancsali Gábor, mérnök, Budapest, (2008-05-24 19:26:20)
2575. Sulyok Júlia, segédlelkész, Zilah, (2008-05-24 18:48:47)
2574. Kadar Csaba, diak, Nyaradszereda, (2008-05-24 18:32:25)
2573. Balog Annamaria, csomagolo, Marosvasarhely, (2008-05-24 18:30:48)
2572. Kadar Kinga, program tesztelo, Nyaradszereda, (2008-05-24 18:28:48)
2571. Balog Tihamer, elektronista, Marosvasarhely, (2008-05-24 18:27:34)
2570. Kadar Katalin, Pedagogus, Nyaradszereda, (2008-05-24 18:22:38)
2569. Déri Eszter, tanuló, Miskolc, Magyarország, (2008-05-24 17:59:00)
2568. Szórádi Virág, tanuló, Budapest, (2008-05-24 17:54:36)
2567. Zsigmond Júlia, diák, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-24 16:59:35)
2566. Varga Orsolya, egyetemista, Szabadka, (2008-05-24 16:46:38)
2565. Kovács Réka, Fordíto, Kolozsvár, (2008-05-24 16:28:36)
2564. Eva Zsuzsa, tanar, Szeged, (2008-05-24 15:38:33)
2563. Varga L. Lajos, Dipl.Ing., CH-3072-Ostermundigen, (2008-05-24 15:33:54)
2562. Papp László, egyetemista, Szeged, (2008-05-24 15:25:33)
2561. Kazi Boglárka, egyetemi hallgató, Szeged, (2008-05-24 14:15:56)
2560. Mátéfi Timea, tanuló, Szentábrahám, (2008-05-24 14:02:57)
2559. Lipták Béla, tanár, Stamford, CT, USA, (2008-05-24 13:24:17)
2558. Gyongyosi Laszlo, Lakatos, Kolozsvar, (2008-05-24 13:03:07)
2557. Gyongyosi Eva, elarusitono, Kolozsvar, (2008-05-24 13:01:37)
2556. Simon Zsuzsanna, Tanár, Budapest, (2008-05-24 12:53:01)
2555. Bartos Miklos, epuletgepesz mernok, Kolozsvar, (2008-05-24 12:35:21)
2554. csaki csilla eniko, szinhazrendezo, Budapest, (2008-05-24 11:37:14)
2553. Mihai Platica, fenykepesz, Kolzosvar, (2008-05-24 09:21:35)
2552. Keszeg Agnes, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-24 09:20:54)
2551. Louis Elteto, Profesor, Portland OR, Statele Unite, (2008-05-24 09:10:10)
2550. Bodnár Lajos, lelkész, Jenő, (2008-05-23 22:42:09)
2549. Kisfaludi Klára, óvónő, székelykeresztúr, (2008-05-23 22:42:05)
2548. Pap Erzsébet, ovónő, Berettyószéplak, (2008-05-23 22:37:34)
2547. Szabó Katalin, tanítónő, Bályok, (2008-05-23 22:32:38)
2546. Fazekas Attila, szakmunkás, Berettyószéplak, (2008-05-23 22:25:50)
2545. Fazekas Éva, tanítonő, Berettyószéplak, (2008-05-23 22:23:30)
2544. Már Orsolya, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-23 21:06:22)
2543. Szabó Ákos, Történész, Szeged, (2008-05-23 19:47:01)
2542. Kovacs Zsuzsanna Boróka, Csíkszereda, (2008-05-23 19:43:10)
2541. Turi Lilla, tanuló, Debrecen, (2008-05-23 19:15:30)
2540. Buzás Miklós, okl. építészmérnök, Győr, (2008-05-23 19:12:14)
2539. Cseke Erzsébet, tanítónő, Marosszentgyörgy, (2008-05-23 18:35:54)
2538. Kasleder Maria, laborans, Saskatoon, SK Kanada, (2008-05-23 17:40:08)
2537. Bikfalvi Julia, Kozgazdasz, Becs, (2008-05-23 16:57:03)
2536. Ábrahám István, Egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-23 14:48:41)
2535. Pruker Emanuel, Egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-23 14:28:41)
2534. Biró Ella, tanár, Alsósófalva, (2008-05-23 14:08:14)
2533. Nagy Zoltán, inginer IT, tehnician dentar, Carei, (2008-05-23 12:37:20)
2532. Prezsmer Izabella, Editor Imagine, Oradea, (2008-05-23 12:36:45)
2531. Erdei Gyula, Egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-23 12:33:40)
2530. Kiss Tunde, gyogyszeresz, Gyergyoszentmiklos, (2008-05-23 11:49:18)
2529. Bágyi Eszter, Óvodapedagógus-Tanító, Pécs, Magyarország, (2008-05-23 10:51:06)
2528. Beke László, Gondnok(administrator), Csernáton kovászna megye, (2008-05-23 10:41:11)
2527. Korodi Klara, tanar, Kovaszna, (2008-05-23 09:52:13)
2526. voloncs noemi, diak, csernaton, (2008-05-23 09:32:18)
2525. Voloncs Emoke, diak, Csernaton, (2008-05-23 09:01:43)
2524. Todor Zsuzsa, óvónő, Székelyudvarhely, (2008-05-23 08:54:30)
2523. Bereczki Noemi, egyetemi hallgató, Kolozsvar, (2008-05-23 06:49:14)
2522. Laszlo Peter, Student, Cluj-Napoca, (2008-05-23 01:23:30)
2521. Szászné Medvegy Veronika, táncpedagógus, Szeged, (2008-05-22 22:55:47)
2520. Bartal Gábor, Tanár, Pécs, (2008-05-22 22:41:34)
2519. Bodnár Judit, hallgató, Pécs, (2008-05-22 22:38:16)
2518. VALLASEK ISTVÁN, egyetemi adjunktus, Csíkszereda, (2008-05-22 22:25:17)
2517. Barka Adrienn, tanár, Pécs, (2008-05-22 21:59:22)
2516. emiliatempfli, invatatoare, oradea, (2008-05-22 20:22:27)
2515. Fehér Noémi, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-22 18:41:55)
2514. Szõcs Orsolya Szende, újságíró/kulturális projektszervezõ, Utrecht, Hollandia, (2008-05-22 17:29:48)
2513. Sánta-Jakabházi Réka, tanársegéd, Kolozsvár, (2008-05-22 14:23:54)
2512. Benedek Sándor, szerkesztő, Kolozsvár, (2008-05-22 13:18:48)
2511. Miklósi Ildikó Ilona, tanácsos, Kolozsvár, (2008-05-22 13:11:08)
2510. molnos zselyke, tanar, kolozsvar, (2008-05-22 13:08:49)
2509. Péter Szerén, Tanuló, Kolozsvár, (2008-05-22 12:55:18)
2508. Ambrus Attila, tanuló, Budapest, (2008-05-22 12:00:25)
2507. Halmágyi Erika, újságíró, Kolozsvár, (2008-05-22 11:56:13)
2506. Tőrös Végh István, economist/közgazdász, Pécs,Ungaria, (2008-05-22 11:49:04)
2505. Varga Boglárka Eliz, egyetemista PKE, Nagyvárad, (2008-05-22 06:50:41)
2504. Molnár Dániel, egyetemista, Budapest, (2008-05-21 23:14:13)
2503. Balogh Ildiko, student, Marosvasarhely, (2008-05-21 22:18:07)
2502. Maior Edit, pszichologus, Kolozsvar, (2008-05-21 21:18:54)
2501. Csete Gyozo, villanyszerelo, Kolozsvar, (2008-05-21 19:36:48)
2500. Asztalos Attila, egyetemista, Barot, (2008-05-21 18:06:58)
2499. Kosztolanyi Anna, Szocialis-munkas, Szekelyudvarhely, (2008-05-21 16:41:05)
2498. kis ibolya, ovono, szaszregen, (2008-05-21 15:01:26)
2497. Ilyés Sándor, doktorandusz, Kolozsvár / Cluj, (2008-05-21 14:46:18)
2496. Tolnai Timea, táncos, Nagyvárad, (2008-05-21 12:47:47)
2495. Lukács Lóránd, tanár, Kolozsvár, (2008-05-21 11:25:20)
2494. Petneházi Gábor, Phd-student, Szeged, (2008-05-21 10:58:29)
2493. Iszlai Jozsef, mernok, Csikszereda, (2008-05-21 10:47:27)
2492. Vojkuj Melinda, egyetemista, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-21 10:43:21)
2491. Steff Tibor, építőmérnök, Esztergom, (2008-05-21 10:05:04)
2490. Török Zoltán, vegyészmérnök, Kolozsvár, (2008-05-21 09:59:55)
2489. Török Tünde, adatrögzítő, Kolozsvár, (2008-05-21 09:59:00)
2488. Barabás Katalin, adatrögzítő, Székelykeresztúr, (2008-05-21 09:58:03)
2487. Bartos-Elekes Zsombor, egy. adjunktus, Kolozsvár, (2008-05-21 09:48:53)
2486. Kovács Péter, Lelkész, Sándorhomok, (2008-05-21 09:48:52)
2485. Pál László, egyetemi hallgató, Jászvásár/Iasi, (2008-05-21 08:10:56)
2484. Török Orsolya, diák, Jászvásár, (2008-05-21 07:14:16)
2483. Igyártó Zsuzsánna, biológus, Saint Paul, MN, U.S.A., (2008-05-21 04:25:35)
2482. Györfi Ferenc, adminisztrátor, Parajd, (2008-05-21 00:46:12)
2481. Vesselenyi Judit, haztartasvezetö, Göteborg, (2008-05-21 00:36:32)
2480. Szávics Petra, igazgató, Kolozsvár, Budapest, (2008-05-20 23:57:04)
2479. Vayda Zsuzsanna, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-20 23:40:41)
2478. Horvath Katalin, tanulo, Budapest, (2008-05-20 23:37:44)
2477. Babos Veronika, egyetemi hallgató, Szeged, (2008-05-20 23:24:29)
2476. Szilágyi Lea, fordító-translatoare, nagyvárad-oradea, (2008-05-20 23:22:16)
2475. Kajcsa Emese, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-20 22:43:25)
2474. Komoróczy Zsolt, adminisztrativ, Szekelyudvarhely, (2008-05-20 22:40:12)
2473. Hatos Ildiko, hitel adminisztrator, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-20 22:32:11)
2472. Markos Tunde, Kolozsvar, (2008-05-20 22:28:09)
2471. Szasz Peter, Kortvelyfaja, (2008-05-20 22:26:58)
2470. Kovacs Emilia Felicia, konyvelo, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-20 22:26:49)
2469. Szab Agnes, Kortvelyfaja, (2008-05-20 22:26:27)
2468. Nagy Botond, Diák, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-20 22:24:43)
2467. Szantai Janos, Kolozsvar, (2008-05-20 22:20:16)
2466. Lorincz Gyula, Kolozsvar, (2008-05-20 22:19:49)
2465. Szabo Gyula, Kortvelyfaja, (2008-05-20 22:19:20)
2464. ROMAN ILIE AUREL, ADMINISTRATOR, SFANTU GHEORGHE, (2008-05-20 22:17:59)
2463. Ütő Zsuzsánna, közgazdász-tanácsadó, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-20 22:17:49)
2462. Benko Zsolt Vilmos, eladasi ugynok, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-20 22:10:03)
2461. Szekely Robert, egyetemista, Marosvasarhely, (2008-05-20 21:38:06)
2460. Burucs Szabolcs, egyetemi hallgató, Budapest, MAgyarország, (2008-05-20 21:35:06)
2459. Pánti Ildikó, tanácsadó, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-20 21:12:53)
2458. Matók Dóra, diák, Jászboldogháza, (2008-05-20 21:05:53)
2457. Csepregi Laszlo, technikus, Szekelyudvarhely, (2008-05-20 21:03:40)
2456. Alföldi Ágnes, fuvolatanár, Keszthely, (2008-05-20 21:03:39)
2455. Torok Kinga, Aszisztens, Szekelyudvarhely, (2008-05-20 21:01:05)
2454. Nagy-Korodi Enikő, diák, Segesvár, (2008-05-20 20:59:55)
2453. Pakot Ágnes, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-20 20:35:28)
2452. Pakot Ágnes, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-20 20:30:17)
2451. Luka Levente, pincer, Kezdivasarhely, (2008-05-20 20:29:43)
2450. Takács (Péter) Kinga, tanár, Kolozsvár, (2008-05-20 20:02:48)
2449. Jakab Krisztina F., katolikus teológus, Budapest, (2008-05-20 20:00:52)
2448. Kolcsar József, szinész, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-20 19:59:54)
2447. Török Annamária, Tanár, Kolozsvár, (2008-05-20 19:20:40)
2446. Kósa Mária, biológia tanár, Koloysvár, (2008-05-20 19:18:45)
2445. Karácsony Zsuzsa, táncos, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-20 19:13:48)
2444. Lőrinczi Botond-László, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-20 18:57:52)
2443. Jakab Irma Tünde, tanár, Marosvásárhely, (2008-05-20 18:53:16)
2442. Pápay Orsolya, diák, Kolozsvár, (2008-05-20 18:01:28)
2441. Lengyel András, Osztály vezetö, Budapest, (2008-05-20 17:35:01)
2440. Bárdosy Kinga, óvodapedagógus, Budapest, (2008-05-20 16:52:59)
2439. Szabó István, egyetemi hallgató, Budapest, (2008-05-20 16:47:36)
2438. Sánta Zsolt, Közgazdász, Marosvásárhely, (2008-05-20 16:26:50)
2437. Bartis Magdolna, Egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-20 15:59:42)
2436. Matyas Szilvia, Szocialis Munkas, Kolozsvar, (2008-05-20 15:09:08)
2435. Koncz Szabolcs, MERNOK, KOLOZSVAR, (2008-05-20 15:04:59)
2434. mild gunther, student medicina generala, cluj-napoca, (2008-05-20 14:30:46)
2433. Furdek L. Tamás, mérnök, Kolozsvár, (2008-05-20 14:16:03)
2432. Nagy Hanna, Tanár, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-20 13:59:33)
2431. Kiss Jenő, Könyvtáros, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-20 13:58:59)
2430. Pozsony Viola, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-20 13:19:50)
2429. Varga Norbert, diak, Zilah, (2008-05-20 12:47:41)
2428. Varga Anikó, Phd-hallgató, Budapest, (2008-05-20 12:33:35)
2427. Márton Ildikó, referens, Csikszereda, (2008-05-20 12:05:37)
2426. Tokes Lorant, unitarius lelkesz, Kissolymos, (2008-05-20 11:34:43)
2425. Vass Lajos-Lehel, designer, Kolozsvár, (2008-05-20 11:15:55)
2424. Vida Eszter, könyvtáros, Budapest, (2008-05-20 11:07:57)
2423. Goda Katalin, ügyvezető, Szeged, (2008-05-20 11:04:47)
2422. Schuller Anett, Közgazdász, Gyergyószentmiklós, (2008-05-20 10:55:33)
2421. Balázs-Petz Sándor, építőmérnök, Marosvásárhely, (2008-05-20 10:33:15)
2420. Hubbard Zsuzsanna, fazekas, Perth, Ausztralia, (2008-05-20 10:00:14)
2419. Iszlai Enikő, tanár, Kolozsvár, (2008-05-20 09:38:12)
2418. Bauman Norbert, mérnök, Nagyvárad, (2008-05-20 09:20:52)
2417. Lorincz Peter, diak, Marosvasarhely, (2008-05-20 06:50:22)
2416. Boné Ferenc, riporter, Kolozsvár, (2008-05-20 01:10:14)
2415. lakatos laura, diak, kolozsvar, (2008-05-20 00:54:29)
2414. SZAKACS OLGA, NYUGDIJAS, SEPSISZENTGYORGY, (2008-05-20 00:13:14)
2413. Ballai Zoltan, reformatus lelkipasztor, Hodgya, (2008-05-20 00:09:49)
2412. Szabo Magdolna, Tanar, Kortvelyfaja, (2008-05-20 00:04:15)
2411. Szabo Krisztina, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-20 00:03:40)
2410. Benyes László Attila, IT Technikus, Manchester, UK, (2008-05-19 23:59:50)
2409. Balazs Lehel, Tanulo, Stroud,GB, (2008-05-19 23:38:25)
2408. Roman Ilie, egyetemista, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-19 23:26:14)
2407. Pozsony Katalin-Gyongyver, roman-angol szakos tanarno, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-19 23:09:19)
2406. Hilbel Andrea, fordito, Valencia, Spanyolorszag, (2008-05-19 22:50:41)
2405. Babos Irén, pedagógus, szeged, (2008-05-19 22:41:53)
2404. Kiss Éva, Nyugdíjís/Pensionar, 415300 Marghita, (2008-05-19 22:37:39)
2403. Kiss Kálmán, Nyugdíjís/Pensionar, 415300 Marghita, (2008-05-19 22:34:45)
2402. Nagy Alpar, tanulo, Sf. Gheorghe, (2008-05-19 22:25:31)
2401. Tamasi Andrea-Gabriella, iskolai tanacsado, Szekeludvarhely, (2008-05-19 22:21:09)
2400. sipos Gábor, egy. docens, Kolozsvár, (2008-05-19 22:08:11)
2399. Káity Leila, tanuló, Szeged, (2008-05-19 22:04:20)
2398. Gyarmati Sándor, egyetemi hallgató, Tinnye, Magyarország, (2008-05-19 21:48:16)
2397. Tusa Erika, Prof. Psihopedagog, Sf. Gheorghe, (2008-05-19 21:25:16)
2396. Győrfi Józsefné, tanító, Makó, (2008-05-19 21:09:37)
2395. Kovács Gergely, Kereskedelmi vezető, Debrecen, (2008-05-19 20:36:40)
2394. Borsan Raluca, studenta, cluj-napoca, (2008-05-19 19:17:44)
2393. Szabó Tímea, Gyermekmisszionárius, Marosvásárhely, (2008-05-19 19:05:53)
2392. Serban Eniko, Tanacsado, Kezdivasarhely, (2008-05-19 18:43:09)
2391. Kovács Andrea, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-19 18:25:36)
2390. Richter Zsofia, tanar, Finnorszag, (2008-05-19 17:24:57)
2389. Szépvölgyi Szabolcs, Sales manager, Budakalász, (2008-05-19 17:05:14)
2388. Kramlik Márta, néprajzos egyetemista, Ipolyvece, (2008-05-19 16:51:18)
2387. Nagy Gábor Vilmos, Tanár, Encs, (2008-05-19 16:20:48)
2386. Menyhárt Beáta, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-19 15:32:52)
2385. Szőke Katalin, hallgató, Budapest, (2008-05-19 15:12:45)
2384. Gorbe Beata, kozgazdasz, Kolozsvar, (2008-05-19 14:46:03)
2383. Antal-Váradi Judit-Anna, Háztartásbeli, Marosvásárhely, (2008-05-19 14:42:52)
2382. Fekete Timea, tanacsado, Marosvasarhely, (2008-05-19 14:42:38)
2381. Fejér István, Programozó/Programator, Marosvásárhely/Tirgu Mures, (2008-05-19 14:40:20)
2380. Dr.Menyhártné Szövérfi katalin, anya, Eger, (2008-05-19 14:37:14)
2379. Szövérfi János, hallgató, Marosvásrhely, (2008-05-19 14:27:57)
2378. Sümeghi Mátyás, ügyvezető igazgató, Budapest, (2008-05-19 14:12:58)
2377. Kiss Tímea, programasszisztens, Budapest, (2008-05-19 13:22:38)
2376. Stenszky Cecília, hallgató, Szeged, (2008-05-19 13:02:11)
2375. Babos Magor, fizikus, szeged, (2008-05-19 12:41:20)
2374. Fazekas Henriett, főiskolai hallgató, Kecskemét, (2008-05-19 12:10:51)
2373. Dalanics Sára, tanuló, Debrecen, (2008-05-19 11:18:14)
2372. Daruházi Ágnes, gyógyszerész, Budapest, (2008-05-19 11:09:16)
2371. Rákosi Zita, tájékoztató könyvtáros, Budapest, (2008-05-19 11:05:45)
2370. szabó eszter, tanuló, Budapest, Magyarország, (2008-05-19 10:58:25)
2369. Fehér Anita, egyetemi hallgató, budapest, (2008-05-19 10:36:09)
2368. Dr.Pethő Katalin, orvos, Szeged.Bokor u.17, (2008-05-19 10:21:15)
2367. Tóth Csaba, néprajz szakos egyetemista, Szeged, (2008-05-19 10:19:43)
2366. Mózes Emese, biológus/studenta de biologie, Szeged, (2008-05-19 09:57:04)
2365. paska viliam, student, cluj-napoca, (2008-05-19 09:36:37)
2364. Benedek Csaba, economist, Sf. Gheorghe, (2008-05-19 09:22:21)
2363. Jakab Reka Ilona, titkarno, Parajd, (2008-05-19 08:54:26)
2362. Nagy Szabolcs, referent/referens, Satu Mare/Szatmarnemeti, (2008-05-19 08:38:46)
2361. Varga Viola, termékmanager aszisztens, Csíkszereda, (2008-05-19 07:36:17)
2360. Ambrus Reka, vago, Kolozsvar, (2008-05-19 06:12:42)
2359. Muntag Márton, egyetemi hallgató, Budapest, (2008-05-19 01:21:05)
2358. Kállay-Miklós Zsófia, diák, Kolozsvár, (2008-05-19 00:26:39)
2357. Voros Alpar, tanar, eloadotanacsos, Cluj, Kolozsvar, (2008-05-19 00:03:58)
2356. Simon Levente, filozopter, Egri, (2008-05-18 23:40:33)
2355. bakos Emilia, egyetemi hallgato, marosvasarhely, (2008-05-18 23:10:52)
2354. Barta Csilla Zsuzsanna, anya, Szeged, (2008-05-18 22:35:20)
2353. Tanczos Erika, Tanulo, East Grinstead, (2008-05-18 22:33:31)
2352. Olah Eniko, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-18 22:10:58)
2351. Lakatos Eszter, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-18 22:09:57)
2350. Torok-Csingo Zsuzsanna, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-18 22:08:04)
2349. Essig Ilona Magdalena, Pensionara, Cluj-Napoca, (2008-05-18 22:00:56)
2348. Kiraly Kinga, zenesz, Gyergyoszentmiklos, (2008-05-18 21:23:04)
2347. Lászlóffy Réka, tanársegéd, Kolozsvár, (2008-05-18 21:17:41)
2346. Dr. Kovács Alíz, MKFE főtitkár, Budapest, (2008-05-18 21:17:12)
2345. Székely Tivadar, tanár, Medgyes, (2008-05-18 21:09:48)
2344. Kerestely Csilla Ildiko, tolmacs, Marosvasarhely, (2008-05-18 20:29:43)
2343. Hídi Piroska, Tanár - Gaál Mózes I-VIII. osztályos Iskola, Barót, Barót, (2008-05-18 20:23:09)
2342. kerestely Isac, osztalyvezeto, Marosvasarhely, (2008-05-18 20:17:23)
2341. szasz sandor, munkanelkuki, olasztelek, (2008-05-18 19:34:47)
2340. Starmüller Katalin, mérnök, Marosvásárhely, (2008-05-18 19:09:32)
2339. Nuszer István, Villamosmérnök, Győr, (2008-05-18 18:49:14)
2338. Kovacs Katalin, Eleva, Odorheiu-Secuiesc, (2008-05-18 18:27:54)
2337. Tako Istvan, egyetemi hallgato, Kolozsvar, (2008-05-18 17:57:53)
2336. Pal Attila, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-18 17:31:02)
2335. Ambrus Krisztina, diak, Kolozsvar, (2008-05-18 17:21:02)
2334. Kolcza Judit, tanár, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-18 16:15:11)
2333. Izápy Juli, kézműves, eladó, Budapest, (2008-05-18 15:33:30)
2332. Vass Gyopár, egyetemista, Marosvasarhely, (2008-05-18 14:14:47)
2331. Roman Hajnalka, egyetemista, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-18 13:33:37)
2330. Sebestyén Melinda, ügyintéző, Esztergom, (2008-05-18 10:52:19)
2329. L. Balogh Béni, levéltáros, Esztergom, (2008-05-18 10:50:45)
2328. Makkay József, Újságíró, Kolozsvár, (2008-05-18 09:37:59)
2327. Nyáguj Tünde, tanitonó,jelenleg gyereknevelésin, Székelyszáldobos, (2008-05-18 07:42:39)
2326. Nagy István, egyetemista, Szeghalom, (2008-05-18 02:15:37)
2325. Sándor Attila, Egyetemista, Szeged, (2008-05-18 02:10:36)
2324. Szabó Attila, IT Engineer, Budapest, (2008-05-18 01:40:07)
2323. Salló Zoltán, egyetemi hallgató, Csíkszereda, (2008-05-18 00:31:43)
2322. Tóth Szabolcs, informatikus mérnök, Sopron, Magyarország, (2008-05-18 00:25:39)
2321. Szabó-Sebe Ágnes, tanítónő, budapest, (2008-05-18 00:25:10)
2320. Péter Beáta, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-18 00:14:02)
2319. Meszaros Zoltan, Mernok, Rugonfalva, (2008-05-17 23:30:27)
2318. Molnár Kinga, Főiskolás, Budapest, (2008-05-17 22:50:57)
2317. Janosy Cecilia, egyetemista, kolozsvar, (2008-05-17 21:40:11)
2316. Lazar Orsolya, studenta, Cluj Napoca, (2008-05-17 21:37:06)
2315. Dr.Nagy Gizella, Alltalanos orvos, Bogoz, (2008-05-17 20:51:06)
2314. Soos Laszlo, penzugyi igazgato, Szekelyudvarhely, (2008-05-17 20:49:40)
2313. Nagy Boglarka, Diak, Bogoz, (2008-05-17 20:47:01)
2312. Medve Hunor, Hallgató, Hargita megye, Parajd (Praid), (2008-05-17 20:40:10)
2311. Veres Zoltán, radiológus asszisztens, Székelyudvarhely, (2008-05-17 20:31:59)
2310. Tófalvi Tamás, tanuló, Szováta, (2008-05-17 19:25:28)
2309. Vallasek Aletta Kinga, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-17 18:12:14)
2308. Molnar Edit, referens, Olasztelek, (2008-05-17 18:10:04)
2307. janos hajnal, suli, csikszereda, (2008-05-17 17:49:42)
2306. Pete-Komaromy Gergo, Uzletember, Carei, (2008-05-17 17:34:37)
2305. Győrffy Levente-Zsolt, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-17 17:30:20)
2304. Vödrös Zita Orsolya, egyetemi hallgató, Budapest, (2008-05-17 16:44:43)
2303. Deák N., tanuló, Kolozsvár, (2008-05-17 16:10:58)
2302. Páva Adorján, Újságíró, Kolozsvár, (2008-05-17 15:49:15)
2301. Tarr Attila, Egyetenista, Kolozsvar, (2008-05-17 15:43:35)
2300. Szocs Arabella, Egyetemista, Koloozsvar, (2008-05-17 15:42:51)
2299. BALOGH GERGO, STUDENT, cluj napoca, (2008-05-17 15:21:36)
2298. Pap Noémi, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-17 15:06:19)
2297. Nagy Botond, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-17 14:26:52)
2296. Rettegi- Ady Emese, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-17 14:25:38)
2295. Kántor Lajos Kristóf, diák, Marosvásárhely, (2008-05-17 14:16:30)
2294. Pentek Andrea, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-17 14:13:22)
2293. Kozma Bea, tanulo, Kolozsvar, (2008-05-17 14:12:16)
2292. HORVATH VASILE, Electronist, Cluj, (2008-05-17 14:12:14)
2291. Kozak Andrea, Kolozsvar, (2008-05-17 14:01:12)
2290. Henning Eszter, Tanulo, Sepsiszetngyorgy, (2008-05-17 13:56:17)
2289. Kallay Miklos Panna, eleva liceul de muzica "S. Toduta", Cluj-Napoca, (2008-05-17 13:52:23)
2288. dr.Pap Ádám, orvos, Szolnok, (2008-05-17 13:08:11)
2287. Timár Kata, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-17 12:56:01)
2286. Halász István, egyetemi hallgató és software fejlesztő, Kolozsvár, (2008-05-17 12:38:16)
2285. lakatos kinga, tanulo, kolozsvar, (2008-05-17 12:08:48)
2284. Néma Levente, Egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-17 10:45:05)
2283. Pataki Katalin, egyetemi hallgató, Szentes, (2008-05-17 09:46:09)
2282. Kalapács József, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-17 09:36:14)
2281. Frigyesy Ágnes, újságíró, Budapest, (2008-05-17 08:40:39)
2280. Laczkó Kinga, Egyetemista, Marosvásárhely, (2008-05-17 04:33:25)
2279. Andrea Leon, Registered nurse, New York City, (2008-05-17 03:22:59)
2278. Niczuly Enikő, diák, Csernáton, (2008-05-17 00:13:30)
2277. Jakabffy Eva, Zenetanar-Profesor de muzica, Kolozsvar-Cluj Napoca, (2008-05-17 00:08:22)
2276. Bledea Alexandru- Sebastian, Technikus, Máramarossziget, (2008-05-16 23:33:38)
2275. Bledea Blanka, Szociologus, Máramarossziget, (2008-05-16 23:29:49)
2274. Bledea Blanka, Szociologus, Máramarossziget, (2008-05-16 23:28:56)
2273. Török-Csingó Adorján, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-16 22:48:55)
2272. Balo Tunde Ibolya, Tanitono, Szekelyszaldobos, (2008-05-16 22:47:29)
2271. Imre Márta, Tanár, Marosvásárhely, (2008-05-16 22:08:57)
2270. Fejer Akos, tanar, Kolozsvar, (2008-05-16 21:48:56)
2269. Bakk Éva-Bernadett, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-16 21:48:23)
2268. Worsek Alfred, Geplakatos, Nagyvarad, (2008-05-16 21:33:28)
2267. Simon Irén, posta, Létavértes, (2008-05-16 20:43:05)
2266. harangozóné csortán Erzsébet, mentálhigienes, Újkígyós, (2008-05-16 20:38:08)
2265. Molnar Szilard, referens, Marosszentgyorgy, (2008-05-16 20:08:54)
2264. Gyongyossy Kati, egyetemi hallgato, Kolozsvar, (2008-05-16 19:53:21)
2263. Ferencz Csaba-Levente, arculattervező, közösségszervező, Kolozsvár, (2008-05-16 19:42:21)
2262. Vajda Imola, egyetemi hallgato, Kolozsvar, (2008-05-16 19:14:34)
2261. VEIZER OTTILIA, gyógyszergyártó szm., DEBRECEN, (2008-05-16 19:11:19)
2260. kincses zsuzsa, egyetemi hallgato, kolozsvar, (2008-05-16 19:06:57)
2259. sarpataki eszter, egyetemi hallgato, kolozsvar, (2008-05-16 19:01:37)
2258. Fejer Marta, nyugdijas tanarno, Kolozsvar, (2008-05-16 18:42:14)
2257. Toth Ibolya, konyvelo, Kezdivasarhely, (2008-05-16 18:14:11)
2256. Trufan Aron, Lelkesz, Chicago, (2008-05-16 18:11:33)
2255. Surányi Ildikó, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-16 18:08:25)
2254. Négyesi Dávid, gimnazista, Tiszaújváros, (2008-05-16 17:53:01)
2253. Ferenc Gabriella, egyetemi hallgato es angoltanàr, Martinsicuro (TE), Olaszorszàg, (2008-05-16 17:51:00)
2252. Fazakas Magdolna, Angol-Magyar szakos tanarno, fordito, Manchester, Anglia, (2008-05-16 17:42:38)
2251. beke_t@yahoo.com, tanár, Marosvásárhely, (2008-05-16 17:37:35)
2250. Sorban Ferenc, egyetemista, Brassó, (2008-05-16 17:14:58)
2249. farkas andreea, egyetemi hallgato, kolozsvar, (2008-05-16 16:55:47)
2248. Papp Eszter, tanár, Budapest, (2008-05-16 16:31:13)
2247. Kadar Maria, mernok, Nagyszalonta, (2008-05-16 16:20:37)
2246. Molnár Csilla, főiskolai hallgató, Kárpátalja, Beregszász, (2008-05-16 16:18:01)
2245. Miklos Melinda, tanár / profesor, Négyfalu / Sacele, (2008-05-16 15:56:00)
2244. Korcsmáros Gabriella, tanító, Nagykároly, (2008-05-16 15:40:57)
2243. Bartha Zita Eva, egyetemi hallgato, Kolozsvar, (2008-05-16 15:03:20)
2242. FUTO CRISTIAN, sefgyeszkára, zilaj, (2008-05-16 14:43:17)
2241. Szőnyi Eszter, egyetemi hallgató, Göd, Magyarország, (2008-05-16 14:30:00)
2240. Gáspár Emese, tanár, Kolozsvár, (2008-05-16 14:18:46)
2239. Nagy Margit-Veronika, Egyetemi hallgato, Kolozsvar, (2008-05-16 14:10:58)
2238. Trombitas Sandor, Diak, Kolozsvar, (2008-05-16 14:10:15)
2237. Mago-Maghiar Anna, neptancos, Nagyvarad, (2008-05-16 13:28:28)
2236. Zakariás Anna, belsőépitész, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-16 13:25:12)
2235. Nagy Gergely, újságíró, Budapest, (2008-05-16 12:33:50)
2234. Nátor János, informatikus, Újkígyós, (2008-05-16 12:10:41)
2233. Dénes Tünde, könyvtáros, Székelyudvarhely, (2008-05-16 11:50:36)
2232. Kovacs Gabriella, tanarseged, Marosvasarhely, (2008-05-16 11:23:47)
2231. Oláh Mária-Anna, biokémikus, Marosvásárhely, (2008-05-16 11:04:58)
2230. Campeanu Tibor, tanár, Budapest, (2008-05-16 10:25:49)
2229. Molnár János, tanár, Gönc, (2008-05-16 10:22:49)
2228. Jancsó Noémi, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-16 10:16:53)
2227. Filep János, Gépészmérnök, Gönyű, (2008-05-16 09:47:44)
2226. Rényi Hilda, tanár, Székelyudvarhely, (2008-05-16 08:46:01)
2225. Rényi Csaba, informatikus, Székelyudvarhely, (2008-05-16 08:45:01)
2224. Betlen Péterné, Tanár, Budapest, (2008-05-16 08:23:54)
2223. Keresztes Margareta, analista, Kolozsvar, (2008-05-16 07:30:58)
2222. Pintér Erzsébet, tanár, Budapest, (2008-05-16 01:33:50)
2221. Domokos Anikó Emese, egyetemi hallgató, Békéscsaba, Magyarország, (2008-05-16 00:46:07)
2220. András Bernadette, tanuló, Szentegyháza, (2008-05-16 00:13:51)
2219. Damo Zsuzsanna, tanulo, Kolozsvar, (2008-05-15 23:41:39)
2218. Nagy Attila, Vegyeszmernok, Temesvar, (2008-05-15 23:40:28)
2217. Durucz, Forgalom irányító, jászboldogháza, (2008-05-15 23:35:12)
2216. Biró Rózsa, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-15 23:19:12)
2215. Precupas Liviu, Economist, Deva, (2008-05-15 23:13:47)
2214. Lőrincz Zsuzsánna, igazgati Civil szervezet, Székelyudvarhely, (2008-05-15 23:10:32)
2213. Horvath Attila, elev, Cluj-Napoca, (2008-05-15 23:03:34)
2212. Tettamanti Béla, vegyészmérnök, Budapest, (2008-05-15 23:00:10)
2211. Karpat Adel, studenta, cluj-napoca, (2008-05-15 22:43:06)
2210. Dozsnyák Péter, vízhálózati osztályvezető, Miskolc, (2008-05-15 22:27:46)
2209. Kallo Norbert, student, Cluj Napoca, (2008-05-15 22:27:18)
2208. A Ildiko, diak, Kvar, (2008-05-15 22:19:11)
2207. Kiss Pál Gábor, történelemtanár, tanító, Makó-Hungary, (2008-05-15 22:13:17)
2206. Kiss Rózsa, zenetanár, tanító, Makó-Hungary, (2008-05-15 22:11:46)
2205. Vincze Tímea, tanuló, Kolozsvár, (2008-05-15 22:10:27)
2204. treitli tamas, student, cluj-napoca, (2008-05-15 22:09:26)
2203. Magyari Levente, Fogorvostan hallgató MOGYE, Marosvásárhely, (2008-05-15 22:07:50)
2202. Lajos Ildikó, egzetemista, Kolozsvár, (2008-05-15 21:50:06)
2201. Vorzsak Milan, tanar, Kolozsvar, (2008-05-15 21:49:47)
2200. Kolumban Lajos, Szakkepzetlen munkas, Brasso, (2008-05-15 21:42:03)
2199. Kiss Erika, tanar, Szatmarnemeti, (2008-05-15 21:38:22)
2198. Péter Margit, közigazgatás, Aranyosegerbegy, Kolozs megye, (2008-05-15 21:35:39)
2197. Gráncsa Zsolt, diák, csíkszentmárton, (2008-05-15 21:29:49)
2196. Füzesi István, mérnök/inginer, H-2800 Tatabánya,, (2008-05-15 21:26:50)
2195. Kiss Szabolcs, mérnök/inginer, Budapest/Budapest, (2008-05-15 21:19:17)
2194. Ady Csaba, Autószerelő, Budapest, (2008-05-15 21:10:14)
2193. Szocs Zsuzsa, Grafikus, Csikszereda, (2008-05-15 21:01:29)
2192. Kajó Tünde, iskolapszichológus és logopédus, Nagyvárad, (2008-05-15 20:49:44)
2191. Csiki ibolya, tanár, Györgyfalva, (2008-05-15 20:41:19)
2190. Duffek Valéria, középiskolai tanár, Budapest, (2008-05-15 20:32:36)
2189. Karácsony Mária, Ápolonő, Barót, (2008-05-15 20:23:16)
2188. Tineghe Raluca, studenta, Cluj Napoca, (2008-05-15 20:09:33)
2187. Sireteanu Viorica, studenta, Cluj Napoca, (2008-05-15 20:08:09)
2186. Incze Áron, nyugdijas, Barot Kovászna megye, (2008-05-15 20:02:49)
2185. Czerjak Elek, Egyetemi hallgato, Kolozsvar, (2008-05-15 20:02:39)
2184. Szakács Lia, mérnök, Nagykároly, (2008-05-15 20:00:34)
2183. Löchl István, újságírűó, Szatmárnémeti, (2008-05-15 19:53:10)
2182. Palfi Zsuzsanna, Marosvasarhely, (2008-05-15 19:36:41)
2181. Bencze Edit, egyetemi hallgato, Szekelyduvarhely, (2008-05-15 19:15:09)
2180. Janka Csaba, key account manager, Budapest, (2008-05-15 18:47:56)
2179. ANGYAL-PATAKI ATTILA, ORVOS, SZILAGYSOMLYO, (2008-05-15 18:44:51)
2178. Kardos Katalin, tanár, rádiós-újságíró, Miskolc, (2008-05-15 18:35:52)
2177. Szabó József-Levente, segédlelkipásztor, Zilah, (2008-05-15 18:31:30)
2176. ANGYAL-PATAKI EDITH, ORVOS, SZILAGYSOMLYO, (2008-05-15 18:29:41)
2175. Kőmíves Noémi, tanár, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-15 18:20:09)
2174. Varró Petra, Tanár, Mezőkövesd, (2008-05-15 18:02:39)
2173. Bakk Zsuzsa, tanacsado, Kolozsvar, (2008-05-15 17:59:12)
2172. Simon Krisztián, tanuló, Debrecen, (2008-05-15 17:44:00)
2171. Gajdó Tamás, student, Sf. Gheorghe, (2008-05-15 17:43:54)
2170. Marthi Zoltan, no, Kolozsvar, (2008-05-15 17:34:11)
2169. Szabo Ildiko, egyetemista, Cluj Napoca, (2008-05-15 17:07:57)
2168. Ferencz-Nagy Mária, Tanítónő, Brasső, (2008-05-15 17:04:16)
2167. Kratochwil Maria Erna, Kozgazdasz/Economist, Sepsiszentgyorgy/Sf. Gheorghe, (2008-05-15 16:34:26)
2166. Viszhányó Aranka, tanító, Arad, (2008-05-15 16:34:22)
2165. Szabó Anna, óvónő, Nagyvárad, (2008-05-15 16:04:31)
2164. Györgypál Enikő, pasztorálasszisztens, Kolozsvár, (2008-05-15 15:59:49)
2163. Fischer Albert, mérnök, Nagykároly, (2008-05-15 15:57:14)
2162. Fischer Ildikó, asszisztensnő, Nagykároly, (2008-05-15 15:56:14)
2161. Albert Imola, Tanar, Kolozsvar, (2008-05-15 15:55:39)
2160. Puskas Emese, tanacsado, Szekelyudvarhely, (2008-05-15 15:51:01)
2159. Balázs D. Attila, újságíró, Nagyvárad / Oadea, (2008-05-15 15:47:12)
2158. Kovacs Eva Timea, Testneveles tanarno, Kolozsvar, (2008-05-15 15:43:07)
2157. Kovacs Karoly, Informatika tanar, Kolozsvar, (2008-05-15 15:41:03)
2156. Mészáros Melinda, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-15 15:04:48)
2155. Rind Agota, egeszsegugyi technikus, Topolya, (2008-05-15 14:54:49)
2154. Sebestyén Judit, könyvtáros tanár, Budapest, (2008-05-15 14:47:43)
2153. Schönberg Éva, bibliotecara, Oradea, (2008-05-15 14:42:57)
2152. Kozák Judith Gizella, Bibliotecara, Oradea, (2008-05-15 14:42:10)
2151. Papp Béla, tanár, Budapest, (2008-05-15 14:28:52)
2150. Hanko Gabriella, szocialis munkas, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-15 14:16:17)
2149. Agoston-Palko Erna, manager, Nagyvarad/Oradea, (2008-05-15 14:14:38)
2148. Nagy Edina, diak, Bors, (2008-05-15 14:07:59)
2147. Erdei Sarolta-Beáta, egyetemi hallgato, Szászrégen, (2008-05-15 14:05:09)
2146. Kiss Ildikó, tanár/profesor, Budapest/Budapesta, (2008-05-15 14:04:26)
2145. Szabó Ágnes, tanárnő, Budapest, (2008-05-15 13:58:59)
2144. Baczoni Szilárdka Kata, lekipásztornő, Szováta, (2008-05-15 13:20:34)
2143. Zachar Pál, diák, Pozsony, (2008-05-15 13:10:40)
2142. Racz Norbert, unitarius ifjusagi es egyetemi lelkesz, Kolozsvar, (2008-05-15 12:55:19)
2141. Horvath Zsuzsa, min.ellenőr, Parajd/Praid, (2008-05-15 12:23:57)
2140. Fülöp Magdolna, mérnök, Parajd/Praid, (2008-05-15 12:21:14)
2139. Mihály Csaba, mérnök, Csíkszentdomokos, (2008-05-15 12:12:36)
2138. Máté Zsuzsanna, kulturreferens, Szeged, (2008-05-15 12:12:06)
2137. Rozsnyai-Kovács Aletta, tanuló, Budapest, (2008-05-15 12:04:30)
2136. Rozsnyai-Kovács Kincső, tanuló, Budapest, (2008-05-15 12:01:25)
2135. Rozsnyai-Kovács Judit, ápolónő, Budapest, (2008-05-15 11:56:40)
2134. Dézsi Márta, Tanár, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-15 11:50:10)
2133. Kaáriné Kabay Lilla, Tanár, Albertirsa, (2008-05-15 11:46:05)
2132. mihaly laszlo, allatorvos, parajd, (2008-05-15 11:40:22)
2131. Balogh Margit, vallástanár, Nagybánya, (2008-05-15 11:36:15)
2130. Nyagrus Laszlo, Tanar, Felsosofalva, (2008-05-15 11:30:09)
2129. Deritei György, adminisztrátor, kolozsvár, (2008-05-15 11:26:15)
2128. Korpos Dalma, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-15 11:18:54)
2127. Lukács Réka, néptáncos, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-15 11:06:00)
2126. Kocsis Juliana, inginer constructor, Cluj Napoca, (2008-05-15 10:56:58)
2125. Borbély Anna, Önkéntes, Örebro, (2008-05-15 10:42:13)
2124. Bardócz Csaba, MIT (Magyar Ifjúsági Tanács) elnöke - lelkész, Kolozsvár - Ikafalva, (2008-05-15 10:40:37)
2123. Szasz-Zakarias Imola, asistent de farmacie, Tirgu Secuiesc, (2008-05-15 10:35:33)
2122. Móré Annamária, Phd hallgató, Budapest, (2008-05-15 10:20:24)
2121. Farkas Ágnes, tanuló, Székelyudvarhely, (2008-05-15 10:11:10)
2120. Drócsa László, plébános, Kézdikővár, (2008-05-15 09:57:38)
2119. Farkas-Czerják Csilla, menedzserasszisztens, Székelyudvarhely, (2008-05-15 09:48:33)
2118. Gellert Ildikó, vendéglátó, Budapest, (2008-05-15 09:45:43)
2117. Erőss Éva-Noémi, Újságíró, Kolozsvár, (2008-05-15 09:42:20)
2116. Kiss Bence, Újságíró, Kolozsvár, (2008-05-15 09:41:16)
2115. Rácz Borbála, ügyintéző, Budapest, (2008-05-15 09:40:59)
2114. Sándor Enikő, tanár, Szigetszentmiklós, (2008-05-15 09:37:42)
2113. Németh Ágnes, tanár, Székesfehérvár, (2008-05-15 09:36:30)
2112. Szitás Előd- Attila, diák, Zsámbék, (2008-05-15 09:32:23)
2111. Hajós Krisztina, gazdasági ügyintéző- gondnok, Budapest, (2008-05-15 09:25:30)
2110. Ábrám Tibor, tanár, Miskolc, (2008-05-15 09:14:25)
2109. Pénzes Lóránd, levéltáros, Gyulafehérvár, (2008-05-15 09:12:57)
2108. Dimény Gizella, Gyógyszerész, Tg.Mures, (2008-05-15 09:07:41)
2107. Kraus Emilia, Szervező, Nagyvárad, (2008-05-15 09:04:20)
2106. Csonka Richárd László, hangmester, Miskolc - Magyarország, (2008-05-15 09:03:00)
2105. Nyulas Csilla, marketing aszisztens, Marosvasarhely, (2008-05-15 09:01:23)
2104. Kelemen Tunde, tanar, Keresztvar, (2008-05-15 08:58:25)
2103. godri terez, tanito,, tanito, keresztvar, (2008-05-15 08:55:50)
2102. Józsa Zsuzsanna, szerkesztő, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-15 08:55:36)
2101. Dézsy Károly, Rendezvényszervező, igazgató, Székelyudvarhely, (2008-05-15 08:37:17)
2100. Nagy Rozalia, Tanar, Marosvasarhely, (2008-05-15 08:27:19)
2099. Keveházi Tamás, igazgató, pénzügyi tanácsadó, Debrecen, (2008-05-15 08:26:33)
2098. Dobos Alpár, PhD-hallgató, Kolozsvár, (2008-05-15 08:20:13)
2097. Veczán Pálné, nyugdíjas, Miskolc, (2008-05-15 08:06:43)
2096. Patek Enikő Erzsébet, tanár, Marosvásárhely, (2008-05-15 08:01:39)
2095. Bakos-Mihály Károly, Kántor-orgonaépítő, Csíkszereda, (2008-05-15 07:50:56)
2094. farkas annamaria, konyvelo,, olasztelek, (2008-05-15 07:22:35)
2093. Mester Gizella, Tanar, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-15 06:40:09)
2092. Bárdos István, Tanár, Beregszász, (2008-05-15 05:10:15)
2091. Ferenczy Csilla, közgazdász, Bruxelles, (2008-05-15 01:35:26)
2090. Nagy Edina, Főiskolai hallgató, Budapest, (2008-05-15 00:48:53)
2089. Kis Orsolya, Hallgato, Kolozsvár, (2008-05-15 00:40:28)
2088. Lehőcz Zsuzsa, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-15 00:18:14)
2087. Szarka Levente, Tanár, Miskolc, (2008-05-15 00:06:47)
2086. Bogdan Zsolt, szinesz, kolozsvar, (2008-05-15 00:03:12)
2085. Zsidi Zsigmond Annamária, Anyuka, Kéty, (2008-05-14 23:39:30)
2084. Árpád Szilágyi, egyetemi hallgató, Miskolc, (2008-05-14 23:39:05)
2083. bucur levente, egyetemista, kolozsvar, (2008-05-14 23:36:22)
2082. Székely Attila, Villamosmérnök, Budapest, (2008-05-14 23:34:53)
2081. Bányai Róbert, egyetemista/student, Kolozsvár/Cluj Napoca, (2008-05-14 23:33:55)
2080. Vass Csongor, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-14 23:28:14)
2079. Gal Laszlo, student, oradea, (2008-05-14 23:19:44)
2078. Szekely Szabolcs, Manager, Kolozsvar, (2008-05-14 23:12:43)
2077. Glungl Eniko, consultant, cluj-napoca, (2008-05-14 23:08:52)
2076. László Attila, polgármester jelölt, Kolozsvár, (2008-05-14 23:06:44)
2075. Takács Orsolya, tanítónő, Alsócsernáton, (2008-05-14 23:06:22)
2074. Cristea Mihai, elev, teius, (2008-05-14 23:06:15)
2073. Boros Judit, Hallgató, Debrecen, (2008-05-14 23:04:06)
2072. Barabás Zsolt, Lelkész, Nyárádgálfalva, (2008-05-14 23:03:29)
2071. Tofán Zsolt, vállalkozó, Kolozsvár, (2008-05-14 23:00:55)
2070. Major Melinda, tanito, Szanosujvar, (2008-05-14 23:00:24)
2069. Tötszegi Orsolya, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-14 22:50:20)
2068. Visky Ábel, student, Cluj-Napoca, (2008-05-14 22:40:11)
2067. Széles Judit, óvónő/educatoare, Szilágysomlyó/Simleu-Silvaniei, (2008-05-14 22:35:30)
2066. Talmács András, tanuló, Nagyvárad, (2008-05-14 22:30:33)
2065. Virt Eszter, tanuló, Budapest, (2008-05-14 22:29:32)
2064. Homonai Judit, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-14 22:25:28)
2063. Gyetvai Lilla, egyetemi hallgató, Debrecen, (2008-05-14 22:16:27)
2062. Baróti Judit, Tanárnő, Bukarest, (2008-05-14 22:10:30)
2061. Luka Adorjan, Pincer, Aspen,Co,Amerikai Egyesult Allamok, (2008-05-14 22:07:49)
2060. Szabó Bettina, tanuló, Békéscsaba, Magyarország, (2008-05-14 22:00:06)
2059. Tekse Lajos, eladasi ugynok, Csikszentgyorgy, (2008-05-14 21:56:10)
2058. Marton Lajos, mernok, Marosvasarhely, (2008-05-14 21:51:31)
2057. Kádár Katalin Erzsébet, Egyetemi hallgató, Parajd, (2008-05-14 21:47:08)
2056. Eitel Gabriella, egyetemi hallagtó, Békéscsaba, (2008-05-14 21:46:12)
2055. Molnar Izolda, magyartanar, Nagyszalonta, (2008-05-14 21:42:15)
2054. Barkó Béla, nyugdijas, 7815 Harkány, (2008-05-14 21:37:17)
2053. Molnar Csilla Timea, Diak, Olasztelek, (2008-05-14 21:34:19)
2052. Domokos Anikó Emese, egyetemi hallgató, Békéscsaba, Magyarország, (2008-05-14 21:31:40)
2051. Daday Hunor, mérnök, Csíkszereda, (2008-05-14 21:21:41)
2050. Szamos Hajnalka, tanár, Albertirsa, (2008-05-14 21:20:41)
2049. Csongrády Anikó, Óvodapedagógus, Bonyhád (Magyarország), (2008-05-14 21:18:17)
2048. Mikó Aba-Sándor, közgazdász, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-14 21:11:39)
2047. Zima Zsolt, egyetemi hallgató, Pécs, (2008-05-14 21:10:55)
2046. Kádár Ágota, tanár, Budapest, (2008-05-14 21:04:03)
2045. Tánczos Katalin, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-14 20:56:09)
2044. Haranth Emese, maganvallalkozo, Chicago, Egyesult Allamok, (2008-05-14 20:52:12)
2043. Cseresnyes Iren, titkarno, Parajd, (2008-05-14 20:50:42)
2042. Cseresnyes Attila, tanar, Parajd, (2008-05-14 20:49:02)
2041. Kolumbán-Balázs Ildikó-Anna, óvónő, Székelyudvarhely, (2008-05-14 20:45:23)
2040. Gabriella Lakatos, lelkesz, Mvhely, (2008-05-14 20:37:00)
2039. Daczo Dora, tanulo, Kolozsvar, (2008-05-14 20:22:25)
2038. Szabó Laura, vendéglátó, Csikszereda, (2008-05-14 20:20:48)
2037. Dvorácskó Szebasztián, szabad művész, Szerbia-Szabadka, (2008-05-14 20:20:22)
2036. Iasko Andrea, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-14 20:16:12)
2035. Bartok Adélka, tanuló, Tálisoara/Olasztelek, (2008-05-14 20:07:09)
2034. Hoffmann Edit, Gyűjteménykezelő, Barót, (2008-05-14 20:06:22)
2033. lakatos laura, diak, kolozsvar, (2008-05-14 19:59:36)
2032. Veresné Domokos Emőke, kertészmérnök, Albertirsa, Magyarország, (2008-05-14 19:55:31)
2031. Farkas Renáta, tanuló, Szilágysomlyó, (2008-05-14 19:41:53)
2030. Juhos Attila, Műszerész technikus, Budapest, (2008-05-14 19:36:56)
2029. Nagy Andrea Erika, adminisztrátor, Újkígyós, (2008-05-14 19:28:38)
2028. Sajgó István, Tanár, Maroshévíz, (2008-05-14 19:27:45)
2027. Turovszki Krisztián, családsegítő, Újkígyós, (2008-05-14 19:21:15)
2026. Kelemen Erzsebet, tanar, Karcfalva, (2008-05-14 19:09:34)
2025. Szakacs Jeno, tanar, Nagyvarad, (2008-05-14 19:05:46)
2024. Medve Zsigmond, Diák, Hargita megye/Parajd, (2008-05-14 18:54:06)
2023. vajda kati, tanar, szaszregen, (2008-05-14 18:51:48)
2022. Somorai Árpád, Tanár, Székelyudvarhely, (2008-05-14 18:50:55)
2021. Lazar Rita, kornyezetvedelmi mernok, Hunyad, (2008-05-14 18:40:49)
2020. Polacsek Tamas, gyogypedagogus, Kolozsvar, (2008-05-14 18:33:04)
2019. Dan Judith, Tanárnő, Kolozsvár, (2008-05-14 18:21:54)
2018. Tőkés Orsolya, tanár, Kolozsvár, (2008-05-14 18:20:46)
2017. Papp Emese, Tanárnő, Kolozsvár, (2008-05-14 18:20:35)
2016. Csaba Zsuzsanna, közgazda, Miskolc, (2008-05-14 18:15:38)
2015. Hajdo Hajnal Reka, egyetemista, Szekelykeresztur, (2008-05-14 18:14:01)
2014. Kovács-Bölöni Anna, psiholog, pszichológus, Cluj, (2008-05-14 18:12:30)
2013. SZABO TUNDE, OVONO, SEPSISZENTGYORGY, (2008-05-14 18:05:17)
2012. Pálfi Péter, gépészmérnök, Szeged, (2008-05-14 17:44:42)
2011. Kalo Csilla, tanulo, csikszereda, (2008-05-14 17:42:33)
2010. Pap Katalin, konyvreferens, Kolozsvar, (2008-05-14 17:35:55)
2009. Székely Emese, Tanár/profesor, Marosvásárhely/ Tg-Mures, (2008-05-14 17:32:40)
2008. Futó Béla, tanár, Budapest, (2008-05-14 17:31:35)
2007. Nagy Katalin, tanár, Marosvásárhely, (2008-05-14 17:20:02)
2006. Szabó Judit-Eszter, Egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-14 17:13:54)
2005. Bokor Tünde, tanító, Dunakeszi, (2008-05-14 17:08:43)
2004. Szakacs Matyasi Timea, tanar, Marosvasarhely, (2008-05-14 17:04:52)
2003. Varga Csilla, tanár, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-14 17:02:53)
2002. Szabó Judit-Eszter, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-14 17:02:22)
2001. Zdenkó Erzsébet, egyetemi hallgató, Szeged, (2008-05-14 16:58:41)
2000. Stefan őze, légiforgalmi irányító, Budapest, (2008-05-14 16:52:42)
1999. Mikó Ágnes, tanár, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-14 16:49:29)
1998. Tóth Ágnes, tanár, Ercsi, (2008-05-14 16:44:21)
1997. Pocsveiler Ilona, tanár, Szilágysomlyó, (2008-05-14 16:40:35)
1996. Kolozsi Borsos Gábor, Tanuló, Marsosvásárhely, (2008-05-14 16:35:11)
1995. Dénes Ida, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-14 16:27:52)
1994. Wanek Judit-Klára, tanár, Kolozsvár, (2008-05-14 16:11:05)
1993. Bartha Örs, lelkész, Sárospatak, (2008-05-14 16:04:41)
1992. Xantus Zsolt, jo munkasember, Kolozsvar, (2008-05-14 15:57:06)
1991. Barabási Enikő, magyar tanár, Vajdaszentivány, (2008-05-14 15:56:51)
1990. Szanto Tunde, tanar, Szilagysomlyo, (2008-05-14 15:56:38)
1989. pap zsuzsa, diak, kolozsvar, (2008-05-14 15:54:46)
1988. Bartha Botond Zsolt, Ertekesitesi referens, Szatmarnemeti, (2008-05-14 15:53:41)
1987. leszai lehel, diak, kolozsvar, (2008-05-14 15:52:22)
1986. Bartha Botond Zsolt, Reprezentant Vanzari, Satu Mare, (2008-05-14 15:52:01)
1985. szucs ioan, igazgato, szilagysomlyo, (2008-05-14 15:46:57)
1984. Szűcs Orsolya, diák, Szilágysomlyó, (2008-05-14 15:43:11)
1983. Matyas Laszlo Csaba, egyetemi hallgato,, Szekelyudvarhely, (2008-05-14 15:41:31)
1982. Veres Andrea, egyetemista, Marosvasarhely, (2008-05-14 15:37:51)
1981. Matyas Laszlo Csaba, egyetemi hallgato,, Szekelyudvarhely, (2008-05-14 15:37:36)
1980. Kerekes Dalma, egyetemi hallgato, Kolozsvar, (2008-05-14 15:36:19)
1979. Sari Katalin, diák, Debrecen, (2008-05-14 15:31:16)
1978. Szilágyi Kispista Ágota, diák, Kolozsvár, (2008-05-14 15:26:02)
1977. Csonta István,, Diák, Hármasfalu, (2008-05-14 15:23:36)
1976. Szekrényes Johanna, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-14 15:21:55)
1975. Székely Ágota, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-14 15:14:51)
1974. Horváth Szabolcs, középvezető, Esztergom, Magyarország, (2008-05-14 15:12:13)
1973. Veres Viktória, ügyvédbojtár, Marosvásárhely, (2008-05-14 15:12:09)
1972. Horváthné Lécz Ibolya, tanuló, Esztergom, Magyarország, (2008-05-14 15:11:25)
1971. Bálint Tibor, tanulo, zilah, (2008-05-14 15:08:56)
1970. antal karola, musorvezeto, csikszereda, (2008-05-14 15:08:10)
1969. Buzás József, diák, Csíkszereda, (2008-05-14 15:07:41)
1968. Farkas Szilárd, programozó/egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-14 15:05:43)
1967. Orosz Imola, tanar, Kolozsvar, (2008-05-14 15:05:07)
1966. Para Emőke, újságíró, Csíkszereda, (2008-05-14 15:04:13)
1965. Kabai Ibolya, Tanulo, Nagyfalu, (2008-05-14 15:02:21)
1964. Sipo Zsuzsánna, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-14 15:01:12)
1963. Carole Antonia, egyetemi hallgató, újságírói szak, Kolozsvár, (2008-05-14 14:57:49)
1962. Székely Ágota, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-14 14:54:18)
1961. Bertoti Johanna, egyetemista, Nagybánya, (2008-05-14 14:41:59)
1960. Bordas Boglarka, studenta/egyetemista, Cluj Napoca/ Kolozsvar, (2008-05-14 14:36:11)
1959. Duj Erika, tanacsado, Kolozsvar, (2008-05-14 14:35:13)
1958. Cr?cea Ádám, Diák/Student, Kolozsvár/CJ, (2008-05-14 14:28:07)
1957. Széles Ágnes, PhD hallgató, Szeged, (2008-05-14 14:23:19)
1956. Bozó Tamás, gyógyszerész, tanársegéd, Pécs, (2008-05-14 14:20:23)
1955. Tamás Margit, munkaügyi előadó, Budapest, (2008-05-14 14:14:08)
1954. Bálint Julia, Tanár nyugdíjíj állományban, Kolozsvár, (2008-05-14 14:10:15)
1953. Dani Istvan, profesor, Zalau, (2008-05-14 13:52:09)
1952. Kovacs orsolya, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-14 13:51:50)
1951. kocsis zsuzsanna, néprajz szakos bölcsész, Topolya, (2008-05-14 13:48:49)
1950. Zoltan-Csaba Marton, PhD student, Munich, (2008-05-14 13:47:47)
1949. laszlo Zoltan, AGENT AGRONOM, SALAJ, Nusfalau, (2008-05-14 13:47:47)
1948. Adorján Botond, Programozó, Marosvásárhely, (2008-05-14 13:27:15)
1947. Szitas Ákos, nyugdíjas, Zsámbék, (2008-05-14 13:26:02)
1946. Martini Yvette, Artist Vizual, TG. Secuiesc, (2008-05-14 13:20:38)
1945. Vityi János, tanár, Budapest, (2008-05-14 13:20:01)
1944. Szilágyi Péter, tanár/professor, Kajdacs/Ungaria, (2008-05-14 13:09:31)
1943. Toth Marta, zenesz, Csikszereda, (2008-05-14 13:01:00)
1942. Kovacs Aron, epitesz, Csikszereda, (2008-05-14 12:59:56)
1941. Bakk Anna - Gyongyver, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-14 12:55:18)
1940. Schwarzkopf Angéla, Tanítónő / înv???toare, Szatmárnémeti/ Satu Mare, (2008-05-14 12:50:15)
1939. Lucia Ponoran, profesor, Cluj-Napoca, (2008-05-14 12:39:21)
1938. Demeter Zoltán, művelődésszervező, egyetemista, Barót, (2008-05-14 12:33:28)
1937. Kovácsné Vértes Zsuzsanna, manager, Debrecen, (2008-05-14 12:29:08)
1936. Csányi Árpád, Diák, Földeák, (2008-05-14 12:29:01)
1935. Kató Zsolt, filmrendező, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-14 12:28:18)
1934. Szász Laura, -, Baraolt, (2008-05-14 12:20:35)
1933. Zsigmond Réka, hallgató, Szeged, (2008-05-14 12:18:25)
1932. Guttmann Csenge, Tanár, Kolozsvár, (2008-05-14 12:11:35)
1931. Szeghalmi Eva, Tehnician, Oradea, (2008-05-14 11:59:22)
1930. Enyedi Sarolta, diák, Kolozsvár, (2008-05-14 11:58:52)
1929. Rajki Bálint Kristóf, egyetemi hallgató, Budapest, (2008-05-14 11:52:44)
1928. Szitás Orsolya, egyetemi hallgató, Budapest, (2008-05-14 11:51:03)
1927. Nagy Lajos, topográfus, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-14 11:50:30)
1926. Marton Eva, mernok, Marosvasarhely, (2008-05-14 11:46:43)
1925. Vajnár Ildikó, nyugdíjas, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-14 11:45:00)
1924. Nagy Enikő, újságíró, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-14 11:43:55)
1923. Eke Zsuzsanna, művészettörténész, Kolozsvár, (2008-05-14 11:41:30)
1922. Magyar Árpád Levente, festő, Budapest, (2008-05-14 11:39:03)
1921. Pócsi Viktor, villamosmérnök, Tiszaújváros, (2008-05-14 11:36:52)
1920. Lengyel Balázs, közgazdász, Budapest, (2008-05-14 11:36:12)
1919. Albert Éva, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-14 11:35:48)
1918. Kabai Ibike, Kinetoterapia, Kolozsvár, (2008-05-14 11:34:20)
1917. Pop Norbert, Tanulo, Földeák, (2008-05-14 11:29:13)
1916. Vass Katalin, tanár, Gödöllő, (2008-05-14 11:23:27)
1915. toth katalin, konyvtaros, arad, (2008-05-14 11:19:02)
1914. Skultéty Tamás, ügyvezető igazgató, Budapest, (2008-05-14 11:18:12)
1913. Püsök Tibor, Vállalkozó, Zilah, (2008-05-14 11:13:31)
1912. Kabai Julia, pszichologia, III. év, Kolozsvár, (2008-05-14 11:12:03)
1911. Somogyi Szabolcs, kozgazdasz, Kolozsvar, (2008-05-14 11:12:01)
1910. Szaniszlo Eszter, Kozgazdasz, Kolozsvar, (2008-05-14 11:06:08)
1909. Zsombori Erzsébet, nevelőnő, Zetelaka, (2008-05-14 11:03:18)
1908. Tóth István, Projektigazgató, Budapest, (2008-05-14 11:00:06)
1907. Dr. Biró Zoltán József, orvos, Pécs, (2008-05-14 10:59:58)
1906. Szarvas Levente, térképészmérnök, Maroshévíz, (2008-05-14 10:59:56)
1905. Farkas Hajnalka, Csikszereda, (2008-05-14 10:55:45)
1904. Leveleki Zsolt, project manager, Budapest, (2008-05-14 10:54:18)
1903. Márialigeti József, okl. gépészmérnök, Budapest, (2008-05-14 10:47:40)
1902. Laber Nobert-Lazló, orvosaszisztens, Kolozsvár, (2008-05-14 10:45:59)
1901. Sántha Emőke, újságíró, Kolozsvár, (2008-05-14 10:45:12)
1900. Csiby Zoltán, Nemzetközi kárrendező, Kolozsvár, (2008-05-14 10:45:06)
1899. Fülöp Orsolya, egyetemi hallgató, tanár, Kolozsvár, (2008-05-14 10:42:56)
1898. Csiby Zoltán, Nemzetközi kárrendező, Kolozsvár, (2008-05-14 10:42:52)
1897. Miskolczi Barbara, diák, Miskolc, (2008-05-14 10:42:36)
1896. Kutalik Márti, Tanár, Kiskunfélegyháza, (2008-05-14 10:41:41)
1895. Seff Amália-Laura, doktorandusz, Kolozsvár, (2008-05-14 10:37:43)
1894. Kovács Éva, építészmérnök, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-14 10:32:09)
1893. Karvázy Szabolcs, beruházás vezető, Páty, (2008-05-14 10:31:48)
1892. Kertész Péter, szakújságíró, Szeged, (2008-05-14 10:31:00)
1891. Bíró Sarolta, művészettörténész, a BBTE egykori hallgatója, Csíkszereda, (2008-05-14 10:29:54)
1890. ing. Antal Levente, Informatikus mernok, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-14 10:27:31)
1889. Fülöp Erzsénbet, diák, Székelyudvarhely, (2008-05-14 10:26:12)
1888. Sipos Aron, -, Kolozsvar, (2008-05-14 10:25:09)
1887. Szitás Magdolna, óvónő, Budapest, (2008-05-14 10:06:48)
1886. Dr. Moys Péter Zsolt, nyugdíjas, Budapest, (2008-05-14 10:05:04)
1885. Bálint Éva, programozó, Budapest, (2008-05-14 09:58:57)
1884. Birtalan Zsolt, villamosmérnök, Tiszaújváros, (2008-05-14 09:49:51)
1883. Ábrahám Gábor, gépészmérnök, Budapest, (2008-05-14 09:48:43)
1882. Bertli Donát, mérnök, Tiszaújváros, (2008-05-14 09:48:08)
1881. Barsi Csaba, Néptáncpedagógus, Miskolc, (2008-05-14 09:46:25)
1880. Varga-Orbán Botond, repülőmérnök, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-14 09:45:13)
1879. Dalmay Árpád, tanár, Nyíregyháza, (2008-05-14 09:39:38)
1878. Dénes Csilla, könyvtáros, Varsolc, (2008-05-14 09:35:35)
1877. Tompos Urbán Tibor, Raktáros, Szatmarnémeti, (2008-05-14 09:29:18)
1876. Varga-Orbán Botond, repülőmérnök, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-14 09:28:12)
1875. Dáné Melinda, Könyvtáros, Székelyudvarhely, (2008-05-14 09:25:54)
1874. Sándor Katalin, tanár, Kolozsvár, (2008-05-14 09:23:44)
1873. Czégényi Katalin, könyvtáros, Kolozsvár, (2008-05-14 09:23:20)
1872. Molnár Dénes, Gépészmérnök, Tiszaújváros, (2008-05-14 09:21:56)
1871. Sallai István, nyugdíjas, Kolozsvár, (2008-05-14 09:19:49)
1870. dr.Szilágyi József, jogász, Debrecen, (2008-05-14 09:16:37)
1869. csergő melinda, tanárnő, sepsiszentgyörgy, (2008-05-14 09:14:59)
1868. Prihoda Emese, hallgató, Szent István Egyetem, Gödöllő, (2008-05-14 09:05:21)
1867. Máthé Zoltán, diák, Barót, (2008-05-14 09:02:12)
1866. Benko Zsuzsanna, konyvelo, Olasztelek, (2008-05-14 08:56:57)
1865. Lázár Andrea, informatikus, Marosvásárhely, (2008-05-14 08:51:36)
1864. Sasvári István, középiskolai mérnöktanár, Magyarország. MISKOLC., (2008-05-14 08:49:33)
1863. Palfi Zoltan-ladislau, tehnikus, Marosvasarhely, (2008-05-14 08:26:30)
1862. Varga Csongor, nyugdíjas, Ócsanálos, (2008-05-14 08:21:58)
1861. Dr.Lőrincz Ernő, ny.egyetemi docens, Budapest, (2008-05-14 08:21:01)
1860. Tako Katalin, jogasz, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-14 08:20:40)
1859. Iszlai István, mérnök, Marosvásárhely, (2008-05-14 07:54:41)
1858. Fodor E!mőke, óvónő, Szamosújvár, (2008-05-14 07:53:02)
1857. Peter Levente, Kolozsvar, (2008-05-14 06:48:27)
1856. Gyorgy Maria Ildiko, tanitono/invatatoare, Brasso/Brasov, (2008-05-14 06:31:49)
1855. Szöllősi Boglárka, tanuló, Kishegyes, (2008-05-14 02:19:14)
1854. Grósz István, Diák, Berettyóújfalu, (2008-05-14 01:17:59)
1853. Kiss Zsélykó, vasutas, Újvidék, (2008-05-14 01:15:27)
1852. Barta Melinda, Egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-14 01:03:08)
1851. Savelin László, Művészeti titkár, Topolya, (2008-05-14 00:55:57)
1850. Demeter Zsuzsanna, studenta, Cluj-Napoca, (2008-05-14 00:54:50)
1849. Dr. Balla Terézia, tanár, Miskolc, (2008-05-14 00:44:29)
1848. Patyerek Orsolya, néptáncoktató, Vajdaság, Kishegyes, (2008-05-14 00:34:40)
1847. Kispéter Éva, néptáncpedagógus, Zákányszék, (2008-05-14 00:25:41)
1846. Nánási Sámuel, evangélikus teológus, Kolozsvár, (2008-05-14 00:20:59)
1845. Dr. Lakatos Zoltán, orvos, Miskolc, (2008-05-14 00:08:03)
1844. dr. Kovács Márta Blanka, orvos/medic, Germany, (2008-05-13 23:58:25)
1843. Halmosi Sándor, matematikus, költő, Budapest, (2008-05-13 23:52:36)
1842. Széman Rozália, orvosasszisztens, Szilágysomlyó, (2008-05-13 23:49:04)
1841. Mozes Eniko, Egyetemista, Marosvasarhely, (2008-05-13 23:45:47)
1840. Dr.Komporday Zoltán, ügyvéd, Miskolc, (2008-05-13 23:41:41)
1839. Potyók Tibor, Diák, Debrecen, (2008-05-13 23:36:49)
1838. Szabó Erika, Egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-13 23:36:41)
1837. Potyók Béla, Vállalkozó, Debrecen, (2008-05-13 23:35:58)
1836. László Anna Mária, forditó, Kolozsvár, (2008-05-13 23:35:57)
1835. Potyók Béláné, Nyugdíjas, Debrecen, (2008-05-13 23:34:50)
1834. Szatmári Júlia, egyetemista, Marosvásárhely, (2008-05-13 23:34:04)
1833. Tóth-Santner Ede, Tanár, Budapest, Magyarország, (2008-05-13 23:32:36)
1832. Urbán Karolina, Kereskedő, Újvidék, (2008-05-13 23:26:04)
1831. Horja-Gál Orsolya, egyetemista, Budapest, (2008-05-13 23:22:18)
1830. govor edina teodora, studenta, cluj-napoca, (2008-05-13 23:18:38)
1829. Egyed-Zsigmond Enikő, tanár, Marosvásárhely, (2008-05-13 23:16:15)
1828. Horja-Gál Orsolya, egyetemista, Budapest, (2008-05-13 23:14:56)
1827. kiss Judit, szülésznő, Berettyóujfalu Magyarország, (2008-05-13 23:13:00)
1826. Ferencz Dalma, egyetemista, Marosvasarhely, (2008-05-13 23:12:31)
1825. Bartos Erika, egyetemista, Nagyvárad, (2008-05-13 23:11:05)
1824. Tóbiás István, egyetemista, Nagyvárad, (2008-05-13 23:08:19)
1823. Bagi István, vállalkozó, Etyek, (2008-05-13 23:01:15)
1822. Pany Istvan, Gyogyszeresz, Des, (2008-05-13 22:59:31)
1821. Bagi István, sofőr, kolozsvár, (2008-05-13 22:59:27)
1820. Szentmiklósi Herta, Főiskolai hallgató, Budapest, (2008-05-13 22:58:31)
1819. Matyas Csilla, egyetemista, Nagykaroly, (2008-05-13 22:57:17)
1818. Snell Norbert, Gyógyszerész, Borvely, (2008-05-13 22:51:44)
1817. Daradics Zsolt, hallgató, Kolozsvár, (2008-05-13 22:50:56)
1816. Biró andrea, Tanuló, Gheorgheni, (2008-05-13 22:49:21)
1815. csabas2, MARGHITA, (2008-05-13 22:47:38)
1814. ORBOK CSILLA, GYOGYSZERESZ, VASARHELY, (2008-05-13 22:47:24)
1813. Egyed Gergely, Tolmacs, Szekelyudvarhely, (2008-05-13 22:44:21)
1812. Kántor Zoltán, Diák, Zilah, (2008-05-13 22:43:51)
1811. Dr. Vida Árpád Olivér, orvos, Marosvásárhely, (2008-05-13 22:43:02)
1810. Szabó Ferenc, Tanitó, Temesvár, (2008-05-13 22:41:25)
1809. Kovacs Tibor, Diak, Kolozsvar, (2008-05-13 22:39:56)
1808. Szasz Erzsebet, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-13 22:38:46)
1807. Csonta Réka, magyartanár, Kolozsvár, (2008-05-13 22:38:45)
1806. Mitruly Ferenc, Inginer, Zalau, (2008-05-13 22:38:26)
1805. Máthé Attila, Hallgató/Student, Nagyvárad/Oradea, (2008-05-13 22:33:28)
1804. Keszeg Judit, titkárnő, Torda, (2008-05-13 22:33:20)
1803. Mikes Andrea, Diak, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-13 22:32:21)
1802. Tárkányi Erzsébet, Óvónnő, Kolozsvár, (2008-05-13 22:31:35)
1801. Mikó Csilla-Borbála, tördelő, Kolozsvár, (2008-05-13 22:31:33)
1800. János-Szatmári Ildikó, tanár, Nagyvárad, (2008-05-13 22:31:20)
1799. kovacs zsuzsanna, tanulo, szentgyorgy, (2008-05-13 22:30:29)
1798. Daragics Bernadette, diák, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-13 22:30:13)
1797. Pop Csilla, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-13 22:27:55)
1796. Stevlik Klára, Marosvásárhely, (2008-05-13 22:24:00)
1795. futo cristian, proxenet, szekelyudvarhely, (2008-05-13 22:23:43)
1794. Berecki Laura, egyetemista, Kezdivasarhely, (2008-05-13 22:22:04)
1793. Szommer Orsolya, student, Cluj Napoca, (2008-05-13 22:21:17)
1792. Sebe Gyöngyvér, Szováta, (2008-05-13 22:20:32)
1791. Molnar Levente Zsolt, tanulo, Olasztelek, (2008-05-13 22:17:33)
1790. Bakó Csongor-István, kórházlelkész, Marosvásárhely, (2008-05-13 22:16:07)
1789. Németh János, környezetvédelmi mérnök, Mór, (2008-05-13 22:15:18)
1788. Szentes Réka, óvónő, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-13 22:14:26)
1787. Dr. Bálint Balázs, orvos, Páty, (2008-05-13 22:13:43)
1786. Pünkösti Gabriella, keramikus, Mór, (2008-05-13 22:12:17)
1785. Zeffer Erika, pedagogus, Oradea, (2008-05-13 22:11:29)
1784. tubak vince, tg.secuiesc, (2008-05-13 22:08:36)
1783. Nagy Réka, Tiszaújváros, (2008-05-13 22:08:19)
1782. Kecseti Csaba, Tanar, Szekelyudvarhely, (2008-05-13 22:04:52)
1781. Györgyjakab Zsuzsa Ágnes, Tanuló, Budapest, (2008-05-13 22:02:51)
1780. Modog Andrei, Tanar, Nagyvarad, (2008-05-13 22:02:46)
1779. Szabo Emese, kozgazdasz, Kolozsvar, (2008-05-13 22:00:06)
1778. Robert Vig, egyetemi hallgato, Seattle, (2008-05-13 21:58:53)
1777. Ótott Zsolt, tanár,néptáncpedagógus, Üllés, (2008-05-13 21:58:20)
1776. Rangyák József, conservator, Miercurea Ciuc, (2008-05-13 21:48:26)
1775. Pleszkáts Annamária, Tanuló, Diósd, (2008-05-13 21:47:36)
1774. Pleszkáts Levente, Tanuló, Diósd, (2008-05-13 21:44:13)
1773. Plezskáts László, Vállalkozó, Diósd, (2008-05-13 21:43:26)
1772. Pleszkáts Anikó, Nővér, Diósd, (2008-05-13 21:42:20)
1771. István László, mérnök / inginer, Nagyvárad / Oradea, (2008-05-13 21:40:51)
1770. Antal Claudia, tanítónő, Románia, Barót, (2008-05-13 21:39:45)
1769. LÖSCHER ILDIKÓ, TANITÓNő, NAGYVÁRAD, (2008-05-13 21:37:25)
1768. Mikó Hajnalka-Erzsébet, közgazdász, Kolozsvár, (2008-05-13 21:35:46)
1767. Kovács K. Gáspár, elev, Savadisla, (2008-05-13 21:33:49)
1766. Boldizsár Zeyk Imre, nyugdíjas/pensionar, Tordaszentlászló/Savadisla, (2008-05-13 21:31:22)
1765. Boldizsár Z. Zoltán, tanár/profesor, Tordaszentlászló/Savadisla, (2008-05-13 21:30:24)
1764. Boldizsár Z. Ibolya, manager, Tordaszentlászló/Savadisla, (2008-05-13 21:29:27)
1763. Mátyás P. Győző, student, Kolozsvár / Cluj, (2008-05-13 21:28:30)
1762. Dávid Szaniszla, nyugdíjas mg.gépészmérnök, Szeged, (2008-05-13 21:27:46)
1761. Boldizsár Zeyk Zsombor, diák / elev, Kolozsvár/ Cluj, (2008-05-13 21:27:01)
1760. Boldizsár Zeyk Zsuzsa, diák/ studenta, Kolozsvár/ Cluj, (2008-05-13 21:25:37)
1759. Bíró Böske, eladó, Nagyvárad, (2008-05-13 21:24:17)
1758. Csog Ottilia, óvónő, Barót, (2008-05-13 21:24:13)
1757. Csaki Orsolya, egyetemista, Szekelyudvarhely, (2008-05-13 21:16:40)
1756. Albert Emese, Pénztáros, Oroszlány,Magyar-ország, (2008-05-13 21:13:29)
1755. Albert Annamaria, egyetemi hallgato, Kolozsvar, (2008-05-13 21:11:47)
1754. Poszet Zsuzsa, tanár, Nagykároly, (2008-05-13 21:10:44)
1753. Szőcs Ágnes, foorvos, Edelény, (2008-05-13 21:10:24)
1752. Balázs Hajnalka, studenta, Oradea, (2008-05-13 21:08:25)
1751. Pataki Kitti, tanulo, Bors, (2008-05-13 21:03:35)
1750. ZSIGMOND PIROSKA, NYUGDIJAS, SZILÁGYSOMLYÓ, (2008-05-13 21:01:10)
1749. Varga Vilmos, egyetemi hallgató, Nagyvárad, (2008-05-13 20:54:55)
1748. laszlo szabolcs zsolt, neptancoktato, rugonfalva, (2008-05-13 20:54:22)
1747. TOMPOS-URBÁN KLÁRA, TANÍTÓNő, SZATMÁRNÉMETI, (2008-05-13 20:53:00)
1746. Dr. Kocziszky György, egyetemi tanár, Miskolc, (2008-05-13 20:49:44)
1745. Csiki Géza, oktató, Kolozsvár, (2008-05-13 20:49:02)
1744. Barabas Sara, oktatomester, Barot, (2008-05-13 20:48:46)
1743. laszlo anna ildiko, neptancoktato, rugonfalva, (2008-05-13 20:48:26)
1742. Fekete Orsolya, Egyetemista, Nagyvárad, (2008-05-13 20:48:04)
1741. Peti Emese, magyartanár, Zabola, (2008-05-13 20:40:21)
1740. Varga Ágnes, hallgató, Szeged, (2008-05-13 20:39:09)
1739. Csibi Orsolya, óvónő, Marossárpatak, (2008-05-13 20:38:11)
1738. Fekete Judit, tisztviselo-functionar, Nagyvarad-Oradea, (2008-05-13 20:37:39)
1737. Konczey Lilla, Konyvkereskedo, Kezdivasarhely, (2008-05-13 20:33:22)
1736. Barta Éva, óvónő, Satu-Mare, (2008-05-13 20:29:33)
1735. Győri Marianna, tanító, Komló, (2008-05-13 20:27:36)
1734. Dr. Czapáry-Martincsevics András, tanácsadó, Győr, (2008-05-13 20:18:05)
1733. Erdei Á István, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-13 20:14:58)
1732. LAKATOS NELLA, TANÍTÓ, NAGYBÁNYA, (2008-05-13 20:13:09)
1731. Ábrahám Linda, főiskolai hallgató, Budapest, (2008-05-13 20:07:44)
1730. Demjén Erika, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-13 20:07:03)
1729. Szász Marika, Vállalkozó, Csíkszereda, (2008-05-13 20:01:55)
1728. Vityi Dóri, egyetemi hallgató, Budapest, (2008-05-13 20:01:41)
1727. REICH IOSIF, INGINER CHIMIST, ORADEA, (2008-05-13 19:58:02)
1726. Bartha Csaba, mérnök, Gyergyótölgyes, (2008-05-13 19:48:16)
1725. Szatmári Szabolcs, orvos, Marosvásárhely, (2008-05-13 19:48:13)
1724. Bihari Kinga, tanar, Szilagysomlyo, (2008-05-13 19:42:05)
1723. Olah Robert, Marketing Manager, Oradea, (2008-05-13 19:39:31)
1722. Horváth Judit, tanuló, Szeged, (2008-05-13 19:37:48)
1721. Gaál István, agrárámérnök, Budapest, (2008-05-13 19:34:21)
1720. Gaál István, agrár-kertész mérnök, Budapest, (2008-05-13 19:32:56)
1719. Baróthi Anikó, tanítónő, Catalina, (2008-05-13 19:18:59)
1718. Nagy Izabella, Zenetanár, Nagykáta, (2008-05-13 19:17:44)
1717. Bege Katalin, ugyvezeto igazgato, Kolozsvar, (2008-05-13 19:14:32)
1716. V. E., Egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-13 19:13:57)
1715. Balazs Jozsef Mihaly, student, Salonta, (2008-05-13 19:10:49)
1714. kiss eva-klara, egyetemista, kolozsvar, (2008-05-13 19:10:41)
1713. Biro Kinga Emese, Casnica, Tg_mures, (2008-05-13 19:09:33)
1712. Karácsony János, Szoftverfejlesztő mérnök, Budapest, (2008-05-13 19:08:32)
1711. Kelemen Otto, Electrician, Tg-Mures, (2008-05-13 19:07:05)
1710. Balázsi László, unitárius lelkész-püspökhelyettes, 5525 Füzesgyarmat, Széchenyi u.77., (2008-05-13 19:02:37)
1709. Pethő Ágnes, tanár, Kolozsvár, (2008-05-13 19:01:57)
1708. Ferencz Bartis Klára, magyartanár, Gyergyószárhegy, (2008-05-13 18:52:25)
1707. Ferencz Zoltán, Tanár, Gyergyószárhegy, (2008-05-13 18:28:14)
1706. Vituska Albin, raktáros, Topolya, (2008-05-13 18:13:07)
1705. Szente Gabriella, tanar, Arad, (2008-05-13 18:08:46)
1704. Osan Cristiana, Profesor, Cluj-Napoca, (2008-05-13 18:03:31)
1703. Orosz Judit, ovono, Zilah, (2008-05-13 18:02:10)
1702. Madaras Melinda, tanulo, Marosheviz, (2008-05-13 17:59:20)
1701. Vetró Mihály, szakoktató, Hajdúszoboszló, (2008-05-13 17:58:43)
1700. Pápai András, magiszteri hallgató, Kolozsvár, (2008-05-13 17:55:10)
1699. Jozsa Ibolya, palyazati tanacsado, Marosvasarhely, (2008-05-13 17:43:59)
1698. Tokos Anna, Könyvelö, Csikszereda, (2008-05-13 17:39:50)
1697. Albert Zsuzsánna, Tanár, Szombathely, (2008-05-13 17:37:40)
1696. Takács Enikő, diák, Székelyudvarhely, (2008-05-13 17:31:21)
1695. Veress Orsolya, egyetemi hallgató, Budapest, (2008-05-13 17:28:56)
1694. László Lehel, programozó, Budapest, (2008-05-13 17:23:05)
1693. Bereki Enikő, orvos, Nagyvárad, (2008-05-13 17:09:52)
1692. szabo monika, studenta, cluj napoca, (2008-05-13 17:09:49)
1691. Katona Andrea, tanuló, Székelyudvarhely, (2008-05-13 17:08:34)
1690. Horvath Szilveszter, informatikus, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-13 16:47:17)
1689. Keszeg Vilmos, egyetemi tanár, Kolozsvár, (2008-05-13 16:43:24)
1688. Rudolf Krisztina, mérnök, Székelyudvarhely, (2008-05-13 16:40:42)
1687. Kiss Imola Iuliánna, Student?, Cluj Napoca, (2008-05-13 16:38:10)
1686. Bánhegyesi Ildikó - Melinda, Tanítónő, Margitta, (2008-05-13 16:37:53)
1685. Kelemen Kamilla, tanuló, Szeged, (2008-05-13 16:30:56)
1684. Orban Tibor, tanulo, Stanceni, (2008-05-13 16:28:39)
1683. Király Arthur, Jogász, Marosvásárhely, (2008-05-13 16:26:21)
1682. MártaMária Vékony, nemzetközi referens, Budapest, (2008-05-13 16:23:18)
1681. Palosi Attila, igazgato/director, Mvhely/TgMures, (2008-05-13 16:21:34)
1680. Veres Barbara, tanulo, Nagykaroly, (2008-05-13 16:19:28)
1679. Farkas Eva, Egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-13 16:12:29)
1678. Stecz László, újságiró-közgazdász, Medgyes, (2008-05-13 16:03:18)
1677. Kalapács Emőke, Diák, Tusnádfürdő, (2008-05-13 16:02:11)
1676. Kiss Csaba Tamás, Vértesszőlős, (2008-05-13 15:51:32)
1675. Barabás Szidónia, Vértesszőlős, (2008-05-13 15:50:32)
1674. Kisné Kovács Anna, Tanuló, Makó, (2008-05-13 15:49:36)
1673. CSiki Emoke, kozgazdasz, marosvasarhely, (2008-05-13 15:42:40)
1672. Kiss Maria, ovono, Ermihalyfalva, (2008-05-13 15:33:01)
1671. Melkuhn Róbert, zenész, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-13 15:32:15)
1670. Székely Tibor, Népzenetanár, Kiskunhalas, (2008-05-13 15:29:49)
1669. Bokor Zsuzsa, néprajzos, Kolozsvár, (2008-05-13 15:29:46)
1668. Dénes József, Tanár, Marosfelfalu, (2008-05-13 15:29:19)
1667. Méder Lóránt László, régész, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-13 15:25:07)
1666. Pastean Erika, tanitó, Vegvár, Temes, (2008-05-13 15:23:24)
1665. Balássy Enikő, tanár, Marosvásárhely, (2008-05-13 15:21:39)
1664. Nagy Eleonóra, tanár, Szilágysomlyó, (2008-05-13 15:21:08)
1663. Nagy Ibolya, nyugdijas, Nagyvarad, (2008-05-13 15:17:31)
1662. Kapitány Renáta, tanuló, Komló, (2008-05-13 15:15:14)
1661. Leona Csavar, HRM taácsadó, Lochem, Hollandia, (2008-05-13 15:13:33)
1660. Madaras Melinda, diák, Maroshéviz, (2008-05-13 15:12:18)
1659. Orban Erzsebet, mernok, Kezdivasarhely, (2008-05-13 15:05:57)
1658. Ferencz Laszlo, jogasz, Marosvasarhely, (2008-05-13 15:05:16)
1657. Ferenczy Csaba, egyetemista, Debrecen, (2008-05-13 14:57:47)
1656. pal noemi, egyetemista, Marosvasarhely, (2008-05-13 14:51:52)
1655. Balazs Eniko, titkarno, Kolozsvar, (2008-05-13 14:46:19)
1654. Széman Péter, orovos, Szilágysomlyó, (2008-05-13 14:46:12)
1653. Kovács Tünde, könyvelő, Oradea, (2008-05-13 14:40:08)
1652. Tunyogi Réka, egyetemista, Nagyvárad, (2008-05-13 14:36:05)
1651. Fazekas Éva, nyugdijas gyógyszerész, Nagyvárad, (2008-05-13 14:29:54)
1650. Egyed Nora, Porcelantervezo, Szekelyudvarhely, (2008-05-13 14:26:57)
1649. Bod Ágnes, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-13 14:26:26)
1648. Burszán Enikő Ágnes, Zilah, (2008-05-13 14:26:23)
1647. Szabó Júlia, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-13 14:22:44)
1646. Egyed Nora, Porcelantervezo, Szekelyudvarhely, (2008-05-13 14:15:05)
1645. Szikszai Katalin, Titkarno, Marosvaarhely, (2008-05-13 14:13:42)
1644. Ferencz Eva, matematikatanar, Gyergyószárhegy, (2008-05-13 14:11:50)
1643. kerekes boglarka, ovono, bethlen/beclean, (2008-05-13 14:11:17)
1642. Farkas Wellmann Éva, tanár, Székelyudvarhely, (2008-05-13 14:11:09)
1641. Fábián Réka, mérnök/inginer, Budapest, (2008-05-13 14:09:14)
1640. Kisgyörgy Katalin, óvónő, Kézdivásárhely, (2008-05-13 14:06:47)
1639. Kocsis Hobo László, topográfus, Marosvásárhely, (2008-05-13 14:04:58)
1638. Szucs Zsolt, Salesman, Arad, (2008-05-13 14:04:40)
1637. Farkas Wellmann Éva, tanár, Székelyudvarhely, (2008-05-13 14:01:38)
1636. Tornai Adel, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-13 13:55:50)
1635. Séra Ilona, néptáncos, Székelykeresztúr, (2008-05-13 13:54:42)
1634. Becze László-S., kézműves vállalkozó, Kolozsvár, (2008-05-13 13:46:41)
1633. Csaki Kinga, Egyetemi hallgato, Brasso, (2008-05-13 13:33:27)
1632. Peti Botond, muzeológus, Zabola, (2008-05-13 13:30:29)
1631. Szalay Zoltán, Egyetemi előadótanár, Csíkszereda, (2008-05-13 13:28:52)
1630. Ambrus Melinda, Studenta, Lutita, (2008-05-13 13:23:43)
1629. Iesan Gabriella, student, Sf.Gheorghe, (2008-05-13 13:19:59)
1628. Juhos Tamás, IT mérnok, Szamosújvár, (2008-05-13 13:17:22)
1627. Török Annamária, ökológus, Kalotaszentkirály, (2008-05-13 13:10:40)
1626. Juhász Gyula, főiskolai hallgató, Szabadka, Vajdaság, (2008-05-13 13:09:14)
1625. Bódizs Anikó, invatatoare, Marghita, (2008-05-13 13:09:08)
1624. Belánszky Zsolt, újságíró, Budapest, (2008-05-13 13:02:19)
1623. Dóra Fruzsina, egyetemi hallgató (ELTE néprajz-olasz szak), Budapest, (2008-05-13 13:01:03)
1622. Sipos Julianna Katalin, informatikus, Kolozsvar, (2008-05-13 12:48:58)
1621. Mateiu Katalin, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-13 12:46:15)
1620. László Pecka Péter, Színész, Temesvár, (2008-05-13 12:45:58)
1619. Antal Emese, tanár, Kézdivásárhely, (2008-05-13 12:37:51)
1618. Denes Csilla, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-13 12:33:13)
1617. Horváth István Róbert, szoftverfejlesztő, Kolozsvár, (2008-05-13 12:29:26)
1616. Bárdi Márta, Invatatoare-tanitónő, Oradea-Nagyvárad, (2008-05-13 12:29:04)
1615. Farkas Balint, egyetemista, SZekelykeresztur, (2008-05-13 12:24:34)
1614. Molnar Reka, egyetemista, kolozsvar, (2008-05-13 12:18:21)
1613. Urhegyi Mária, tanár, Miskolc, (2008-05-13 12:18:08)
1612. Karacsony Marta, egyetemi hallgato, kolozsvar, (2008-05-13 12:15:04)
1611. Bartha Lóránt, Student, Arad, (2008-05-13 12:11:04)
1610. Simon András, néprajzkutató, egyetemi adjunktus, Szeged, (2008-05-13 12:06:37)
1609. Raisz Péter, földmérő, Szeged, (2008-05-13 12:03:44)
1608. Untener Kornél, PhD hallgató, Szeged, (2008-05-13 12:02:36)
1607. Kinczel Ágnes, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-13 11:54:07)
1606. Szekrényes József, programozó, Temesvár, (2008-05-13 11:48:54)
1605. Baricz Emilia, Technical Writer, Csikszereda, (2008-05-13 11:48:37)
1604. Szekrényes József, programozó, Temesvár, (2008-05-13 11:47:14)
1603. Varga Sándor, néprajzkutató, Szeged, (2008-05-13 11:46:57)
1602. Gál Edit, Kolozsvár, (2008-05-13 11:45:51)
1601. Mucsi-Balint Catalina, nyugdijas, Temesvar, (2008-05-13 11:45:16)
1600. Patyerek Csaba, egyetemista, kishegyes, Vajdaság, (2008-05-13 11:35:36)
1599. Hansági Gabriella, tanítónő,éttermi dolgozó, Budapest, (2008-05-13 11:32:30)
1598. Dr. Leveles László, vegyész / chimist, Csíkkarcfalva / Carta, (2008-05-13 11:31:33)
1597. Kecskés Enikő, Gyógyszerész, marosvásárhely, (2008-05-13 11:28:04)
1596. Tabajdi Zsuzsanna, egyetemi hallgató, Budapest, (2008-05-13 11:21:29)
1595. Antal Kinga, tanitó, Gyergyószentmiklós, (2008-05-13 11:21:29)
1594. Szekrényes József, programozó, Temesvár, (2008-05-13 11:19:56)
1593. Szabó Botond, Mérnök/Inginer, Budapest/Budapesta, (2008-05-13 11:16:50)
1592. Kadar Rezso, vallalkozo, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-13 11:14:11)
1591. sando rudolf, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-13 11:13:53)
1590. Panek Zsuzsi, diák, Kolozsvár, (2008-05-13 11:13:16)
1589. Panek Kati, színész, Kolozsvár, (2008-05-13 11:12:12)
1588. Viszlay Zoltán Fülöp, tanuló, Budapest, (2008-05-13 11:08:14)
1587. Bazsó Márton, nyugdíjas, Nyíregyháza, (2008-05-13 11:04:23)
1586. Madaras Hajnal, Tanar, Kolozsvar, (2008-05-13 10:59:10)
1585. Schuller Robert, maganoktato, Kolozsvar, (2008-05-13 10:58:05)
1584. Csendes Gergely, hallgato, Debrecen, (2008-05-13 10:56:35)
1583. Kádár Barna, kereskedelmi igazgató, Kézdivásárhely, (2008-05-13 10:51:53)
1582. Fazakas Misi, színész-tanár, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-13 10:50:01)
1581. fekete attila gabor, programator, cluj-napoca, (2008-05-13 10:44:07)
1580. Bálint Noémi, Szakfordító, Temesvár, (2008-05-13 10:43:51)
1579. Benko Levente, Vallalkozo, Barot, (2008-05-13 10:42:43)
1578. Leveles Ibolya, biokémikus, Marosvásárhely, (2008-05-13 10:40:38)
1577. Dr.Koncz Zsuzsa, PhD hallgató, Debrecen, (2008-05-13 10:39:23)
1576. CSIKI ATTILA, MERNOK, TG.MURES, (2008-05-13 10:39:22)
1575. Leveles Ibolya, biokémikus, Marosvásárhely, (2008-05-13 10:37:34)
1574. Karda László, Néptáncoktató, Csíkszentdomokos, (2008-05-13 10:31:20)
1573. Házy Bakó Eszter, közművelődési szakember, Brassó, (2008-05-13 10:28:12)
1572. Márton Szilárd, Epuletgépész mérnök, Székelyudvarhely, (2008-05-13 10:22:33)
1571. Gerhardt Márta, Bér-,TB és Munkaügyi Osztályvezető, Budapest, (2008-05-13 10:21:23)
1570. Szőke Emília, ügyvezető elnök, Székelyudvarhely - Pécs, (2008-05-13 10:21:16)
1569. Radu Agnes, tanulo, szocialis munka, kolozsvar, (2008-05-13 10:16:27)
1568. Kirchknopf Edina, pedagógus, Veszprém, (2008-05-13 10:11:10)
1567. Keresztesi Peter, liber profesionist, Targu-Mures, (2008-05-13 10:11:01)
1566. Gazda Klára, docens (conferen?iar), Sepsiszentgyörgy (Sf. Gheorghe), (2008-05-13 10:09:35)
1565. Stanik István, újségíró, Bukarest, (2008-05-13 10:06:41)
1564. Szőke Irma, egészségügyi asszisztens, Gagy,Hargita, (2008-05-13 10:02:52)
1563. Szekeresné Mohr Éva, mérnök, Budapest, (2008-05-13 09:56:30)
1562. Borbély-Simon Csaba, Néptáncos, Érmihályfalva, (2008-05-13 09:50:13)
1561. Molnárné Kiss Ildikó, könyvelő, Szeged, (2008-05-13 09:50:04)
1560. Jambrichné Szabó Mária, Pécs, Magyaroszág, (2008-05-13 09:46:46)
1559. Szöcs Edit, vegyésztechnikus, Marosvásárhely, (2008-05-13 09:46:12)
1558. Feucht Emöke, jelenleg gyermekneveles, Unterensingen, Nemetorszag, (2008-05-13 09:44:47)
1557. Bartha Krisztina, diák, Kolozsvár, (2008-05-13 09:44:35)
1556. Német Enikő, titkarno, Kolozsvar, (2008-05-13 09:36:03)
1555. Szelyes Timea, programozo, Kolozsva, (2008-05-13 09:32:05)
1554. Kintzel Levente, szoftver fejleszto, Kolozsvar, (2008-05-13 09:23:52)
1553. Daroczi Iren, Iren, Nagyvarad, (2008-05-13 09:20:39)
1552. Vass Erika, Egyetemista, Csikrakos, (2008-05-13 09:15:40)
1551. Dr. Dávid István, orgonaművész, főiskolai tanár, Nagykőrös, Magyarország, (2008-05-13 09:14:48)
1550. Dávid Erzsébet, informatikus, Nagykőrös, (2008-05-13 09:13:21)
1549. Szegedi Csaba, Informatikus, Kolozsvár, (2008-05-13 09:05:54)
1548. Hóka Józsefné, Nyugdíjas, Hatvan, (2008-05-13 09:02:38)
1547. Gaspar Gyula, mernok, Mv.-hely, (2008-05-13 09:01:02)
1546. Ertsey Kinga, tanító, Margitta, (2008-05-13 08:58:27)
1545. Jancso Beata, programozo, Kolozsvar, (2008-05-13 08:49:12)
1544. Iszlai Maria, mernök, Marosvásárhely, (2008-05-13 08:38:00)
1543. Farkas Timea, tanár, Budapest, (2008-05-13 08:37:34)
1542. Balazs B. Vilmos, mernok, Csikszereda, (2008-05-13 08:34:17)
1541. Salló Tivadar, gyógyszerész, Marosvásárhely, (2008-05-13 08:33:11)
1540. KADAR MELINDA, MERNOK, MAROSSZENTKIRALY, (2008-05-13 08:29:03)
1539. Mathe Judit, egyetemista, Szekelyudvarhely, (2008-05-13 08:27:09)
1538. PUSKAS OTILIA, MERNOK, MAROSVASARHELY, (2008-05-13 08:26:58)
1537. ambrus ottilia, penzugy, csikszereda, (2008-05-13 08:21:16)
1536. Szabó Beáta, olvasószerkesztő, Kolozsvár, (2008-05-13 08:20:52)
1535. Steff Ildikó, vegyész, Esztergom, (2008-05-13 08:18:43)
1534. Imets László, Profesor, Csíkszereda/Miercurea Ciuc, (2008-05-13 08:17:22)
1533. FÖLDESI PÁL, NYUGDÍJAS / PENSIONAR, NAGYVÁRAD / ORADEA, (2008-05-13 08:02:41)
1532. GYETVAINÉ SZORCSIK ANGÉLA, KÖNYVTÁROS, SALGÓTARJÁN, (2008-05-13 07:55:49)
1531. Bara Jusztina, institutor, Simleu, (2008-05-13 07:53:44)
1530. Bogya MIklos, palyazatiro, Kraszna, (2008-05-13 07:48:39)
1529. Sebestyén Emese, magyartanár, Tasnád, (2008-05-13 07:46:47)
1528. Lakatos Melinda, fogtechnikus, Nagybánya, (2008-05-13 07:39:44)
1527. Kovacs Beatrix, medic, Tg.Mures, (2008-05-13 07:39:27)
1526. Hegedus Csaba, egyetemista, Marosvasarhely, (2008-05-13 07:32:05)
1525. Bóné Gábor Máté, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-13 07:08:23)
1524. Cseh Péter, tanuló, Makó, (2008-05-13 06:56:30)
1523. Ambrus Agnes, tanfelügyelő/inspector scolar, Kézdivásárhely/Targu Secuiesc, (2008-05-13 06:01:36)
1522. Benko Zsombor, Mernok, Csikszereda, (2008-05-13 04:33:37)
1521. Csonka Ferenc, kétdiplomás munkanélküli, Óbecse - Vajdaság, (2008-05-13 02:28:16)
1520. Soós Borbála Valéria, diák, Budapest, (2008-05-13 01:20:16)
1519. Gyorgyi Ivett Szucs, kommunikacios szakember, London, (2008-05-13 00:43:25)
1518. Lőrincz Beáta, Egyetemista, Marosvásárhely, (2008-05-13 00:33:45)
1517. Onodi Hajnalka, tanar, Csikszereda, (2008-05-13 00:19:18)
1516. BATINAS REKA MELINDA, MERNOK, KOLOZSVAR, (2008-05-13 00:15:46)
1515. Apro Ibolya, tisztviselo, Kezdivasarhely, (2008-05-13 00:10:00)
1514. Újhelyi Annamária kinga, Színművész/Actrita, Debrecen,Oradea, (2008-05-13 00:08:45)
1513. Széman E. Rózsa, diák, Kolozsvár, (2008-05-13 00:07:26)
1512. Sándor Csaba Lajos, tanár, Balánbánya, (2008-05-12 23:57:39)
1511. Albert Ágnes, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-12 23:57:32)
1510. Balázs Ferenc, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-12 23:55:57)
1509. Bíró Koppány Ajtony, ügyvezető igazgató, Csíkszentimre, (2008-05-12 23:54:58)
1508. Bokor Szabolcs, Diák, Kolozsvár, (2008-05-12 23:51:01)
1507. Fenyvesi Nóra, pénzügyes, Budapest, (2008-05-12 23:47:03)
1506. Báthori Éva, tanár, Nagyvárad, (2008-05-12 23:37:53)
1505. Kiss Gellert Zsolt, student, tirgu-mures, (2008-05-12 23:36:48)
1504. Pal Katona Barna, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-12 23:32:26)
1503. Nemesné Kis Tímea, Eger, (2008-05-12 23:32:04)
1502. cziko julianna, fodrasz, csikszereda, (2008-05-12 23:20:11)
1501. Bereczki Eva, Controlling, Szovata, (2008-05-12 23:18:02)
1500. Ilyés Ilona, tanító, Szatmárnémeti, (2008-05-12 23:16:52)
1499. Kolozsvári Ecaterina, ápoló, erzsébetváros, (2008-05-12 23:15:02)
1498. Balázs Imre, üzletember, Székelyudvarhely, (2008-05-12 23:07:51)
1497. Tóth Ella, TANÍTÓNő, SZILÁGYNAGYFALU, (2008-05-12 23:07:08)
1496. Craciunas Ovidiu, student, Cluj-Napoca, (2008-05-12 23:05:05)
1495. Bandi Gyöngyi, pedagogus, Cleveland, (2008-05-12 23:02:26)
1494. Jakab Emese, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-12 23:00:14)
1493. Laczko Krisztina Maria, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-12 22:56:34)
1492. Laczko Laura Rita, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-12 22:55:45)
1491. Szabó Kinga, tanár, Bita, (2008-05-12 22:55:34)
1490. Vitek Marta, tanito, Szilagycseh, (2008-05-12 22:52:00)
1489. Balázs Timea, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-12 22:51:33)
1488. Csiszér Viola, zenész, Kolozsvár, (2008-05-12 22:50:16)
1487. Kántor Emese, diák, Kolozsvár / Marosvásárhely, (2008-05-12 22:49:04)
1486. Simon Katalin, konyvtaros, Kolozsvar, (2008-05-12 22:47:49)
1485. Gondos Brigitta, tanár, Budapest, (2008-05-12 22:46:47)
1484. mihaly magdolna, gyogyszeresz, sepsiszentgyorgy, (2008-05-12 22:43:29)
1483. Szilágyi Dezső, Villamosmérnök, Nagykanizsa, (2008-05-12 22:38:49)
1482. Baki László-Béla, student, Tirgu Mures, (2008-05-12 22:29:21)
1481. Belluska Eva, tanito, Szatmarnemeti, (2008-05-12 22:25:43)
1480. Balog Gergely, gépszerelő, Budapest, (2008-05-12 22:23:56)
1479. Nagy Enikő, óvónő/educatoare, Székelyudvarhely/Odorheiu Secuiesc, (2008-05-12 22:23:02)
1478. Molnar-Tamas Laszlo, gyogyszeresz, Marosvasarhely, (2008-05-12 22:22:40)
1477. Dr. SzámtartóZoltán, orvos, Csorna, (2008-05-12 22:20:42)
1476. Király Erzsébet, zenész, Kolozsvár, (2008-05-12 22:09:07)
1475. Császár Krisztina, magyartanárnő, Csikrákos, (2008-05-12 22:07:18)
1474. Nemes Timea Noemi, szekleykeresztur, (2008-05-12 22:04:27)
1473. Kercsó Margit, Tanítónő, Kolozsvár, (2008-05-12 22:03:41)
1472. Tanko Klara, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-12 21:53:42)
1471. Csiki Botond, Diak\tanulo, Csikszereda, (2008-05-12 21:53:09)
1470. Gardynik Katalin, tanár, Hatvan, (2008-05-12 21:52:07)
1469. Sorbán Aliz, Tanítónő, Mezőtelki, (2008-05-12 21:48:41)
1468. Bugár Emese, tanítónő, Kolozsvár, (2008-05-12 21:48:05)
1467. Fekete Éva, Tanitónő, Nagyvárad, (2008-05-12 21:46:23)
1466. Ferenczi Eszter, pedagógus, Kolozsvár, (2008-05-12 21:43:07)
1465. Brugós Sándor, néptáncos, Nagyvárad, (2008-05-12 21:41:33)
1464. KÖLTő ZSOMBOR, KOLLÉGISTA, SEPSISZENTGYÖRGY, (2008-05-12 21:40:44)
1463. Brugós Anikó, tanár, Nagyvárad, (2008-05-12 21:39:15)
1462. Balogh Erika, Tanár, Ljungby, (2008-05-12 21:37:52)
1461. Orbán Katalin, Tanitónő, Székelykocsárd, (2008-05-12 21:36:53)
1460. Balogh Erika, Tanár, Ljungby, (2008-05-12 21:31:45)
1459. Albert Anna-Mária, tanítónő, néprajzkutató, Kolozsvár, (2008-05-12 21:29:38)
1458. Albert Sándor Szilár, egyetemista, zenész, Kolozsvár, (2008-05-12 21:27:41)
1457. Kónya Tibor, Ref. lelkész / preot reformat, Aiud, (2008-05-12 21:25:43)
1456. Ozsváth Csilla, tanuló, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-12 21:25:34)
1455. Viragh Ildiko, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-12 21:25:08)
1454. Moldvai Csongor, Kozgazdasz, Kolozsvar, (2008-05-12 21:24:48)
1453. Hirkó Judit, egyetemi hallgató, Budapest, (2008-05-12 21:22:53)
1452. Dick Ildikó, tanító, Komló, (2008-05-12 21:22:28)
1451. Kalla Betti, diák, Jászberény, (2008-05-12 21:20:35)
1450. SZILAGYI RENATA, OVONO, MARGITTA, (2008-05-12 21:19:14)
1449. BALOGH VERONIKA, ORVOS, SFINTU -GHERGHE, (2008-05-12 21:18:38)
1448. kinga, studenta, oradea, (2008-05-12 21:16:52)
1447. Bene Szilvia, Pedagogia, Csikszereda, (2008-05-12 21:15:31)
1446. Lőrincz Ildikó, gyereknevelésin/concediu pt. cresterea copilului, Kolozsvár / Cluj-Napoca, (2008-05-12 21:04:17)
1445. balazs adel, diak, gorocsfalva hargita megye, (2008-05-12 21:03:43)
1444. Erdődi Enikő, Tanítónő, Nagyvárad, (2008-05-12 21:01:44)
1443. balazs jozsef, sef tura idm.cfr siculeni, racu jud.harghita, (2008-05-12 21:00:43)
1442. Albert Sándor Szilárd, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-12 20:59:59)
1441. Biro Richard, egyetemista, Kolozsvar Foldrajz szak, Szekelyudvarhely, (2008-05-12 20:59:36)
1440. Beno Barna, diak, Marosvasarhely, (2008-05-12 20:55:59)
1439. Ilyes Agnes, Casnica, Odorheiu Secuiesc, (2008-05-12 20:53:54)
1438. balazs eva, functionar, racu jud.harghita, (2008-05-12 20:53:39)
1437. Ilyes Lehel, Administrator, Odorheiu Secuiesc, (2008-05-12 20:53:05)
1436. Szövérdfi-Szép Zoltán, projektmenedzser, Temesvár, (2008-05-12 20:52:54)
1435. Magyari Sara, tanar, Temesvar, (2008-05-12 20:51:38)
1434. barto edit, casier, izvorul olt, (2008-05-12 20:50:18)
1433. Csicsai Ágnes, Termék értékesitő, Nagymegyer (Szlovakia), (2008-05-12 20:47:39)
1432. kotai hajnalka, tanitono, szatmarnemeti, (2008-05-12 20:46:16)
1431. PEK ILDIKO, TANITO, NAGYVARAD, (2008-05-12 20:45:26)
1430. Farkas István, diák, Csíkszereda, (2008-05-12 20:45:21)
1429. Balázsi Csaba, Diák, Kolozsvar, (2008-05-12 20:43:40)
1428. Hausmann Gheorghe, Profesor, Oradea, (2008-05-12 20:38:23)
1427. Benedek Ramóna, tanár, Nagyvárad, (2008-05-12 20:38:06)
1426. Zsido Erika, egyetemista, Nagyvarad, (2008-05-12 20:37:04)
1425. ZVOLENSZKI ADEL, TANITONO, CANADA, (2008-05-12 20:33:46)
1424. Deák Zsuzsánna, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-12 20:33:37)
1423. Sipos Balázs, iparművész, Budapest, (2008-05-12 20:32:29)
1422. Heim Zsuzsa, divattervező, Budapest, (2008-05-12 20:31:04)
1421. Vajda András, doktorandusz, Kolozsvár, (2008-05-12 20:27:56)
1420. Kacso Maria Erzsebet, Student, Titkarno, Kolozsvar, (2008-05-12 20:27:14)
1419. istvan porcs, maganvallalkozo, kolozsvar, (2008-05-12 20:24:44)
1418. Pavelka Petra, mesterkepzos hallgato, Kolozsvar, (2008-05-12 20:23:51)
1417. Kerti Katalin, tanuló, Marosvásárhely, (2008-05-12 20:21:02)
1416. Manyoki Maria, enekes, Kolozsvar, (2008-05-12 20:20:00)
1415. Ifj. Nagy-Baló ANdrás, diák, Budapest, (2008-05-12 20:18:31)
1414. bukur jeno, informatikus, marosvasarhely, (2008-05-12 20:12:29)
1413. Siklodi Attila, Tanulo, Gyergyoszentmiklos, (2008-05-12 20:10:21)
1412. Svegler Eszter, tanulo, csanalos, (2008-05-12 20:09:30)
1411. Jánosi Judit, háztartásbeli, Jászfényszaru 5126, (2008-05-12 20:07:35)
1410. Mucha, Elev, M-Ciuc, (2008-05-12 20:05:28)
1409. Farago Emese Lenke, ovono, Nagyvarad, (2008-05-12 20:01:36)
1408. Bagosi Enikő, tanító, Biharnagybajom, (2008-05-12 20:00:25)
1407. Sipos Katalin, informatikus, Marosvasarhely, (2008-05-12 19:54:39)
1406. Váradi Mónika, projektvezető, Nagyvárad, (2008-05-12 19:54:19)
1405. Gálicz Zsolt, élelmiszermérnök, Marosvásárhely, (2008-05-12 19:54:18)
1404. Kiss Tunde, Szocialis munkas, Kolozsvar, (2008-05-12 19:50:16)
1403. W. Kovács András, történetkutató, Kolozsvár, (2008-05-12 19:50:09)
1402. Boldizsar Szabolcs, tanar, Csikszereda, (2008-05-12 19:49:17)
1401. Zavodszky Peter, tudomanyos kutato, East Lansing, MI, USA, (2008-05-12 19:47:26)
1400. Farkas Erika, egyetemista/Malév asst.aptman, Marosvásárhely, (2008-05-12 19:46:38)
1399. Sall László, levélkihordó, Göteborg, (2008-05-12 19:45:47)
1398. Kiss Annamária, Tanár / Profesor, Marosvásásrhely / Targu Mures, (2008-05-12 19:45:01)
1397. Meertens Ildiko, Logisztikai szaktanacsado, Woerden, Hollandia, (2008-05-12 19:43:18)
1396. Schäffer Orsolya, Tanuló, Budaörs, (2008-05-12 19:41:25)
1395. Shearer Trevor, Millsboro, (2008-05-12 19:40:36)
1394. Faluvegi Kalman, Vallalkozo, Stockholm, (2008-05-12 19:38:53)
1393. Shearer Eniko, Millsboro, (2008-05-12 19:37:42)
1392. Tankó Zita, tanitó, tanár, Nagyvárad, (2008-05-12 19:37:33)
1391. Faluvegi Kalman, vallalkozo, Stockholm, (2008-05-12 19:36:51)
1390. Czégényi Dóra, tanár, Kolozsvár, (2008-05-12 19:32:53)
1389. Kelemen Katalin, tanár, Marosvásárhely, (2008-05-12 19:32:47)
1388. Vrencsan Renata, Tanulo, Csikrakos, (2008-05-12 19:30:28)
1387. Nagy Gyöngyi, tanár, Nagyvárad, (2008-05-12 19:29:57)
1386. Tompa Laszlo, diak, Nagyvarad, (2008-05-12 19:28:03)
1385. András Csaba, diák, Székelyudvarhely, (2008-05-12 19:27:50)
1384. Simó Attila, egyetemista, Marosvásárhely, (2008-05-12 19:26:23)
1383. Földi Imelga, egyetemi hallgató, Arad/Kolozsvár, (2008-05-12 19:25:00)
1382. Roman Márta, Tanár, Kolozsvár, (2008-05-12 19:19:30)
1381. Bartis Áron, tanuló, Csíkszereda, (2008-05-12 19:18:22)
1380. Csáki Boglárka, tanár, Szatmárnémeti, (2008-05-12 19:15:52)
1379. Imets Erika, Diák, Csikszereda, (2008-05-12 19:14:08)
1378. Szabó-Györke Zsombor, tanuló, Csíkszereda, (2008-05-12 19:04:01)
1377. Kosa Bela, idegenvezeto, Kolozsvar, (2008-05-12 19:00:34)
1376. Marton Szabolcs, student, Targu Secuiesc, (2008-05-12 18:58:24)
1375. David Kinga, tanulo, Csikszereda, (2008-05-12 18:58:24)
1374. Szocs Jozsef, Tanulo, Csikszereda, (2008-05-12 18:57:25)
1373. Toth Katalin, Student, Cluj Napoca, (2008-05-12 18:57:23)
1372. Menyhart Levente, Tanulo, Csikszereda, (2008-05-12 18:56:36)
1371. Gall Szidonia, tanulo, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-12 18:56:16)
1370. Fikó Norbert-István, Tanuló, Csíkszereda, (2008-05-12 18:55:55)
1369. Marosi Arpad, Tanulo, Csikszereda, (2008-05-12 18:55:50)
1368. Demeter Szabolcs, diák, Csíkszereda, (2008-05-12 18:54:52)
1367. Menyhart Levente, Diak, Csikszereda, (2008-05-12 18:54:39)
1366. Vizi Balazs, Tanulo, Csikszereda, (2008-05-12 18:51:41)
1365. Vizi Balazs, Tanulo, Csikszereda, (2008-05-12 18:50:51)
1364. Imets Zsolt, student, Cluj NApoca, (2008-05-12 18:43:40)
1363. Bodor Attila, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-12 18:43:38)
1362. Karacsony Levente, egyetemista, Nagyvarad, (2008-05-12 18:43:25)
1361. Serbán Csilla, titkárnő, Kecskemét, (2008-05-12 18:43:01)
1360. Simon Katalin, tanítónő, Gyergyóalfalu, (2008-05-12 18:40:07)
1359. Brok Hajnalka, egyetemista, Szekelyudvarhely, (2008-05-12 18:40:04)
1358. Nagy Attila, Egyatemista, Aranyosgyeres, (2008-05-12 18:39:49)
1357. Tőke Andrea, Csíkszereda, (2008-05-12 18:36:47)
1356. Balint Erika, tanulo, Szekelyudvarhely, (2008-05-12 18:34:17)
1355. Biro Reka, diak, Csikszereda, (2008-05-12 18:31:47)
1354. Fazakas Gergely, filmkészítő, szabadúszó, Budapest, (2008-05-12 18:26:22)
1353. Medvegy Andrea, néprajz, elméleti nyelvészet szakos hallgató, Debrecen, (2008-05-12 18:25:16)
1352. Bálint Judit, közgazdász, Székelyudvarhely, (2008-05-12 18:22:35)
1351. mate reka, diak, marosvasarhely, (2008-05-12 18:12:41)
1350. Tamás Kinga, tanár, Csíkszereda, (2008-05-12 18:08:09)
1349. Szell Janos, meneger, Segesvar, (2008-05-12 18:07:45)
1348. Fazakas Zoltan, diak, Kolozsvar, (2008-05-12 18:06:30)
1347. Iszlai Jozsef, egyetemista, kolozsvar, (2008-05-12 18:06:05)
1346. Szell Delinke, egyetemista, Segesvar-Kolozsvar, (2008-05-12 18:05:43)
1345. Szell Attila, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-12 18:04:50)
1344. Támpa László, egyetemista, Marosvásárhely, (2008-05-12 18:01:37)
1343. Nagy-Imecs Péter, egyetemista, Székelyudvarhely, (2008-05-12 18:01:06)
1342. Imre Renata, Diak, Kolozsvar, (2008-05-12 17:58:41)
1341. Daczó Katalin, újságíró, Csíkszereda, (2008-05-12 17:49:50)
1340. Balázs Dezsõ, ügyvezetõ, Marosvásárhely, (2008-05-12 17:49:25)
1339. Demeter Zoltán, programozó, Marosvásárhely, (2008-05-12 17:48:56)
1338. Borcsa Bodolai Balazs, Szinesz, Kolozsvar, (2008-05-12 17:46:39)
1337. Toos Aron, Egyetemista, Miercurea Ciuc, (2008-05-12 17:45:06)
1336. Szasz Maria, tanar (francia-magyar szak}, Aiud (Nagyenyed), (2008-05-12 17:42:33)
1335. Ciocan Pal Andras, egyetemista, Arad/Nagyvarad, (2008-05-12 17:40:54)
1334. Nagy Geza Attila, Egyatemista/Student, Aranyosgyeres/Campia Turzii, (2008-05-12 17:40:31)
1333. Hatos Renáta, diák, Szentegyháza, (2008-05-12 17:40:17)
1332. Paluska Attila, egyetemista, Nagyvárad, (2008-05-12 17:37:57)
1331. Dedu Delinke, egyetemista, Nagyvarad, (2008-05-12 17:37:32)
1330. mate imola, egyetemista, marosvasarhely, (2008-05-12 17:37:01)
1329. Pall Timea, egyetemista, Nagyvarad, (2008-05-12 17:36:29)
1328. Hátszegi Zsolt, egyetemi hallgató, csikszereda, (2008-05-12 17:36:11)
1327. Nagz Botond, Egyetemista, Nagyvarad, (2008-05-12 17:34:50)
1326. Dósa Tünde, diák, Nagyvárad, (2008-05-12 17:34:50)
1325. Csürös Róbert, Egyetemista, Nagyvárad, (2008-05-12 17:34:22)
1324. Biró Előd, tanuló, Székelyudvarhely, (2008-05-12 17:34:18)
1323. Székely Éva, tanár, Medgyes, (2008-05-12 17:34:11)
1322. Tasnadi Otto, Student, Campia Turznii, (2008-05-12 17:31:45)
1321. Sándor Annamária, tanuló, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-12 17:31:33)
1320. Benko Zoltan, Egyetemi hallgató/Student, Kolozsvár/Cluj Napoca, (2008-05-12 17:31:04)
1319. Faluvégi Bernadett, tanuló, Csikszereda, (2008-05-12 17:30:45)
1318. Hátszegi Zsolt, egyetemi hallgató, Csíkszereda/Nagyvárad, (2008-05-12 17:27:00)
1317. Laszlo Boglarka, Egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-12 17:26:37)
1316. Laszlo Attila, Egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-12 17:26:08)
1315. Murvai Bela, tanulo, dicsoszentmarton, (2008-05-12 17:25:54)
1314. Ilyés Levente, Kántor, Székelyudvarhely, (2008-05-12 17:23:54)
1313. Jakab Árpád, nyugdíjas, Gyulakuta, (2008-05-12 17:21:25)
1312. Benczi Tibor, profesor, Odorheiu Secuiesc, (2008-05-12 17:20:28)
1311. Incze Zsombor, Egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-12 17:20:16)
1310. Enyedi Márton, sommer, Csernáton, (2008-05-12 17:16:46)
1309. Kresznerits Szilvia, tanuló, Vecsés, (2008-05-12 17:16:42)
1308. Tasnádi Jutka, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-12 17:13:09)
1307. Zsombori Géz Ferenc, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-12 17:11:12)
1306. Gyorfi Agnes, egyetemista, Nyaradszereda, (2008-05-12 17:10:59)
1305. Csiszer Árpád, Marketing Ass., Csíkszereda / Miercurea Ciuc, (2008-05-12 17:10:51)
1304. Salló Dénes, villanyszerelő, Csíkszereda, (2008-05-12 17:05:13)
1303. Salló Magdolna, laboráns, Csíkszereda, (2008-05-12 17:03:07)
1302. Kovacs Karoly, diak, Szekelyudvarhely, (2008-05-12 16:57:18)
1301. Imre Zoltan, diak, Marosvasarhely, (2008-05-12 16:56:37)
1300. Jani Reka, tanar, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-12 16:56:27)
1299. DOSA SANDOR, POLGARMESTER, KIBED, (2008-05-12 16:51:53)
1298. Baczo Eniko, egyetemi hallgato, Zilah, (2008-05-12 16:51:19)
1297. Csata Istvan, market research, Kolozsvar / Cluj, (2008-05-12 16:51:18)
1296. imre annamaria, diak, marosvasarhely, (2008-05-12 16:48:03)
1295. Mester Csaba, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-12 16:45:57)
1294. Ruzsa Istvan, tördelő / tehnoredactor, Kolozsvár / Cluj, (2008-05-12 16:45:36)
1293. Szabó Ábel, egyetemista, Homoródalmás, (2008-05-12 16:40:28)
1292. Szabo Ildiko, Diak, Marosvasarhely, (2008-05-12 16:38:04)
1291. Kendi Erika, Tanulo, Marosvasarhely, (2008-05-12 16:36:50)
1290. Kendi Robert, Tanulo, Magyarsaros, (2008-05-12 16:35:02)
1289. Ruzsa István, tördelő / tehnoredactor, Kolozsvár / Cluj, (2008-05-12 16:34:28)
1288. Török Albert, Vállalkozó, Székelyudvarhely, (2008-05-12 16:33:50)
1287. Berszán Réka, Egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-12 16:28:08)
1286. Lako Attila, diak, Kolozsvar, (2008-05-12 16:25:55)
1285. Csatlós János, újságíró, Déva, (2008-05-12 16:22:17)
1284. Csatlós Erzsébet, Tanító, Déva, (2008-05-12 16:20:55)
1283. Pap Attila, Szekelyudvarhely, (2008-05-12 16:20:42)
1282. Tóth Attila, gyakornok, Kolozsvár, (2008-05-12 16:19:26)
1281. Csíki Beáta, tanuló, Csíkszereda, (2008-05-12 16:15:27)
1280. Csíki Szidónia, tanuló, Csíkszereda, (2008-05-12 16:14:27)
1279. Koszta Agnes, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-12 16:10:57)
1278. Kovacs Erika Reka, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-12 16:09:08)
1277. Toth Ilona, koztisztviselo, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-12 15:56:49)
1276. Toth Zoltan, diak, Kolozsvar, (2008-05-12 15:47:58)
1275. Kerezsi Gyopár Iringó, archivátor, Budapest, (2008-05-12 15:46:07)
1274. Kádár Kincső, diák, Kolozsvár, (2008-05-12 15:44:52)
1273. Leitner Boglárka, szociális referens, Nagykároly, (2008-05-12 15:37:44)
1272. Kadar Lorand, Student, Oiejdea, (2008-05-12 15:30:03)
1271. Nagy Eszter, diák, Székelyudvarhely, (2008-05-12 15:24:54)
1270. Tatár Erzsébet-Tímea, titkárnő / secretar?, Kolozsvár / Cluj, (2008-05-12 15:23:57)
1269. Lipovan Gabriella, referent, Urziceni, (2008-05-12 15:23:41)
1268. Matyas Monika, tanuló, Budapest, (2008-05-12 15:21:30)
1267. Darvas Károly, Tusnad, (2008-05-12 15:21:12)
1266. Heim Anna, tervezo/proiectant, Marosvasarhely/Tg-Mures, (2008-05-12 15:20:01)
1265. Balla Lorant, tanar, Nagykaroly, (2008-05-12 15:11:10)
1264. Antal Robert, tanulo, Kolozsvar, (2008-05-12 14:59:49)
1263. KAKASI GERTRUD, FARMACIST, TIRGU-MURES, (2008-05-12 14:58:49)
1262. Kun-György Péter, Fafaragó, Magyarfenes, (2008-05-12 14:58:16)
1261. Berki Anna, referens, Marosvásárhely, (2008-05-12 14:56:23)
1260. Dénes Emőke, tanuló, Székelyuvarhely, (2008-05-12 14:54:33)
1259. Péter Szabolcs, diák, Csíkszereda, (2008-05-12 14:48:43)
1258. fr. Albert, Student, Sebes, (2008-05-12 14:46:03)
1257. Bogdán Kinga-Helga, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-12 14:45:46)
1256. Elekes Szende, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-12 14:43:33)
1255. Albert Csanád - István, Diák, Csíkszereda, (2008-05-12 14:43:28)
1254. Szigeti Ferenc Erno, segedlelkesz, Nagyszalonta, (2008-05-12 14:42:44)
1253. Puvak Anton, Student, Sebes, (2008-05-12 14:42:01)
1252. Biró Emese, tanuló, Székelyudvarhely, (2008-05-12 14:41:25)
1251. Péter István, Tanár, Odorheiu Secuiesc, (2008-05-12 14:40:03)
1250. Henn arpad, Igazgato, Marosvasarhely, (2008-05-12 14:36:34)
1249. Bajusz Gabor, redactor, consultant, Zilah/Zalau, (2008-05-12 14:36:21)
1248. Both József, kulturális referens, Kolozsvár, (2008-05-12 14:31:37)
1247. Timár Mónika, köztisztviselő, Csíkszereda, (2008-05-12 14:30:41)
1246. Szász-Köpeczy István, Programmenedzser, Kolozsvár, (2008-05-12 14:24:33)
1245. Tőkés Irén, közgazdász, Marosvásárhely, (2008-05-12 14:23:08)
1244. Kiraly Annamaria, diak, Szekelyudvarhely, (2008-05-12 14:22:11)
1243. Gagyi Katinka, angol szakos tanár, Székelyudvarhely, (2008-05-12 14:19:04)
1242. Balla Zsofia, tanulo, Kolozsvar, (2008-05-12 14:11:21)
1241. Sipos János, Rendszergazda, Marosvásárhely, (2008-05-12 14:10:25)
1240. Váta Magdolna, betegápoló, Csíkszereda, (2008-05-12 14:08:22)
1239. Váta János, gépkocsivezető, Csíkszereda, (2008-05-12 14:07:23)
1238. Andras Katalin, tanar, Anglia, London, (2008-05-12 14:06:48)
1237. Szabo Katalin, nyugdijas, Csikszereda, (2008-05-12 14:06:01)
1236. Balla Csaba, adminisztrator, Magyarlapos, (2008-05-12 14:05:09)
1235. Szilagy Sergiu Szilard, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-12 14:04:51)
1234. Váta István, diák, Csíkszereda, (2008-05-12 14:04:44)
1233. Balla Rita, pszichologus, Kolozsvar, (2008-05-12 14:03:55)
1232. Pap Csaba, Informatikus, Marosvasarhely, (2008-05-12 13:53:20)
1231. Szilveszter László, Mérnök, Kibéd, (2008-05-12 13:51:25)
1230. Miklos Karoly, referent, Praid, (2008-05-12 13:46:04)
1229. Ballai Ottó, Művész, Nagykőrös,Hungary, (2008-05-12 13:44:28)
1228. Istok Lajos, Administrator, Odorheiu Secuiesc, (2008-05-12 13:34:59)
1227. Orbán István, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-12 13:33:31)
1226. Toth Istvan, Informatikus, Szekelyudvarhely, (2008-05-12 13:29:05)
1225. Zongor Attila, Informatikus, Székelyudvarhely, (2008-05-12 13:23:34)
1224. Szekeres Csilla, egyetemi hallgató, Budapest, (2008-05-12 13:22:23)
1223. Milik Csongor-Arpad, térképész, Kolozsvár, (2008-05-12 13:22:10)
1222. Szasz-Ferko Csaba, terkepesz, Kolozsvar, (2008-05-12 13:21:16)
1221. Nagy Szabolcs, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-12 13:18:22)
1220. Szabó István, vezérigazgató - dir. general, Marosvásárhely, Tg. Mures, (2008-05-12 13:16:42)
1219. Nimerencu Norbert, Diak, Csikszereda, (2008-05-12 13:08:38)
1218. Dobos Reka, diak, Csikszereda, (2008-05-12 13:07:07)
1217. Luka Árpád, Betegnyugdíjas, Kézdivásárhely, (2008-05-12 13:05:33)
1216. Fazakas Imre, allatorvos, Csatoszeg, (2008-05-12 13:05:33)
1215. Fazakas Szilard, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-12 13:03:50)
1214. Boncz Hajnalka, tanuló, Budapest, (2008-05-12 13:02:45)
1213. Csukas Noemi, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-12 13:02:31)
1212. Nagy-Baló András, Tanár, Budapest, (2008-05-12 13:01:54)
1211. Szelyes Levente, IT Manager, Kolozsvar, (2008-05-12 13:01:39)
1210. zitzmann Imre, contabil, targu mures, (2008-05-12 12:57:20)
1209. Both Reka, Egyetemista, Csikszereda, (2008-05-12 12:53:33)
1208. Botos Erzsébet, Egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-12 12:49:54)
1207. Sebestyén Ágnes, egyetemista, Budapest, (2008-05-12 12:49:51)
1206. Osvath Aron, egyeremista, Kolozsvar, (2008-05-12 12:49:30)
1205. Szõnyi József, néptancos, Nagyvárad, (2008-05-12 12:47:08)
1204. Kadar Oliver, cartograf, Cluj-Napoca, (2008-05-12 12:43:50)
1203. Bakó Mária, mérnök/inginer, Marosvásárhaly/Targu Mures, (2008-05-12 12:43:10)
1202. Szabó Emma, egyetemi hallgató, Gödöllő, (2008-05-12 12:42:19)
1201. Bucur Tünde Csilla, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-12 12:42:05)
1200. Nagy Emoke, vegyesz/chimist, Kolozsvar/Cluj-Napoca, (2008-05-12 12:40:42)
1199. Nánási Hajnal, könyvelő, Marosvásárhely, (2008-05-12 12:39:42)
1198. Katona Ildiko, vegyesz/chimist, Marosvasarhely/Tg-Mures, (2008-05-12 12:39:35)
1197. Bereczki Arpád, Rendszergazda, Marosvásárhely, (2008-05-12 12:39:22)
1196. Nanasi Emoke, mernok, Marosvasarhely, (2008-05-12 12:36:20)
1195. Heim Vasile, epitesz, Marosvasarhely, (2008-05-12 12:34:17)
1194. Brezovszky Boglarka, Diak, Kolozsvar, (2008-05-12 12:32:15)
1193. Szabó Nóra, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-12 12:28:35)
1192. Nagy Lóránd Miklós, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-12 12:28:09)
1191. Sipos Viola, referens, Marosvasarhely, (2008-05-12 12:25:49)
1190. Racz Lajos, Neptanc, Bors, (2008-05-12 12:24:07)
1189. Zaha Eniko Kitty, tancos,egyetemista, Nagyvarad, (2008-05-12 12:21:37)
1188. Albert Katalin, titkarno, Kolozsvar, (2008-05-12 12:21:07)
1187. Karsai Emoke, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-12 12:19:01)
1186. Darvas Beata, UMSZ tudosito, Kolozsvar, (2008-05-12 12:15:52)
1185. Kese Reka, egyetemista, Marosvasarhely, (2008-05-12 12:14:20)
1184. Hegyeli Melinda, keresztszülő program felelőse, MCSMSZ, Bákó, (2008-05-12 12:13:51)
1183. Szekely Istvan, Mernok, Nagykaroly, (2008-05-12 12:13:20)
1182. Velicsek Katalin, designer, Marosvasarhely, (2008-05-12 12:11:53)
1181. Varga Pal, Designer, Brasso, (2008-05-12 12:10:29)
1180. Reszler Aliz, diak, Kolozsvar, (2008-05-12 12:07:49)
1179. Dvorácsek Ágoston, tanár/profesor, Nagyenyed/Aiud, (2008-05-12 12:03:45)
1178. Laszlo Ildiko, Turisztikai menedzser, Parajd, (2008-05-12 12:02:39)
1177. Holló Judit, Építő mérnök, Székelyudvarhely, (2008-05-12 12:02:20)
1176. Takács Gábor János, Táncos, Budapest, (2008-05-12 12:01:12)
1175. Didi Zoltan, Turisztikai referens, Parajd, (2008-05-12 12:00:42)
1174. Fábián Nóra Enikő, diák, Sófalva, (2008-05-12 12:00:24)
1173. Sallai Anna, topográfus, Kolozsvár, (2008-05-12 11:58:24)
1172. Henning Emese, Könyvtáros, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-12 11:56:33)
1171. Incze Szabó Anna, Gyógyszerész, Marosvásárhely, (2008-05-12 11:55:44)
1170. Cristian Grosu, agent turism, Praid, (2008-05-12 11:54:42)
1169. Gyero Katalin, tanar, Szekelyudvarhely, (2008-05-12 11:53:42)
1168. Oláh-Gál Boróka, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-12 11:51:01)
1167. Nagy Sándor, Tehnoredactor, Sfintu Gheorghe, (2008-05-12 11:48:56)
1166. Didi Zoltan, Turisztikai referens, Parajd, (2008-05-12 11:48:30)
1165. Tobias Barnabas, Gyogyszeresz, Marosvasarhely, (2008-05-12 11:47:37)
1164. vitéz Geley-Balogh Botond, Egyetemista, Budapest, (2008-05-12 11:44:29)
1163. Boros Csaba, Nyugdíjas eü.dolgozó, Marosvásárhely, (2008-05-12 11:43:52)
1162. Soós Tibor Pál, IT, Kolozsvár, (2008-05-12 11:42:08)
1161. Hochbauer Mária, ügyintéző, Kolozsvár, (2008-05-12 11:38:41)
1160. EGYED REKA, egyetemista, Szekelyudvarhely, (2008-05-12 11:36:42)
1159. Godri Marton, Villamos mernok/Inginer electro, Sepsiszentgyorgy/Sfantu Gheorghe, (2008-05-12 11:36:39)
1158. nistor dániel, egyetemista, kolozsvár, (2008-05-12 11:36:01)
1157. bancsi-rigo istvan, student, cluj-napoca, (2008-05-12 11:34:55)
1156. Godri Marton, Villamos mernok/Inginer electro, Sepsiszentgyorgy/Sfantu Gheorghe, (2008-05-12 11:33:44)
1155. Magyari Attila, Tanulo, Szekelyudvarhely, (2008-05-12 11:33:25)
1154. Iszlay Szilvia, Barot, (2008-05-12 11:33:18)
1153. Peter Andras, IT Assistant, Kolozsvar, (2008-05-12 11:22:33)
1152. Pokhe Eniko, termelestervezo, Szekelyudvarhely, (2008-05-12 11:21:07)
1151. Peti Mihály, mérnök-tanár, Héderfája, (2008-05-12 11:21:05)
1150. Csegedi Gyöngyi, gyógyszerész, Marosvásárhely, (2008-05-12 11:19:02)
1149. Jakab Zsolt-Arpad, Informatikus, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-12 11:13:15)
1148. Széiely Csaba, Informatikus, Gyergyószentmiklós, (2008-05-12 11:12:28)
1147. Pocsai Anna, Economist, Cluj Napoca, (2008-05-12 11:10:30)
1146. Csonta, tanár, Ildikó, (2008-05-12 11:10:23)
1145. Buksa Krisztina Éva, Marketing Manager, Tg-Mures, (2008-05-12 11:09:34)
1144. Lukacs Melinda, urbanisztikai tanacsadó/consilier la Primaria Municipiului Odorheiu Secuiesc, Székelyudvarhely/Odorheiu Secuiesc, (2008-05-12 11:04:43)
1143. Sütő Béla József, egyetemista, Brassó, (2008-05-12 11:03:06)
1142. Nagy Elemér, vállalkozó, Székelyudvarhely, (2008-05-12 11:01:36)
1141. Fodor Timea, Biokemikus mernok, Marosvasarhely, (2008-05-12 11:01:10)
1140. Herman Laszlo, Orvos, Marosvasarhely, (2008-05-12 10:59:35)
1139. Ábrahám Endre Csaba, ügyvezető elnök, Csíkszereda, (2008-05-12 10:58:48)
1138. Suciaghi Erzsebet, menedzser asszisztens, Marosvasarhely, (2008-05-12 10:58:30)
1137. Váta Emese, gyógypedagógus, Csíkszereda, (2008-05-12 10:58:29)
1136. Szőcsné Gazda Enikő, muzeológus, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-12 10:57:27)
1135. Kovács Evelin Noémi, DTP, Kolozsvár, (2008-05-12 10:57:05)
1134. Barabás Zsolt, fényképész, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-12 10:56:36)
1133. Fazakas Orsolya, Angoltanár/Profesoar? de englez?, Kolozsvár/Cluj, (2008-05-12 10:54:23)
1132. Baricz Zoltán, vegyészmérnök / inginer chimist, Székelykakasd/ V?lureni, (2008-05-12 10:54:03)
1131. kezdi Csaba, Administrator, Praid, (2008-05-12 10:53:05)
1130. Szőke Hajnal, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-12 10:52:24)
1129. Gyorfi Imre, konyvelo, Korond, (2008-05-12 10:51:16)
1128. Katay Tibor, jogasz, Korond, (2008-05-12 10:50:08)
1127. Póra István-Szabolcs, tanulmányi előadó, Csíkszereda, (2008-05-12 10:48:39)
1126. Papolti Meda, Asistent Servicii Clienti / Traducator interpret, Cluj-Napoca, (2008-05-12 10:46:36)
1125. Kristaly Tunde, tanar, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-12 10:46:06)
1124. Gábos Attila, vegyészmérnök, Marosvásárhely, (2008-05-12 10:44:01)
1123. Miklos Berta, casier, Praid, (2008-05-12 10:43:26)
1122. Sólyom Annamária, könyvelő, Kolozsvár, (2008-05-12 10:35:35)
1121. Márton Szilárd, Egyetemista, Magyardécse, (2008-05-12 10:35:23)
1120. Ambrus Emoke, gyogyszer tehnologus, Marosvasarhely, (2008-05-12 10:35:22)
1119. Balázs Júlia, tördelő, Kolozsvár, (2008-05-12 10:35:08)
1118. Bányai Sándor, kalóz, Kolozsvár, (2008-05-12 10:33:16)
1117. Raduly Iosif, Farmacist, Tg. Mures, (2008-05-12 10:29:15)
1116. Merza Maria Magdolna, titkarno, Marosvasarhely, (2008-05-12 10:28:28)
1115. Forro Attila, Kolozsvar, (2008-05-12 10:23:35)
1114. SZEKELY LENKE, FARMACIST, TÂRGU MURE?, (2008-05-12 10:23:31)
1113. Juhos Csaba, Programozo, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-12 10:21:21)
1112. Barna Olivia, Analist servicii clienti, Cluj-Napoca, (2008-05-12 10:20:59)
1111. Tóth Ferenc, községi jegyző, Nyárádgálfalva, (2008-05-12 10:20:12)
1110. Papp-Zakor Andras, radios szerkeszto/redactor radio, Kolozsvar/Cluj-N., (2008-05-12 10:19:34)
1109. Toth Csilla, dolgozo, Marosvásárhely, (2008-05-12 10:17:57)
1108. Suba Edit, Gyógyszerész, Marosvásárhely, (2008-05-12 10:17:02)
1107. Szabó Anikó, tördelő, Kolozsvár, (2008-05-12 10:15:54)
1106. Guttmann Márta, vegyész, Nagyszeben, (2008-05-12 10:13:40)
1105. Ketesdi Annamária, gyógyszerész, Marosvásárhely, (2008-05-12 10:10:02)
1104. Borsos Timea, Chimist, Tg Mures, (2008-05-12 10:09:26)
1103. Balint Istvan / Stefan, mérnök/inginer, Marosvásárhely/Tg-Mures, (2008-05-12 10:08:39)
1102. Császár Ibolya, könyvelő, Göröcsfalva, (2008-05-12 10:08:16)
1101. Bukur Gizella, vegyész, Marosvásárhely, (2008-05-12 10:07:56)
1100. Veress Sandor, mernok, Marosvasarhely, (2008-05-12 10:07:13)
1099. Császár Ildikó, tanítónő, Göröcsfalva, (2008-05-12 10:06:37)
1098. Ungvari Erzsebet, Marketing adminisztracio, Marosvasarhely, (2008-05-12 10:05:43)
1097. Lencse György, Informatikai főov. h., Budapest, (2008-05-12 10:05:04)
1096. Butuza Ottilia, közgazdász, Marosvásárhely, (2008-05-12 10:04:38)
1095. Vincze Aliz, TITKARNO, KOLOZSVAR, (2008-05-12 10:04:36)
1094. Bukur Levente, Mérnök, Marosvásárhely, (2008-05-12 10:02:50)
1093. Bartha Éva Katalin, gyógyszerész/farmacist, Marosvásárhely/Târgu-Mure?, (2008-05-12 09:59:43)
1092. Pall Klara, tehnikus, Marosvasarhely, (2008-05-12 09:59:32)
1091. Tőkés Gyula, közgazdász, Marosvásárhely, (2008-05-12 09:59:23)
1090. Birton Levente, inginer constructor, Tirgu Mures, (2008-05-12 09:58:41)
1089. Győri Andrea, gyógyszerész, Marosvásárhely, (2008-05-12 09:58:39)
1088. Bálint Csilla, Mérnők, Marosvásárhely, (2008-05-12 09:57:52)
1087. Máthé Zoltán, építész / arhitect, Csíkszereda / Miercurea Ciuc, (2008-05-12 09:57:21)
1086. Palfi Erika, titkarno, Marosvasarhely, (2008-05-12 09:56:55)
1085. Burchard Márta, nyugdíjas, Németország, 21502 Geesthacht, Urbrookring 47, (2008-05-12 09:56:50)
1084. Kato Peter Huba, Egyetemista, Marosvásárhely, (2008-05-12 09:55:51)
1083. Furó Enikő Boglárka, referens, Kolozsvár, (2008-05-12 09:52:02)
1082. Lucaci Imola, köztisztviselő, Marosvásárhely, (2008-05-12 09:46:52)
1081. Lakatos Réka, tanulo, balan, (2008-05-12 09:38:35)
1080. Gergely Sandor, egyetemista, csikszereda, (2008-05-12 09:27:38)
1079. Jaskó Gyöngyi-Enikő, irodavezető, Kolozsvár, (2008-05-12 09:24:20)
1078. Kiss Annamaria, gyerekneveles, Marosvasarhely, (2008-05-12 09:23:40)
1077. Szasz Gyongyver, diak, Brasso, (2008-05-12 09:21:47)
1076. Gál Erzsébet, köztisztviselő, Csíkszereda, (2008-05-12 09:20:32)
1075. CSAKANY IUDITH SIMONA, INSPECTOR, DEVA, (2008-05-12 09:19:32)
1074. Ferencz Unige, konyvtaros, Kolozsvar, (2008-05-12 09:15:57)
1073. Ferencz Örs, tanár, Nyárádszereda, (2008-05-12 09:14:35)
1072. Tamasi Albert, Sekrestyes, Marosvasarhely, (2008-05-12 09:12:59)
1071. Vetési Júlia, Kolozsvár, (2008-05-12 09:09:35)
1070. Ollerer peter, informatician, Tg-Mures, (2008-05-12 09:08:39)
1069. Szakacs Istvan, Szamlaellenor, Kezdivasarhely, (2008-05-12 09:07:52)
1068. Ségercz Ferenc, népzenész, sepsiszentgyörgy, (2008-05-12 09:06:28)
1067. Fehér László, control linie, Targu Mures, (2008-05-12 09:02:16)
1066. Tekse Arpad, Mernok, Marosvasarhely, (2008-05-12 09:01:32)
1065. petrass katalin, okologus, sepsiszentgyorgy, (2008-05-12 09:00:52)
1064. Nagy Zsuzsanna, PR felelos, Kolozsvar, (2008-05-12 08:59:44)
1063. Ugrai Orsolya, kozgazdasz, Csikszereda, (2008-05-12 08:56:39)
1062. Péter Árpád, diák, Székelykeresztúr/Kolozsvár, (2008-05-12 08:56:27)
1061. Kinda István, néprajzkutató, muzeológus, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-12 08:55:43)
1060. Hadnagy Erzsébet, tanár, Székelyudvarhely, (2008-05-12 08:48:59)
1059. Ambrus Ilona, almernok, Parajd, (2008-05-12 08:48:13)
1058. Haindrich Henrietta, progreamozó, Kolozsvár, (2008-05-12 08:47:33)
1057. Dósa Szilárd, Jogász, Marosvasarhely, (2008-05-12 08:41:29)
1056. Ferencz Lehel, egyetemista/student, Marosvásárhely/Targu Mures, (2008-05-12 08:40:13)
1055. Berekmeri Maria, doktorandusz, Kolozsvar, (2008-05-12 08:31:07)
1054. Szatmári Judit, informatikus, Marosvásárhely, (2008-05-12 08:27:45)
1053. Serban Maria, Elarusito, Csikszentmarton, (2008-05-12 08:26:34)
1052. Birtalan Csanád, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-12 08:23:27)
1051. Balint-Balint Terez, Contabil Sef, Lazaresti, Jud harghita, (2008-05-12 08:22:59)
1050. Balint-Balint Erika, Egyetemista, Lazarfalva, (2008-05-12 08:22:15)
1049. Salamon Kinga, Kinetoterapeut, Miercurea ciuc, (2008-05-12 08:21:24)
1048. Vekony Zsolt Jozsef, kozepiskolas diak, Nagybanya, (2008-05-12 08:20:00)
1047. Orosz Tunde, Titkárnő/Secretar?, Marosvásárhely/Tg Mures, (2008-05-12 08:16:07)
1046. Karnovits Tunde, diak, Szekelyudvarhely, (2008-05-12 08:13:27)
1045. lorincz zsuzsa, hallgato, Kolozsvar, (2008-05-12 08:11:08)
1044. Nyulas Kinga Ilona, Orvos-medic, Marosvásárhely-Tg. Mures, (2008-05-12 08:09:48)
1043. ionela, secretara, baile tusnad, (2008-05-12 08:04:43)
1042. Kun Csilla, Gyógyszerész, Marosvásárhely, (2008-05-12 07:58:37)
1041. Losonczi Eszter, Titkárnő, Marosvásárhely, (2008-05-12 07:51:30)
1040. Kiss Zsuzsánna, Asistent manager, Tg-Mures, (2008-05-12 07:49:47)
1039. Vermes Vernika Borbala, tanulo, Yogyakarta, Indonezia, (2008-05-12 07:45:26)
1038. Horváth Gabriella, tanár, Marosvásárhely, (2008-05-12 07:41:28)
1037. Demeter Ernő, mérnök, Marosvásárhely, (2008-05-12 07:38:51)
1036. Pantea Tibor, egyetemista, Sebes, (2008-05-12 07:37:24)
1035. Vakon Janos, dolgozo, Kolozsvar, (2008-05-12 07:24:21)
1034. Benedek Ottilia, Epitomernok, Szekelyudvarhely, (2008-05-12 07:14:17)
1033. Páll Szilárd, egyetemi hallgató, Hagenberg im Mühlkreis, Ausztria, (2008-05-12 04:41:57)
1032. Albeker Andras, diak, Japan-Kyoto, (2008-05-12 03:35:54)
1031. Vida Erika, szerkesztő, Marosvásárhely, (2008-05-12 03:07:10)
1030. Albert Sandor, egyetemi hallgato, Bukarest, (2008-05-12 02:02:15)
1029. Tunder Orsolya, haztartasvezeto, Szekelyudvarhely / marosvasarhley, (2008-05-12 02:01:47)
1028. Bakk Agnes, egyetemista, Lugos/Kolozsvar, (2008-05-12 01:57:43)
1027. Albert Orsolya, egyetemi hallgato, Szekelyudvarhely, (2008-05-12 01:54:06)
1026. Bálint Benczédi Ferenc, egyetemista/student, Kolozsvar/Cluj-Napoca, (2008-05-12 01:43:02)
1025. Hiri Hajnalka Marta, Manchester, (2008-05-12 01:41:24)
1024. Végh Péter György, f?r? ocupa?ie, Cluj-Napoca, (2008-05-12 01:37:36)
1023. Köllő István-Zsolt, hallgató, Csíkszereda, (2008-05-12 01:13:30)
1022. Fernengel Julia, studenta, egyetemista, Cluj Napoca, (2008-05-12 00:38:11)
1021. Bakos Zsolt, Tanar, Szaszregen, (2008-05-12 00:36:23)
1020. Sipos Andrea, hallgato, Csikszereda, (2008-05-12 00:29:43)
1019. Rofel Adrian, asztalos, Larnaca.Cyprus, (2008-05-12 00:15:45)
1018. Cseresnyés Krisztina, hol ez, hol az, Parajd, (2008-05-12 00:14:59)
1017. Gemmel Tunde, uzletvezetö, Stockholm,Suedia, (2008-05-12 00:14:48)
1016. Nagy Levente, egyetemista/student, Szekelyudvarhely/Odorheiu Secuiesc, (2008-05-12 00:02:39)
1015. Borboly Csaba, Csíkszereda, (2008-05-12 00:00:13)
1014. Dobos Racos Mirela, gyerekekre vigyazok, Vajdahunyad, (2008-05-11 23:49:53)
1013. Both Zsuzsa, kézműves, táncoktató, Kolozsvár, (2008-05-11 23:45:37)
1012. Orban Balint Marton Jozsef, Egyetemi halgato, Kolozsvar, (2008-05-11 23:40:46)
1011. Viczellar Csilla, diak, Marosvasarhely, (2008-05-11 23:33:08)
1010. Balázs Árpád, tanár, Csíkszereda, (2008-05-11 23:29:41)
1009. Andorkó Imola, diák, Vargyas, (2008-05-11 23:27:00)
1008. Turzai Alpar, egyetemi hallgato, Kolozsvar, (2008-05-11 23:25:17)
1007. Molnár Zoltán, tanár, Marosvásárhely, (2008-05-11 23:24:01)
1006. Kalman Timea, Egyetemi hallgato, Kolozsvar, (2008-05-11 23:20:32)
1005. Bartis Ilona, orvos / medic, Marosvásárhely /Tirgu Mures, (2008-05-11 23:14:48)
1004. Nasz Péterné, tanár, Jánoshalma, (2008-05-11 23:13:34)
1003. bekő fóri zenkő, diák, székelyudvarhely, (2008-05-11 23:11:49)
1002. Oláh Levente, dolgozó, Csíkszereda, (2008-05-11 23:10:10)
1001. Fejér Elemér, tanár, Marosvásárhely, (2008-05-11 23:09:25)
1000. korei robert, student, targu mures, (2008-05-11 23:07:08)
999. Jenei Erika, tanár, Nagybánya, (2008-05-11 23:06:20)
998. Tokes Adam, student, Medias, (2008-05-11 23:05:18)
997. Németh Boglárka, doktorandus, Kolozsvár, (2008-05-11 23:05:11)
996. Kanizsay Györgyi, tanár, Marosvásárhely, (2008-05-11 23:04:06)
995. Horváth Zsófia, tanuló, Budapest, (2008-05-11 23:02:34)
994. Nagy Réka, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-11 22:58:13)
993. Helmut Grosshardt, elektroteknikus, Spremberg, (2008-05-11 22:57:57)
992. Szántó Annamária, egyetemista, Marosvásárhely, (2008-05-11 22:48:43)
991. Licz Csaba-Zsolt, Déva, (2008-05-11 22:41:22)
990. Kőrössy Péter, mérnök, Csíkszereda, (2008-05-11 22:41:12)
989. Engel Erika, tanuló, Marosvásárhely, (2008-05-11 22:41:02)
988. Schneider-Németh Antal, tanár,profesor, ORADEA, (2008-05-11 22:30:42)
987. Korondi Ágnes, doktorandusz/fordító-szerkesztő, Kolozsvár, (2008-05-11 22:27:26)
986. Urmánczi Jenő, bábszínész, Kolozsvár, (2008-05-11 22:22:54)
985. Oláh-Badi Levente, diák, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-11 22:22:39)
984. Kőrössy Erika, tanár, Csíkszereda, (2008-05-11 22:22:08)
983. Kilyén József, Magánvállalkozó, Székelyudvarhely, (2008-05-11 22:18:41)
982. Balazs Andras, Kozgazdasz, Kolozsvar, (2008-05-11 22:13:13)
981. Adorján Zsófia, pszichopedagógus, Csíkszereda, (2008-05-11 22:10:35)
980. Nemes Előd, tanár, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-11 22:07:07)
979. Mihály Erzsébet, egyetemista, Marosvásárhely, (2008-05-11 22:02:09)
978. Kosztándi Tímea Ildikó, fordító, Kolozsvár, Kézdivásárhely, (2008-05-11 21:57:30)
977. Csata Beáta, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-11 21:54:16)
976. Török Lajos, Diák, Aalborg, Dánia, (2008-05-11 21:52:09)
975. Craciun Lehel-Laszlo, diak, Marosvasarhely, (2008-05-11 21:50:50)
974. Rátz Istvánemista, Egzetemista, Koloysvár, (2008-05-11 21:49:23)
973. András Szabolcs, Egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-11 21:47:06)
972. Kercsó Teréz, Egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-11 21:46:21)
971. Dobri Tunde, orvos/medic, Targoviste, (2008-05-11 21:42:30)
970. Korodi Annamária, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-11 21:37:25)
969. Stan Agota, tanarno, Marosvasarhely, (2008-05-11 21:36:50)
968. Jakab Annamária, diák, Budapest/Beregszász, (2008-05-11 21:36:33)
967. Daday Zsuzsánna, közgazdász, Csíkszereda, (2008-05-11 21:35:24)
966. Bucur Tünde Csilla, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-11 21:35:05)
965. Mézner Gaby, tanár, Pécs, (2008-05-11 21:32:50)
964. Murakközy Nóra, patikus, Sopron, (2008-05-11 21:32:01)
963. Lőrinci Réka, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-11 21:31:05)
962. mézner mariann, biológia laboráns, pécs, (2008-05-11 21:30:44)
961. Czego Renata, tanulo, Marosvasarhely, (2008-05-11 21:20:44)
960. Varga Marton, Tanulo, Nagyvarad, (2008-05-11 21:20:35)
959. Koncsag Bernadett Sarolta, egyetemista, Marosvasarhely, (2008-05-11 21:18:28)
958. Pál Ágnes, Tanár, Csíkszereda, (2008-05-11 21:16:40)
957. Bálint Réka, diák, Csíkszereda, (2008-05-11 21:16:39)
956. Máthé Márta, tanárnő, Marosvásárhely, (2008-05-11 21:13:42)
955. Apáti Mátyás, diák, Pécel, (2008-05-11 21:12:45)
954. Sipos Gergő, idegenforgalmi referens, Levelek - Magyarország, (2008-05-11 21:09:11)
953. Szasz Lóránt-Levente, segédlelkész, Kolozsvár, (2008-05-11 20:52:37)
952. Haller Béla, tanár (profesor), Marosvásárhely - Tirgu Mures, (2008-05-11 20:52:32)
951. Farkas Monika, egyetemista/student, kolozsvar/cluj-napoca, (2008-05-11 20:46:58)
950. Nagy Kinga-Hajnalka, Educatoare, Cluj-Napoca, (2008-05-11 20:43:17)
949. Kiss Rozália, egyetemista, Marosvásárhely, (2008-05-11 20:37:40)
948. Doholúczki Klementina, Ált.vegyész, Isaszeg, (2008-05-11 20:32:48)
947. Pop Zoltán, tanuló, Budapest, Magyarország, (2008-05-11 20:30:11)
946. Farkas Imola, tanár, Barót, (2008-05-11 20:27:55)
945. Daniel Dalma Gyongyver, Egyetemista, Marosvasarhely, (2008-05-11 20:26:08)
944. Lorincz Beata, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-11 20:24:53)
943. Balazs Katalin, tanar/profesor, Marosvasarhely/Tg.Mures, (2008-05-11 20:21:11)
942. fodor balint, Tanar, Csikszereda, (2008-05-11 20:20:03)
941. Fischer Gábor, filmrendező, Budapest, (2008-05-11 20:18:25)
940. Kántor Melinda, programozó, Marosvásárhely, (2008-05-11 20:17:33)
939. Zsigmond László, Egyetemista / Student, Temesvár / Timisoara, (2008-05-11 20:17:32)
938. Égető Loránd-Ervin, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-11 20:16:05)
937. Kósa Boglárka, egyetemista, Marosvásárhely, (2008-05-11 20:15:08)
936. Fazakas Emese, egyetemi adjunktus, Kolozsvár, (2008-05-11 20:10:48)
935. Csaszar Elod, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-11 20:10:27)
934. Szavuly Kinga, Egyeremista, Kolozsvar, (2008-05-11 19:56:46)
933. Balazs Emoke, ovono, csikszereda, (2008-05-11 19:55:53)
932. Simon Katalin, egyetemista/ student, Torockoszentgyorgy/ Coltesti, (2008-05-11 19:46:20)
931. Csillag Csilla, tanar, gyimesbukk, Romania, (2008-05-11 19:46:18)
930. Pápai József, HR manager, Marosvásárhely - Tg-Mures, (2008-05-11 19:44:24)
929. Vargyas AnnaMaria, titkarno,secretara, Marosvasarheky,Tg Mures, (2008-05-11 19:43:43)
928. Benko David, diák / student, Kolozsvár / Cluj Napoca, (2008-05-11 19:42:58)
927. Benko Zsolt, diák / student, Kolozsvár / Cluj Napoca, (2008-05-11 19:41:33)
926. Kokoly Zsolt, doktorandusz, Kolozsvár, (2008-05-11 19:40:34)
925. Simon Julia, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-11 19:39:54)
924. Barta Zsolt, főiskolai docens, Budapest, (2008-05-11 19:36:18)
923. Boros István, munkás, Kolozsvár/Cluj-Napoca, (2008-05-11 19:28:55)
922. Balint Ervin, Agent Livrator, Miercurea Ciuc, (2008-05-11 19:28:00)
921. János Edina, consilier scolar, Miercurea Ciuc, (2008-05-11 19:27:39)
920. Nagy Judith, tanar, Marosvasarhely, (2008-05-11 19:27:22)
919. Tamás Ervin, projekt menedzser, Kolozsvár, (2008-05-11 19:18:32)
918. Soós Júlia, üzletvezető/manager, Kolozsvár/Cluj, (2008-05-11 19:17:30)
917. Török Tamás, egyetemi hallgató, Kolozsvár-Székelyudvarhely, (2008-05-11 19:16:58)
916. Bihari József, Raktáros, Székelykeresztúr, (2008-05-11 19:12:39)
915. Szocs Zoltan, Topografus, Csikszereda, (2008-05-11 19:08:47)
914. Lukács Boglárka, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-11 19:07:07)
913. Ferencz Csaba, újságíró, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-11 19:06:49)
912. Plájás Ildikó Zonga, doktorandusz, Kolozsvár, (2008-05-11 19:05:30)
911. Bone Agnes, egyetemista, Szilagykraszna, (2008-05-11 19:02:45)
910. Horvath Eva, tanar, Marosvasarhely, (2008-05-11 18:59:34)
909. lukacs gyongyi, tanulo, sepsiszentgyorgy, (2008-05-11 18:58:02)
908. Keresztesi Zsolt, Student, Valea lui Mihai, (2008-05-11 18:54:23)
907. Szőcs Emese, tanuló, Szentkeresztbánya, (2008-05-11 18:45:21)
906. Lukács Árpád Attila, tanár, Tiszaújváros, (2008-05-11 18:39:08)
905. Buzas Gellert, munkas-muncitor, Csikszereda - M-csiuc, (2008-05-11 18:37:21)
904. Buzas Botond, munkas-muncitor, Csikszereda-M-ciuc, (2008-05-11 18:35:08)
903. Buzas Ibolya, Ovono, Csikszereda - M-csiuc, (2008-05-11 18:29:30)
902. Jakabfi Attila, penzugyi tanacsado, Kolozsvar, (2008-05-11 18:29:03)
901. Benczi Melinda, tanulo, Szekelyudvarhely, (2008-05-11 18:24:48)
900. Vass Judit, student, Helsinki, (2008-05-11 18:22:23)
899. Borsos Katalin, tanar, Marosvasarhely, (2008-05-11 18:21:58)
898. Kántor András, mérnök - inginer, Marosvásárhely - Tg.Mure?, (2008-05-11 18:18:10)
897. Nagy Maria, nyugdias, Csikszereda, (2008-05-11 18:08:15)
896. Nagy Orsolya, diak, Marosvasarhely, (2008-05-11 18:07:22)
895. Kulcsar Zsofia, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-11 18:06:03)
894. Magyari Renata, fordito, Kolozsvar, (2008-05-11 18:05:06)
893. Antal Emőke, tanuló, Székelyudvarhely, (2008-05-11 18:03:02)
892. Sütő Ferenc, műsz. szerkesztő/tehnoredactor, Kolozsvár/Cluj, (2008-05-11 18:02:16)
891. Reni, egyetemista, bonchida, (2008-05-11 17:56:26)
890. Szöllösi Katalin, tanár, Győr, (2008-05-11 17:55:44)
889. Nyulas Károly, egyetemista, Marosvásárhely, (2008-05-11 17:52:08)
888. Benko Szidonia, diak, nagyvarad, (2008-05-11 17:51:14)
887. Paal Beatrix, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-11 17:49:41)
886. Biro Attila, kantor, Marosvasarhely, (2008-05-11 17:48:58)
885. Nagy ?tefan, profesor, Pecica, (2008-05-11 17:44:17)
884. Ferencz Katalin, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-11 17:41:33)
883. Kovács Enikő, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-11 17:40:21)
882. Márton Imre-Frigyes, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-11 17:40:19)
881. Sandor Boroka, Egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-11 17:35:49)
880. Szász-Mihalykó Mária, magyartanár, Sz;kelyudvarhely, (2008-05-11 17:34:51)
879. Gergely Noémi, tanuló, Székelyudvarhely, (2008-05-11 17:32:08)
878. Sukosd Andrea Krisztina, Egyetemi hallgato, Marosvasarhely, (2008-05-11 17:30:19)
877. Szabó Ernő Gyula, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-11 17:19:47)
876. Rendes Zsofia, studenta, Tg Mures, (2008-05-11 17:15:19)
875. Hadnagy Margó, Diák, Székelyudvarhely, (2008-05-11 17:12:49)
874. Dénes Éva, tanár, Kolozsvár, (2008-05-11 17:11:41)
873. Végh Emőke, egyetemista, Marosvásárhely, (2008-05-11 17:11:08)
872. Mihaly Istvan, tanulo, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-11 17:08:26)
871. Jobb Borbála Boróka, egyetemi hallgató, Nagybacon - Kolozsvár, (2008-05-11 17:03:22)
870. Zsigmond József, mérnök, Szeged, (2008-05-11 16:56:23)
869. Kádár István, mérnök, Székelyudvarhely, (2008-05-11 16:54:50)
868. Dobo Bela, student, Cluj-Napoca, (2008-05-11 16:49:03)
867. Laszloffy Lorand, konyvelo, Des, (2008-05-11 16:48:36)
866. Téger Krisztina, Mezőfény, (2008-05-11 16:43:15)
865. Szilágyi László, Zenész/ Tanár, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-11 16:42:55)
864. Kovacs Reka, tanuló, Szekelyudvarhely, (2008-05-11 16:42:17)
863. Bencze Nimrod, Egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-11 16:42:13)
862. Molnar Andrea, egyetemi hallgato, Kolozsvar, (2008-05-11 16:40:13)
861. Sánduj Aliz, diák, Székelyudvarhely, (2008-05-11 16:39:34)
860. Bardóczy Réka, általános tnító, Marosvásárhely, (2008-05-11 16:29:11)
859. Bálint P. Erika, HR-referens, Székelyudvarhely, (2008-05-11 16:23:49)
858. Simó Orsolya, tanuló, Székelyudvarhely, (2008-05-11 16:22:50)
857. Soós Katalin, főiskolás, Székelyudvarhely, (2008-05-11 16:20:00)
856. Fehér Szilárd, Egyetemista, Bukarest, (2008-05-11 16:17:41)
855. Olaru Zsuzsánna, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-11 16:14:02)
854. Tukacs Erika, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-11 16:08:34)
853. Tímár Krisztina, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-11 15:57:44)
852. Deák Amdrea, egyetemista, Brassó, (2008-05-11 15:56:31)
851. csog arpad, somer, marosvasarhely, (2008-05-11 15:55:15)
850. Bölöni Mária, tanár, Marosvásárhely, (2008-05-11 15:52:51)
849. Weisz Attila, tanársegéd, Kolozsvár, (2008-05-11 15:52:23)
848. Took Emese, Gyereknevelesin levo tanar, Nagyajta, (2008-05-11 15:51:38)
847. András Zselyke, doktorandusz, Kolozsvár, (2008-05-11 15:49:57)
846. Attila Farkas, student, Timisoara, (2008-05-11 15:34:07)
845. Nagy-Hintos Diana, tanar-ujsagiro, Kolozsvar, (2008-05-11 15:30:04)
844. Lukács Emőke, egyetemista, Marosvásárhely-Székelyudvarhely, (2008-05-11 15:24:16)
843. Kovács Hanna, egyetemista, Kishegyes, Vajdaság, (2008-05-11 15:18:10)
842. VeresArpad, idegenvezeto, Parajd, (2008-05-11 15:15:32)
841. Veres Arpad, idegenvezeto, Parajd, (2008-05-11 15:13:00)
840. Zsombori Konrad, egyetemista, Brasso, (2008-05-11 15:03:28)
839. Szabo Edit Edina, ec., Kolozsvar, (2008-05-11 15:01:01)
838. Szabo Edina, kozgazdasz, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-11 14:55:22)
837. András János, Közgazdász, Illyefalva, (2008-05-11 14:48:34)
836. Incze Eniko, Diak, Kolozsvar, (2008-05-11 14:47:59)
835. Szigeti Enikő, Ügyvezető Igazgató, Marosvásárhely, (2008-05-11 14:45:09)
834. Bogos Tibor, director- Sc.Gen."Arany Janos", Mihaileni, Frumoasa, (2008-05-11 14:43:47)
833. Farkas Wellmann Endre, szerkesztő/redactor, Kolozsvár /Cluj Napoca, (2008-05-11 14:41:51)
832. Szabo Istvan, lelkesz, Palatka, (2008-05-11 14:38:33)
831. Barta Zoltán, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-11 14:38:01)
830. Laczkó Vass Róbert, színész, tanársegéd, Kolozsvár, (2008-05-11 14:35:40)
829. Barra Attila, egyetemista, Brasso, (2008-05-11 14:29:45)
828. Simon Levente, tanuló / elev, Sepsiszentgyörgy / Sfantu Gheorghe, (2008-05-11 14:25:25)
827. Demeter Gabriella, Angol tanár, Nagykároly, (2008-05-11 14:21:15)
826. Bálint Zsuzsánna, diák, Székelyudvarhely, (2008-05-11 14:15:23)
825. Nagy Emese, tanár, Kolozsvár, (2008-05-11 14:13:11)
824. Kalman Faluvegi, ezermester, Stockholm, (2008-05-11 14:08:06)
823. Kabai Ferenc, református lelkész-preot reformat, Szamosújvár - Gherla, (2008-05-11 14:05:08)
822. Nagy Imola, Kolozsvar, (2008-05-11 14:01:00)
821. Kiss Bernadette, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-11 14:00:32)
820. Balázs Délia, rendezvényszervező, Budapest, (2008-05-11 13:59:21)
819. Ferencz Zsolt, egyetemista, Székelyudvarhely, (2008-05-11 13:54:52)
818. Clep Csilla Nikolett, Közgazdász, Élesd, (2008-05-11 13:52:40)
817. Bajkó Árpád-István, programozó, Güdüc, (2008-05-11 13:49:51)
816. Daróczi Orsolya, nyelvtanár, Kolozsvár, (2008-05-11 13:41:43)
815. Szász-Mihálykó Zsuzsanna, énekesnő, Budapest, (2008-05-11 13:39:45)
814. Zöld Katalin, Tanár, Szeged, (2008-05-11 13:38:52)
813. Fodor Hunor, fotós,egyetemista, Budapest, (2008-05-11 13:38:32)
812. Török István, tanuló, Székelyudvarhely, (2008-05-11 13:32:09)
811. Fischer Petra, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-11 13:30:55)
810. Török Juliánna, egyetemista, Kolozsvár - Udvarhely, (2008-05-11 13:29:55)
809. Nagy János, egyetemista, Bankháza, (2008-05-11 13:28:02)
808. Lukács Szilárd, Tanuló, Székelyudvarhely, (2008-05-11 13:23:38)
807. Borbely-Bartalis Zsuzsa, fordito / traducator, Cluj Napoca, (2008-05-11 13:20:40)
806. Körösfői Zsolt, régész, Székelykeresztúr, (2008-05-11 13:13:40)
805. Máthé Antal Koppány, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-11 13:12:38)
804. Pál Enikő Zsuzsa, szoftverfejlesztő, Nürnberg, (2008-05-11 13:11:44)
803. Kádár Gyula, történész, lapszerkesztő, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-11 13:11:29)
802. Egri István, közgazdász - economist, Kolzosvár - Cluj, (2008-05-11 13:11:10)
801. Kiss Zita, kulturalis referens, Nagykaroly, (2008-05-11 13:04:51)
800. Bodor Orsolya, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-11 13:02:43)
799. Moldovai Katalin, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-11 13:00:28)
798. Beluk Laszlo, kereskedelem, Csikszereda, (2008-05-11 12:58:39)
797. Bala Bianca, tanulo, Nagykaroly, (2008-05-11 12:54:20)
796. Mák János-Csaba, Director adjunct, Carei, (2008-05-11 12:53:54)
795. Gaspar Erzsebet-Anna, babysitter, Kolozsvar, (2008-05-11 12:52:22)
794. Nagy Boroka, tanc, Szekelyudvarhely, (2008-05-11 12:49:15)
793. Gal Kinga, egyetemiste, Csikszereda, (2008-05-11 12:46:17)
792. Bodor Csaba, Szoftverfejlesztő, Nagykároly, (2008-05-11 12:43:32)
791. Mák István, programozó, Nagykároly, (2008-05-11 12:43:14)
790. Mák Lilla, tanár, Nagykároly, (2008-05-11 12:42:37)
789. Lőrincz Ilona, tanár, Székelyudvarhely, (2008-05-11 12:38:52)
788. Csegzi Mihaly, Diak, Kolozsvar, (2008-05-11 12:37:22)
787. Kupa Balázs, programozó, Marosvásárhely, (2008-05-11 12:34:01)
786. Hermann Endre, egyetemista, Székelyudvarhely, (2008-05-11 12:31:17)
785. Szabo-Demeter Gyula, Programozó-programator, Kolozsvár-Cluj, (2008-05-11 12:28:56)
784. jacso Agota, egyetemista, Targu Mures, (2008-05-11 12:27:27)
783. Mihalydeak Agnes, egyetemista, Gyergyocsomafalva, (2008-05-11 12:22:16)
782. Fulop Attila, penzugyi igazgato, marosvasarhely, (2008-05-11 12:17:25)
781. Boda Emőke, tanár, Budapest, (2008-05-11 12:10:49)
780. Pungur Csenge, diák, Dorog, (2008-05-11 12:07:10)
779. Cseresnyés Attila, egyetemista, Budapest, (2008-05-11 12:03:01)
778. Toró Tibor, szociológus - sociolog, Temesvár - Timisoara, (2008-05-11 11:48:54)
777. Benk Irén, fogorvos, Érd, (2008-05-11 11:37:25)
776. Biró Ildikó, mérnök, Székelyudvarhely, (2008-05-11 11:33:29)
775. Borsos Zsuzsa, egyetemista, kolozsvar, (2008-05-11 11:31:33)
774. Tóth Szabolcs, építész, Kolozsvár, (2008-05-11 11:25:44)
773. Gombocz Márton, fizikus hallgató, Budapest, (2008-05-11 11:16:47)
772. Kraft Hunor-Norbert, egyetemista, Marosvásárhely, (2008-05-11 11:11:34)
771. Madarász Csilla, egyetemista, Marosvásárhely, (2008-05-11 11:08:01)
770. Kelemen Ignatiu, metrologus, Brasso, (2008-05-11 10:57:11)
769. Ruszuly Lorant, munkas, Csikszentkiraly. Sincraiani, (2008-05-11 10:54:43)
768. Olti Agoston, tortenesz/tanacsado, Bukarest, (2008-05-11 10:34:15)
767. Schubert Gyöngyi, titkárnő, Budapest, (2008-05-11 10:26:31)
766. Papp Kinga, könyvtáros, Kolozsvár, (2008-05-11 10:20:04)
765. Kovecsi Levente, Student, Cluj-Napoca, (2008-05-11 10:16:19)
764. Bokor Zsuzsanna, studenta, Cluj-Napoca, (2008-05-11 10:15:36)
763. Novák Kinga, közgazdász/economist, Marosvásárhely/Târgu Mure?, (2008-05-11 10:13:11)
762. Novák Csaba Zoltán, történész-kutató/istoric-cercet?tor, Marosvásárhely/Târgu Mure?, (2008-05-11 10:08:44)
761. Makai B. Andras, Mernok-vallakozo, Nagyvarad, (2008-05-11 10:05:30)
760. enyedi janos, administrator, savadisla, (2008-05-11 09:48:55)
759. Albert István fr. Leánder, preot, Dej, (2008-05-11 09:41:49)
758. Nagy Olga, tisztviselő, Homoródalmás, (2008-05-11 09:37:06)
757. Nagy Szilárd, gyógypedagógus, Kolozsvár, (2008-05-11 09:35:13)
756. Farkas Emőd, Irodavezető, Kolozsvár, (2008-05-11 09:31:02)
755. Lőrinczi Tünde, doktorandus, Kolozsvár, (2008-05-11 09:15:33)
754. Benedek Klára, egyetemi tanársegéd, Marosvásárhely, (2008-05-11 09:14:39)
753. Bajkó Ernő-István, egyetemista, Budapest, (2008-05-11 09:10:28)
752. Ferencz Éva, tanár, Kézdivásárhely, (2008-05-11 07:37:53)
751. Vajda Csaba-Levente, Cadru didactic, Odorheiu-Secuiesc, (2008-05-11 07:22:15)
750. Biró Eszter, recepciós, Zetelaka, (2008-05-11 06:20:59)
749. mizouri marouane, student, cluj napoca, (2008-05-11 02:11:20)
748. Hantz Péter, biofizikus, Heidelberg/Kolozsvár, (2008-05-11 02:01:12)
747. menessy magor, student, brasov, (2008-05-11 01:01:30)
746. demeter laszlo, csikszereda, (2008-05-11 01:00:50)
745. M Egri Lorandt, designer, Kolozsvar, (2008-05-11 00:45:44)
744. Okos Orsolya, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-11 00:20:53)
743. Bokor János, Orvostanhallgató, Marosvásárhely, (2008-05-11 00:19:04)
742. Firuta johanna Daniela, Assistent Manager, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-11 00:05:33)
741. Kilyen Emoke, egyetemista, Kolozsvar/Cluj-Napoca, (2008-05-10 23:55:25)
740. Ilyés Szabolcs, politológus, vállalkozó, Kolozsvár, (2008-05-10 23:35:55)
739. banto zoltan, pek, kolozsvar, (2008-05-10 23:33:20)
738. Aros Dalma MArgaretta, fokasszas, kolozsvar, (2008-05-10 23:32:22)
737. Csaki Levente, lelkesz/preot, Kenos/Chinusu, (2008-05-10 23:13:01)
736. Asztalos Orsolya, egyetemista, Hoghiz, (2008-05-10 23:12:48)
735. Toth Istvan, doktorandusz, Kolozsvar, (2008-05-10 23:05:23)
734. Horvath Zoltan, muvesz, Kolozsvar, (2008-05-10 23:04:17)
733. Petres Katalin, tanár, Gyergyóditró, (2008-05-10 23:03:19)
732. Vasas Géza, tanár, Budapest, (2008-05-10 23:03:06)
731. szatmary sandor robert, agent schimb valutar, cluj-napoca, (2008-05-10 22:56:39)
730. Pál Edit Éva, Újságíró, Bukarest, (2008-05-10 22:56:31)
729. Farkas Csaba, Szakacs/ vendeglatoipari-tanacsado, Kolozsvar, (2008-05-10 22:54:36)
728. Demeter Ildiko, egyetemista, Marosvasarhely, (2008-05-10 22:54:18)
727. Demeter Ildiko, egyetemista, Marosvasarhely, (2008-05-10 22:53:01)
726. Fülöp Timea, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 22:50:25)
725. Szilagyi Nora, pedagógus, Csíkszereda, (2008-05-10 22:44:36)
724. Boda Edit Piroska, volt egyetemista, Székelyudvarhely, (2008-05-10 22:40:55)
723. Magyar Csaba, Egyetemi hallgató, ELTE- BTK, Budapest, (2008-05-10 22:32:00)
722. Ilyefalvi Emese, egyetemista, Budapest, (2008-05-10 22:28:34)
721. Fazakas Eva, egyetemista, Brasso, (2008-05-10 22:23:07)
720. Kántor Csilla, diák, Marosvásárhely, (2008-05-10 22:20:57)
719. Albert Krisztina, tanulo, Kolozsvar, (2008-05-10 22:19:02)
718. Boga Ferenc, pedagógus, Satu Mare, (2008-05-10 22:05:44)
717. Erdész Dorottya, egyetemi hallgató, Budapest, (2008-05-10 22:04:04)
716. Kati, student-diák, Cluj Napoca, (2008-05-10 22:00:08)
715. Bordás Beáta, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-10 21:58:45)
714. Toró T. Tibor, parlamenti képviselő/deputat, Temesvár/Timisoara, (2008-05-10 21:58:21)
713. torok zsuzsanna, egyetemi hallgato, marosvasarhely, (2008-05-10 21:57:28)
712. Bodó Zalán, doktorandusz, Kolozsvár, (2008-05-10 21:48:44)
711. Albert Imola, egyetemista, Szoavta, (2008-05-10 21:42:53)
710. Mihály Krisztina, szerkesztő, Kolozsvár, (2008-05-10 21:37:39)
709. Hegyeli Attila, oktatásszervező, Bákó, (2008-05-10 21:37:00)
708. Kokoly Zsolt, doktorandusz/doctorand, Kolozsvár/Cluj, (2008-05-10 21:26:55)
707. Tóth Enikő, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 21:21:03)
706. Berecki Beáta, tanuló, Marosvásárhely, (2008-05-10 21:19:00)
705. Vitos Ildiko, nevelő, Csíkszereda, (2008-05-10 21:15:09)
704. Nagy-Babos Janka, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-10 21:14:44)
703. Albert Mária, tanár, Marosvásárhely, (2008-05-10 21:10:26)
702. Péntek Imre, pszichológus, Kolozsvár, (2008-05-10 21:09:13)
701. Lukács László, egyetemi hallgató, Hagenberg, (2008-05-10 21:02:22)
700. Vass Alpár, Székelyudvarhely, (2008-05-10 20:58:05)
699. Nagy Örs, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-10 20:56:39)
698. Zsigmond Ilka, tanár, Kolozsvár, (2008-05-10 20:48:36)
697. Barabás Réka, Egyetemista, Tusnád, (2008-05-10 20:48:26)
696. Legeza Márta, egyetemista, Budapest, (2008-05-10 20:48:19)
695. Rákosi Csaba, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 20:38:27)
694. Beke Csilla, gyogypedagogus, Sumter, SC, USA, (2008-05-10 20:37:59)
693. Kövér Alpár Etele, Egyetemi hallgató, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-10 20:34:00)
692. Puskas Laszlo, Diak, Targu Mures, (2008-05-10 20:32:38)
691. Andy, diak, kolozsvar, (2008-05-10 20:28:52)
690. eva belasco, ugyeskedo, boston, (2008-05-10 20:24:43)
689. Pieke Ágoston, hallgató, Budapest, (2008-05-10 20:21:21)
688. Biró Annamária, doktorandusz, Kolozsvár, (2008-05-10 20:20:17)
687. Boga Levente, Egyetemista, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-10 20:18:52)
686. Boga Levente, Egyetemista, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-10 20:16:18)
685. Turzai Melánia, tanár, Nagyenyed, (2008-05-10 20:15:11)
684. Szász István Szilárd, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-10 20:10:00)
683. Salló Szilárd, Muzeológus-néprajzkutató, Csíkszereda, (2008-05-10 20:08:54)
682. varga nora, laborans, szekelyudvarhely, (2008-05-10 20:02:02)
681. Olasz Maria, egyetemista, Temesvar, (2008-05-10 20:00:23)
680. Király Emőke, középiskolai tanár, Székelykeresztúr, (2008-05-10 19:54:09)
679. Boda Csaba, beszerzési asszisztens, Kézdivásárhely, (2008-05-10 19:45:05)
678. Szathmáry Éva, tanító, Szeged, (2008-05-10 19:44:16)
677. Rapolti Emese, egyetemista, Marosvasarhely, (2008-05-10 19:30:50)
676. Biró Katalin, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 19:25:19)
675. Görbe Zsuzsánna, Egyetemista, Székelyudvarhely, (2008-05-10 19:15:30)
674. Tófalvi Zsolt, egyetemi hallgató, Marosvásárhely, (2008-05-10 19:14:51)
673. Visnyei Botond, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 19:06:03)
672. Szabó Csilla, manager, CSíkszereda, (2008-05-10 19:05:36)
671. Markovics Réka, tanuló, Szeged, (2008-05-10 19:00:51)
670. Ipó Ildikó Imola, egyetemi hallgató, Marosvásárhely, (2008-05-10 18:58:38)
669. bartha norbert, egyetemista, kolozsvar, (2008-05-10 18:52:51)
668. Tamás Ágnes, Egyetemista, kommunikáció és PR, Kolozsvár, (2008-05-10 18:47:02)
667. Molnár Edit, diák, Kolozsvár, (2008-05-10 18:46:43)
666. Szekely Csaba, egyetemista, Csikrakos, (2008-05-10 18:43:14)
665. Usasi Péter, Egyetemista (Student) Ujvidék Szerbia, Kishegyes, (2008-05-10 18:38:47)
664. Orban Levente, Egyetemista, Brasso, (2008-05-10 18:30:50)
663. Gál Barna, egyetemi hallgató, Béta, (2008-05-10 18:27:32)
662. Hausmann Cecília, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-10 18:27:25)
661. Dánél Mónika, doktorandusz BBTE, ELTE, Kolozsvár, Budapest, (2008-05-10 18:26:04)
660. kovacs melinda, diak, kolozsvar, (2008-05-10 18:22:37)
659. Biró Katalin, egyetemista, Székelyudvarhely, (2008-05-10 18:20:29)
658. Fülöp Lenke, egyetemista, Székelyudvarhely, (2008-05-10 18:18:49)
657. Boldizsár Bea, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 18:15:12)
656. Nimerencu Hanga-Noemi, egyetemista, Kolozsvar, Csikszereda, (2008-05-10 18:08:24)
655. Pápay Boróka, Tanuló, Nagyvárad, (2008-05-10 18:01:33)
654. Zólyomi Mónika, Menedzser asszisztens, Marosvásárhely, (2008-05-10 17:56:25)
653. Komives Timea, Egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-10 17:54:20)
652. Fekete Zoltan Alpar, Doktorandusz, Kolozsvar, (2008-05-10 17:53:19)
651. jelnean alexandru, elev, bistrita, (2008-05-10 17:46:19)
650. Kertesz Balazs, egyetemista/student, Kolozsvar/Cluj Napoca, (2008-05-10 17:33:03)
649. Portik Bakai Ervin, diák, Gyergyóremete, (2008-05-10 17:30:39)
648. Ládonyi Emese, egyetemi hallgató, Budapest, (2008-05-10 17:27:28)
647. Kovacs Gabor, egyetemista, Brasso, (2008-05-10 17:21:42)
646. Lukács Oszkár, tanuló, Mezőpanit, (2008-05-10 17:17:26)
645. Visky Júlia, humán erőforrás szakember, Kolozsvár, (2008-05-10 17:17:13)
644. LAKO PETER ALEXANDRU, MUNCITOR 1 UBB!, CLUJ NAPOCA, (2008-05-10 17:16:08)
643. Kovács Mónika, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 17:15:51)
642. Sánta Salomé, pedagógus, Nagyvárad, (2008-05-10 16:58:13)
641. György (Ferencz) Edit, tanár, Szentegyháza, (2008-05-10 16:49:52)
640. Visky Mária, diák, Kolozsvár, (2008-05-10 16:49:12)
639. Balogh Amalia, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-10 16:48:37)
638. Adorjáni István, egyetemista, Székelyudvarhely, (2008-05-10 16:44:37)
637. totos bela, mekanikus, cluj, (2008-05-10 16:43:31)
636. Kovács Noémi, egyetemista, Csíkszereda, (2008-05-10 16:42:46)
635. Otto Grosshardt, vegyeszmernok, Karlsruhe (Nemetorszag), (2008-05-10 16:42:44)
634. Ráduly Attila, egyetemista, Kézdivásárhely, (2008-05-10 16:41:01)
633. Gábos Albin, szinész, Székelyudvarhely, (2008-05-10 16:37:27)
632. Mihalyfalvi Zsofia, Egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-10 16:20:11)
631. Visky Tamás, software-fejlesztő, Kolozsvár, (2008-05-10 16:19:58)
630. Gazda Andrea, diak, Rotterdam, (2008-05-10 16:19:23)
629. Sipos Brigitta, tanulo, Nagyvarad, (2008-05-10 16:07:46)
628. Pál Katalin Kinga, közgazdász, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-10 16:04:50)
627. Tőkés Gyöngyvér, egyetemi oktató, Kolozsvár, (2008-05-10 16:03:19)
626. Nagy Botond, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-10 15:58:35)
625. Flóra Ágnes, doktorandusz, Kolozsvár, (2008-05-10 15:57:10)
624. Gal Tunde, tanarno, Kolozsvar, (2008-05-10 15:55:55)
623. Denes Karoly, tanulo, Bors, (2008-05-10 15:55:00)
622. Denes Ida, pedagogus, Bors, (2008-05-10 15:54:08)
621. id.Denes Karoly, lelkesz, Bors, (2008-05-10 15:52:47)
620. Fabian Csilla, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-10 15:52:35)
619. Szabó Zoltán, automatizálási gépésztechnikus, Sopron, (2008-05-10 15:50:56)
618. Hinterleiter Henrietta, egyetemista, Sopron, (2008-05-10 15:50:02)
617. Novotnik Ádám, egyetemi hallgató, Budapest, (2008-05-10 15:45:07)
616. Kovats Melinda Iris, titkarno, Kolozsvar, (2008-05-10 15:43:06)
615. Lázár Levente, diak, Kézdivásárhely, (2008-05-10 15:39:02)
614. Karacsoni Maria, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-10 15:16:52)
613. Szőke Zsófia, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 15:13:18)
612. Kis Julia, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-10 15:08:46)
611. Balog Levente, egyetemista/student, kolozsvar/cluj, (2008-05-10 15:06:06)
610. Vajda Gyöngyvér, Egyetemista, Marosvásárhely, (2008-05-10 14:55:11)
609. Barabás A. Gabriella, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 14:41:42)
608. László Tamás, matematikus-növendék, Székelyudvarhely, (2008-05-10 14:39:34)
607. Róth András Lajos, könyvtáros tanár, Székelyudvarhely, (2008-05-10 14:38:56)
606. Ladó Andrea, alkalmi tiltakozó, Lövéte, (2008-05-10 14:37:18)
605. Orosz Judit, egyetemista, kolozsvár, (2008-05-10 14:35:03)
604. Imreh (Csavar) Erika, HR tanácsadó, Budapest, (2008-05-10 14:33:04)
603. Kádár Melinda, diák, Kolozsvár, (2008-05-10 14:30:58)
602. Jakab Katalin, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 14:23:49)
601. Kádár Zsófia, egyetemi hallgató, Budapest, (2008-05-10 14:21:44)
600. Ambrus Attila, újságíró, Brassó, (2008-05-10 14:20:19)
599. Bocskay Ilona, Tanito, Segesvar, (2008-05-10 14:18:33)
598. Ferencz Orsolya, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-10 14:17:07)
597. Miklós Réka, diák/ studeta, Kolozsvár/ Cluj-Napoca, (2008-05-10 14:15:48)
596. Murza E. Renáta, egyetemista, titkárnő, Nagyvárad, (2008-05-10 14:15:39)
595. Szoke Zsuzsanna, stagiar, Odorheiu Secuiesc, (2008-05-10 14:14:43)
594. Bojte Noemi, Diak, Marosvasarhely, (2008-05-10 14:11:08)
593. Kövendi Emese-Imola, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 14:11:02)
592. Sebestyén Imre, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 14:09:53)
591. Gidró Szabolcs, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 14:07:32)
590. Katona Szilvia, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-10 14:06:19)
589. Péter Tímea, tanuló, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-10 14:02:43)
588. Mate Izabella, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-10 13:55:45)
587. Blaga Julia, Tanarno, Kolozsvar, (2008-05-10 13:54:01)
586. Nagy Szidónia, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-10 13:52:41)
585. Benedek Nóra, tanuló, Budapest, (2008-05-10 13:51:10)
584. Visky Éva, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 13:46:46)
583. Ambrus Ildiko Gyongyike, egyetemista, Brasso, (2008-05-10 13:41:27)
582. Gegesi Laura, nevelési tanácsadó, Csíkszentsimon, (2008-05-10 13:40:22)
581. László Enikő, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 13:36:02)
580. Capusneanu Anita, Egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-10 13:32:09)
579. Laposi Orsolya, diak, Csikszereda, (2008-05-10 13:30:31)
578. Valkai Eniko, egyetemi hallgato, Kolozsvar, (2008-05-10 13:30:16)
577. Fancsali Melinda, diak, Kolozsvar, (2008-05-10 13:29:43)
576. Imecs Tunde, diak, Kolozsvar, (2008-05-10 13:27:43)
575. Zsoldos Eniko, studenta, Gherla, (2008-05-10 13:23:27)
574. Kovács Katalin, egyetemi hallgató, Székelyudvarhely, (2008-05-10 13:16:38)
573. Lippai Cecília, doktorandusz, Budapest, (2008-05-10 13:16:35)
572. Heim László, designer, Marosvásárhely, (2008-05-10 13:15:41)
571. Oláh Mihály, lelkész, Zilah, (2008-05-10 13:14:32)
570. Nichita Henriette, student, Cluj Napoca, (2008-05-10 13:12:45)
569. Csatlos Mihaly-Levente, Tanar, Kezdivasarhely, (2008-05-10 13:08:06)
568. Ordog Emoke Margit, egyetemista, Marosvasarhely, (2008-05-10 13:03:01)
567. Szekely Borbala, diak, Kolozsvar, (2008-05-10 13:00:20)
566. Szász Etelka-Zita, tanár, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-10 12:58:29)
565. Pehártz Dániel, tanuló, Budapest, (2008-05-10 12:57:44)
564. Iszlay Z. Csaba, Egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 12:50:59)
563. Orbán Zsolt, tanár, Csíkszereda, (2008-05-10 12:48:22)
562. Török I. Sándor, egyetemista, Érmihályfalva, (2008-05-10 12:48:00)
561. Mazurek Janka, egyetemista, Szatmárnémeti, (2008-05-10 12:47:29)
560. Cseterás Györgyi, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 12:43:57)
559. Darabont Zsuzsa, Egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-10 12:37:19)
558. Bánfi Tamás, tanuló, Sopron, (2008-05-10 12:35:58)
557. Vancza Monika Gabriella, egyetemi hallgato, Kolozsvar, (2008-05-10 12:34:37)
556. Iakab Zoltan, nyugdijas, Kolozsvar, (2008-05-10 12:33:34)
555. Kovacs Aranka Melinda, Egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-10 12:33:25)
554. Timi Timi, egyetemista, kolozsvar, (2008-05-10 12:31:32)
553. Hakkel Márton, Egyetemi hallgató, BMGE, Budapest, (2008-05-10 12:25:05)
552. Szekedy Lilla, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-10 12:23:50)
551. Dénes Melánia, egyetemista hallgató, Kolozsvár, (2008-05-10 12:23:49)
550. Geréb Erzsébet, jogtanácsos, Székelyudvarhely, (2008-05-10 12:23:05)
549. Horvath Linda, Diak, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-10 12:21:16)
548. Joo Orban Eniko, Egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-10 12:19:08)
547. Szabó Adina, Egzetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-10 12:15:46)
546. Bajkó Árpád, Szárhegy, (2008-05-10 12:14:37)
545. Svab Istvan Robert, Egyetemi hallgato, Brasso, (2008-05-10 12:09:59)
544. Seraz Zoltan, hallgato, Kolozsvar, (2008-05-10 12:08:16)
543. Nagy Pál, színházigazgató, Székelyudvarhely, (2008-05-10 12:06:31)
542. Molnar Gyongyi, hallgato, Kolozsvar, (2008-05-10 12:06:30)
541. Göde Zsófia, egyetemista, Székesfehérvár, (2008-05-10 12:02:45)
540. Petrovits Aletta, Egyetemi hallgató, Kolozsvar, (2008-05-10 12:02:36)
539. Miklós Sándor, vágó, számitástechnikai mérnök, Kolozsvár, (2008-05-10 11:57:51)
538. Demény Péter, Kolozsvár, (2008-05-10 11:56:53)
537. Kemenes J. Lehel, Marosvasarhely, (2008-05-10 11:56:18)
536. Dózsa Izabella, tanár, Kolozsvár, (2008-05-10 11:55:14)
535. Szilagyi Annamaria, tanar, Kolozsvar, (2008-05-10 11:53:18)
534. Jeszenszky Tamás, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 11:52:02)
533. Demeter Albert, tanar, Kolozsvar, (2008-05-10 11:51:25)
532. Demeter Julia, tanar, Kolozsvar, (2008-05-10 11:50:48)
531. Szekely Szilard, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-10 11:41:23)
530. László Márton, levéltaros, Marosvásárhely, (2008-05-10 11:41:12)
529. Dobra Judit, tanár, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-10 11:33:44)
528. Vas Zsuzsanna, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-10 11:32:36)
527. Bándi Emese, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 11:32:13)
526. Bertóti Attila, egyetemista, Nagybánya, (2008-05-10 11:32:05)
525. Vas Eszter, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-10 11:31:19)
524. szalma ana-maria, uvegfesto, kolozsvar, (2008-05-10 11:25:14)
523. Horvath Kinga, Egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-10 11:16:49)
522. Szekely Attila, Muhelyfonok, Csíkrákos, (2008-05-10 11:16:27)
521. Simányi Gergely, villamosmérnök, Budapest, (2008-05-10 11:11:18)
520. Száraz Anna, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 11:04:24)
519. Farmati Anna, szerkesztő/redactor, Kolzosvár/Cluj, (2008-05-10 10:56:46)
518. Kerekes Zsuzsa, Kolozsvar, (2008-05-10 10:56:19)
517. Zavaszki Annamaria, tanar, Szekelyudvarhely, (2008-05-10 10:56:14)
516. szalma laszlo zsolt, uvegfuvo, kolozsvar, (2008-05-10 10:53:11)
515. Kinczel Erzsebet Tunde, egyetemista, Kalmand, (2008-05-10 10:51:46)
514. Hodgyai Edit, tanár/néptáncos, Micske, (2008-05-10 10:48:00)
513. Kálmán Balázs, IT szakértő, Nagyvárad, (2008-05-10 10:45:54)
512. Keresztes Ildikó, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 10:42:26)
511. Pakucs Bernadett, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 10:37:15)
510. Beke Boróka, lelkipásztor, Karatna, (2008-05-10 10:35:49)
509. Rugona Szabolcs, egyetemista, programozo, Kolozsvar, (2008-05-10 10:33:12)
508. Dane Melinda, gyogypedagogus, Kolozsvar, (2008-05-10 10:27:17)
507. Csoka Boglarka, tanulo, Kolozsvar, (2008-05-10 10:18:54)
506. Oniga Erika, diák, Kolozsvár, (2008-05-10 10:17:04)
505. Erdély - Potovszky Mónika, Egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 10:13:44)
504. Bojtos Anita, egyetemista, Budapest, (2008-05-10 10:13:05)
503. Tókos Levente, diszpécser, Kolozsvár, (2008-05-10 10:11:21)
502. szabó róbert csaba, szerkesztő, író, marosvásárhely, (2008-05-10 10:04:26)
501. Ehedi Timea, egyetemista, Gyergyoszentmiklos, (2008-05-10 09:59:42)
500. Boar Sebastian, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 09:58:26)
499. Pásztai Tünde, könyvtáros, Nagyvárad, (2008-05-10 09:42:07)
498. Popute Armin, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 09:37:37)
497. Bedő Heléna, diák, Kolozsvár, (2008-05-10 09:37:03)
496. Fodor Örs, egyetemista, Székelyudvarhely, (2008-05-10 09:36:13)
495. Nagy Andrea, Gyógypedagógus, Csíkszereda, (2008-05-10 09:31:01)
494. Tamás Lehel, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 09:28:55)
493. Tamás Lehel, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 09:26:35)
492. Csedő Emőke, Visegrád, (2008-05-10 09:23:52)
491. Robu Magda, doktorandusz, Budapest, (2008-05-10 09:09:43)
490. Derzsi Piroska, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-10 08:55:27)
489. Szabó Ádám, diák, Kolozsvár, (2008-05-10 08:54:04)
488. Lukács Hunor, Egyetemista, Gelence, (2008-05-10 08:51:18)
487. Balázs-Bécsi Attila, tanár, Szamosújvár, (2008-05-10 08:50:05)
486. Gulyás Ferenc, forditó-tolmács, Nagyvárad, (2008-05-10 08:47:10)
485. Bognár Zoltán, politológus, Kolozsvár / Arad, (2008-05-10 08:46:02)
484. Balazsi-Pal Etel, nyugdijas, Csikszereda, (2008-05-10 08:43:26)
483. Horváth Géza, gyógyszerész-farmacist, Szászrégen-Reghin, (2008-05-10 08:35:03)
482. Gulyas Reka, könyvtaros, Nagyvárad, (2008-05-10 08:25:37)
481. Barák Gábor, matematikatanár, Szeged, (2008-05-10 08:22:58)
480. Ugron Mihály, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 08:19:41)
479. Jani Eva, tanar, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-10 08:19:26)
478. Bálint István, orvos, Marosvásárhely, (2008-05-10 08:16:05)
477. Zsemlyei Borbála, tanársegéd, Kolozsvár, (2008-05-10 08:15:37)
476. Miklós Zoltán, néprajzkutató, Székelyudvarhely, (2008-05-10 08:01:53)
475. Darvasi Gyöngyvér, tanár, Cluj-Napoca, (2008-05-10 07:53:36)
474. Ádám Elvira-Viola, tanuló, Nagyvárad, (2008-05-10 07:31:10)
473. Benkő Gizella, tanár, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-10 07:28:41)
472. Oláh Orsolya, egyetemista, Kolozsvár/Tasnád, (2008-05-10 03:04:46)
471. Bethlendi Tamas, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-10 02:25:02)
470. Bethlendi Tamas, Diak, Kolozsvar, (2008-05-10 02:24:24)
469. Nagy Eszter, színész, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-10 01:04:19)
468. Becze Melinda, Egyetemista, Szeben, (2008-05-10 00:40:41)
467. Barta Zoltán, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 00:30:39)
466. Galambos Andrea, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 00:22:43)
465. Kovács Gábor, egyetemista, Kolozsvár / Pécska, (2008-05-10 00:22:43)
464. Plájás Erzsébet, egyetemista, Marosvásárhely, (2008-05-10 00:21:46)
463. Nemes Melinda Noémi, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 00:18:45)
462. Márton József, lelkipásztor, Brád, (2008-05-10 00:14:42)
461. Nagy Anna, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-10 00:13:51)
460. Csempesz Péter, hallgató, Szeged, (2008-05-10 00:05:33)
459. Berkeczi Zsolt, sofőr, Székelyudvarhely, (2008-05-10 00:03:34)
458. Lata Laura Corina, Economist, Cluj-Napoca, (2008-05-10 00:02:01)
457. László Szabolcs, bölcsészhallgat-ó, Kolozsvár / Cluj Napoca, (2008-05-09 23:54:12)
456. Tatár Ágota, egyetemista, Budapest, (2008-05-09 23:48:56)
455. Gatti Beáta Anna, egyetemi hallgató, Szeged, (2008-05-09 23:48:24)
454. Nyilassy Bence, egyetemista, Budapest, (2008-05-09 23:47:50)
453. Bogya Biborka, hallgató/student?, Kolozsvár/Cluj-Napoca, (2008-05-09 23:45:55)
452. Dombi Tünde, egyetemista, Szatmárnémeti, (2008-05-09 23:44:42)
451. Csurka Anikó, Tanuló, Budapest, (2008-05-09 23:40:56)
450. Kasler Izabella Erzsebet, tanár, Déva, (2008-05-09 23:38:57)
449. Giczei Andrea, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 23:38:45)
448. Boloni Robert, Egyetemista, Maosvasarhely, (2008-05-09 23:33:30)
447. Szathmáry Enikő, lap- és műsorszerkesztő, Kolozsvár, (2008-05-09 23:33:11)
446. Sonnevend Margit, egyetemista, Budapest, (2008-05-09 23:29:39)
445. Máté Krisztina, építész-növendék, Kolozsvár, (2008-05-09 23:27:23)
444. Kadar Izabella, as.med.gen, Tg.Mures, (2008-05-09 23:27:04)
443. Szekely Ramona, egyetemista, iasi, (2008-05-09 23:26:54)
442. Fuer Tünde, egyetemista, Marosfő, (2008-05-09 23:25:29)
441. Korom Zsofia, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 23:22:26)
440. Sipos Eszter, studenta, oradea, (2008-05-09 23:19:10)
439. Koszta Emese, diak, Kolozsvar, (2008-05-09 23:19:10)
438. Jakabfi Mónika, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-09 23:18:13)
437. Pál Kinga, Egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 23:17:41)
436. NAGYNÉ KÓSA OLGA, SZÁMVITELI MUNKATÁRS, BUDAPEST, (2008-05-09 23:17:22)
435. Pötyi, diák, Kolozsvár, (2008-05-09 23:17:00)
434. Lorentz Eva-Noemi, student, Cluj-Napoca, (2008-05-09 23:15:41)
433. Balazs Almos, Egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 23:15:28)
432. Keszler Karoly, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 23:15:25)
431. Lőrinczi Emese, Egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 23:14:24)
430. Pötyi, Diak, Kolozsvar, (2008-05-09 23:13:41)
429. Kerekes Balazs, tanulo, Kolozsvar, (2008-05-09 23:12:45)
428. Szakács Szilárd, egyetemista, Szászrégen, (2008-05-09 23:11:50)
427. Sebestyen Arpi, elarusito, Kolozsvar, (2008-05-09 23:11:12)
426. Illyés Gergely, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 23:11:01)
425. Dyekiss Virág, egyetemi hallgató, Budapest, (2008-05-09 23:05:16)
424. Kajó Brigitta, egyetemista/studenta, Nagyvárad/Oradea, (2008-05-09 23:05:08)
423. Gatti Beáta Anna, egyetemi hallgató, Szeged, (2008-05-09 23:04:31)
422. Márton Előd, lelkész, Kolozsvár, (2008-05-09 23:02:05)
421. kiss kato, egyetemista, marosvasarhely, (2008-05-09 23:01:10)
420. Valentincik Timea, Diák, Kézdivásárhely, (2008-05-09 22:56:46)
419. Vass Melánia, Székelyudvarhely, (2008-05-09 22:53:07)
418. Mihaly Annamaria, Pegagogus, szekelyudvarhely, (2008-05-09 22:49:47)
417. Miklós János, maestru dans, Oradea, (2008-05-09 22:48:46)
416. Antal Beata, Egyetemista, Marosvasarhely, (2008-05-09 22:42:08)
415. SZILAGY HAJNALKA, STUDENTA, CLUJ NAPOCA, (2008-05-09 22:40:37)
414. Bodó István, diák, Kolozsvár, (2008-05-09 22:37:43)
413. Magyari Beáta, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 22:28:40)
412. Eberst Gerhard, Csanalos, (2008-05-09 22:28:09)
411. Kónya István Attila, tanuló, Zabola, (2008-05-09 22:27:45)
410. Kántor Csenge, diák, Marosvásárhely, (2008-05-09 22:26:59)
409. Balázs Brigitta, tanuló, Gyergyószentmiklós, (2008-05-09 22:26:10)
408. Jakab Éva, tanár, Erdőszentgyörgy, (2008-05-09 22:23:53)
407. Szakál Anna, egyemista, Budapest, (2008-05-09 22:23:09)
406. Szász Enikő, tanár, Kolozsvár, (2008-05-09 22:23:02)
405. Kántor Viola, Diák/Tanuló, Marosvásárhely, (2008-05-09 22:22:33)
404. Biro Erika, pedagogus, Mezopetri, (2008-05-09 22:22:31)
403. Kopacz Levente, Egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-09 22:20:40)
402. Köllő Zsófia, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 22:15:01)
401. Derzsi Eszter, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-09 22:11:38)
400. Suhanyi Edith-Katalin, Csikszentdomokos, (2008-05-09 22:09:34)
399. Kurko Cecilia, studenta, Bucuresti, (2008-05-09 22:07:59)
398. Csiki Erika, student, Tirgu Mures, (2008-05-09 22:06:23)
397. Sebestyén Zita, egyetemista, kolozsvar, (2008-05-09 22:05:49)
396. Székely Melinda, műfordító, Kolozsvár, (2008-05-09 22:04:27)
395. Péntek Zsuzsa, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-09 22:03:42)
394. Nagy Emese, egyetemista, Deva, (2008-05-09 22:03:19)
393. Kántor Csilla, tanuló, Marosvásárhely, (2008-05-09 22:03:13)
392. Simon Katalin, Kolozsvár, (2008-05-09 22:00:00)
391. Dezso Eniko, ovono, Kolozsvar, (2008-05-09 21:57:47)
390. Jakab Bernadett, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 21:56:19)
389. Gyöngyösi CSilla, lelkész/preot, Végvár - Tormac, (2008-05-09 21:54:21)
388. Veress Boglárka, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 21:53:42)
387. Simon Katalin, Kolozsvár, (2008-05-09 21:50:44)
386. Dundler Zsuzsanna, diak, Kezdivasarhely, (2008-05-09 21:50:24)
385. Nyirő Ágnes, közgazdász, Csíkszereda, (2008-05-09 21:45:51)
384. Székely Katalin, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 21:45:35)
383. Kocsis Csilla Bea, tanulo BBTE Jog, Kolozsvar, (2008-05-09 21:40:46)
382. Antal Melinda, studenta, Reghin, (2008-05-09 21:40:23)
381. Olti Viola, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 21:36:56)
380. Varga Levente, Diák/Student, Kolozsvár/Cluj Napoca, (2008-05-09 21:35:52)
379. Kovacs Zsolt, diak, Csikszereda, (2008-05-09 21:35:39)
378. Mikó Imola, mesteri hallgató, Kolozsvár, (2008-05-09 21:35:18)
377. Kónya Zsuzsánna, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-09 21:33:37)
376. filep erika, egyetemista, kolozsvar, (2008-05-09 21:32:55)
375. Bolyai Csaba, student, Odorheiu Seciuesc, (2008-05-09 21:31:37)
374. Zörgő Noémi, PR menedzser, Kolozsvár, (2008-05-09 21:31:17)
373. Máthé Zsigmond, Egyetmista BBTE, Kolozsvár, (2008-05-09 21:29:33)
372. Albert Karola, egyetemista, marosvasarhely, (2008-05-09 21:28:48)
371. Péter M Imelda növér, Nevelö, Csikszépviz, (2008-05-09 21:28:25)
370. Rigmanyi Istvan, Egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 21:24:46)
369. Buzgó Ági, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 21:24:06)
368. Ordog Ildiko Andrea, tanulo, Kezdivasarhely, (2008-05-09 21:21:55)
367. Burján Szilárd, Tanuló, Szatmárnémeti, (2008-05-09 21:21:17)
366. Szotyori-Páll Izabella, recepciós, Győr, Magyarország, (2008-05-09 21:19:56)
365. Burján Gergő, Tanuló, Szatmárnémeti, (2008-05-09 21:19:47)
364. Zsigmond József, Kolozsvári Magyar Diákszövetség - elnök, Kolozsvár, (2008-05-09 21:18:52)
363. Huszti Zoltán, Egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 21:18:22)
362. Kovács Lehel, egyetemi adjunktus, Brassó, (2008-05-09 21:17:49)
361. Sebok Botond, egyetemista, kolozsvar, (2008-05-09 21:17:46)
360. Burján Orsolya, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 21:17:23)
359. Racz Timea, egyetemista, kolozsvar, (2008-05-09 21:16:38)
358. Farkas Kinga, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 21:13:42)
357. Gyorgy Endre, diak, Gyulafehervar, (2008-05-09 21:13:09)
356. Péter Szabolcs, inginer, Odorheiu Secuiesc, (2008-05-09 21:12:22)
355. Vajnár János-Zsolt, tanár, Kolozsvár, (2008-05-09 21:12:09)
354. Mihaly Noemi - Katalin, diak, Marosvasarhely, (2008-05-09 21:11:26)
353. Andre Orsolya, studenta, Sincraieni, (2008-05-09 21:09:44)
352. Tamás Kinga, tanár, Csíkszereda, (2008-05-09 21:09:11)
351. Kölcsey Norbert, Egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 21:07:22)
350. Jakacs Attila, Tanuló, Kolozsvár, (2008-05-09 21:06:06)
349. szabo piroska, egyetemista, Cehu-Silvaniei, (2008-05-09 21:01:45)
348. Molnár Margit, studenta, Lazarea, (2008-05-09 20:51:00)
347. Andorkó Zsuzsa, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 20:50:59)
346. Kollo Emese, Egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 20:45:42)
345. veres orsolya, egyetemista, marosvasarhely, (2008-05-09 20:39:34)
344. Dr. Peter Maria, Cercetator Stiintific, Eindhoven/Olanda, (2008-05-09 20:35:41)
343. Kassay Réka, szerkesztő, Kolozsvár, (2008-05-09 20:34:38)
342. Homonai Judit, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 20:33:26)
341. moldovai rita, diak, kolozsvar, (2008-05-09 20:31:47)
340. Kádár Elemér, náptáncos, pedagógus, Nagyvárad, (2008-05-09 20:27:52)
339. Molnár Árpád, egyetemista/student, Maroshéviz/Toplita, (2008-05-09 20:27:14)
338. Lorincz Maria, studenta, Targu Mures, (2008-05-09 20:26:04)
337. Gardo Katalin, tanitono, Erandred, (2008-05-09 20:21:20)
336. Balint Orsolya, Diak, Kolozsvar, (2008-05-09 20:18:11)
335. Márkus Éva, szerkesztő, Szatmárnémeti, (2008-05-09 20:16:56)
334. Illés Attila, Tervrajz Felelős, Temesvár, (2008-05-09 20:16:52)
333. Berek Mihai, melyepitkezesi muvezeto, Nagyszalonta, (2008-05-09 20:13:22)
332. Szabó-Demeter Éva, drd. tanár, Kolozsvár, (2008-05-09 20:12:36)
331. Berek Elza, ovono, Nagyszalonta, (2008-05-09 20:10:17)
330. varga norbert, mesteris, kolozsvar, (2008-05-09 20:09:09)
329. Eckstein-Kovács Péter, ügyvéd/szenátor-avocat/senator, Kolozsvár-Cluj, (2008-05-09 20:04:54)
328. Norbert, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 19:59:51)
327. Xantus Boróka, diák, Kolozsvár, (2008-05-09 19:53:18)
326. Adam Anna, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 19:51:32)
325. Molnár-Gál Sarolta, egyetemista, Nagyvárad, (2008-05-09 19:49:07)
324. Szénégető István, lelkipásztor, Marosvásárhely, (2008-05-09 19:45:10)
323. Lukacs Andrea, Egyertemista, Bikafalva, (2008-05-09 19:45:04)
322. Lázár Dániel, egyetemi hallgató, Marosvásárhely, (2008-05-09 19:42:29)
321. Kedves Hanga, diák, Csíkszereda, (2008-05-09 19:41:22)
320. Somodi Emese, egyetemista, Csikszereda, (2008-05-09 19:39:03)
319. Mezei Eugen, Kolozsvár, (2008-05-09 19:36:01)
318. Barabasi Zsuzsanna, diak, kolozsvar, (2008-05-09 19:34:29)
317. Balint-Balint Lorant, Manager, Profesor, Lazaresti, Jud harghita, (2008-05-09 19:27:17)
316. Lőrincz Márta, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 19:26:20)
315. Bob Brigitta, Egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 19:23:47)
314. Babós Noémi, egyetemi hallgató/student?, Kolozsvár/Cluj-Napoca, (2008-05-09 19:22:01)
313. Csiki Boróka-Mária, tanuló, Marosvásárhely, (2008-05-09 19:18:22)
312. Mihály Réka, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 19:16:54)
311. Elekes Istvan-Zsolt, egyetemista, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-09 19:14:57)
310. Barabas Renata, diak, Kolozsvar, (2008-05-09 19:13:38)
309. Magyari Ladislav, Subinginer, Zalau, (2008-05-09 19:12:02)
308. Cristina Verbitchi, együttérzö, Leipzig, (2008-05-09 19:10:38)
307. Balint Katalin, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 19:06:43)
306. Csiszér A-M Attila, Diák, Csíkszereda, (2008-05-09 19:06:11)
305. Antonia Sinca, Office Manager/Student, Canada/Hamilton, (2008-05-09 19:05:19)
304. Kovács Andrea, diák, Marosvásárhely, (2008-05-09 19:04:44)
303. Péter Melinda, Diák, Kolozsvár, (2008-05-09 19:04:29)
302. Balazs Eniko, egyetemista, kolozsvar, (2008-05-09 19:03:59)
301. Gergelyfi Tibor, egyetemista, Marosvasarhely, (2008-05-09 19:03:22)
300. balint emoke, tanulo, kezdivasarhely, (2008-05-09 19:01:25)
299. Nagy Emese Lilla, studenta, Cluj Napoca, (2008-05-09 19:01:06)
298. Végh Balázs, doktorandus/doktorand, Kolozsvár/Cluj, (2008-05-09 18:59:27)
297. Szenkovits Aniko-Katalin, Marketinges, Csikszereda, (2008-05-09 18:58:11)
296. Petkes Hermina Julia, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 18:57:41)
295. Antal Eunika, egyetemista, Hadad, (2008-05-09 18:56:31)
294. Bán Izabella, adminisztrátor - ügyintéző, Budapest, (2008-05-09 18:53:54)
293. Bánfi Attila, raktáros, Budapest, (2008-05-09 18:53:02)
292. Deák Gyula Levente, mérnök - igazgató, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-09 18:52:52)
291. Dajka Tunde, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 18:52:38)
290. Sipos Kinga Pálma, szociális munkás, Szatmárnémeti, (2008-05-09 18:52:30)
289. Kovacs Zsuzsanna, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 18:52:00)
288. Tolnai Juliánna, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 18:51:33)
287. Erli Renáta Csilla, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 18:49:32)
286. Tolnai Sárika, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 18:46:35)
285. Szocs Erika, egyetemista, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-09 18:45:42)
284. Bodor Rita, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 18:43:50)
283. Harbula Hajnalka, doktorandusz, Kolozsvár, (2008-05-09 18:41:32)
282. Csog Jozsef, egyetemista / student, Marosvasarhely / Targu Mures, (2008-05-09 18:41:02)
281. Petres Andrea, Kolozsvár, (2008-05-09 18:39:10)
280. Gyongyosi Edith, Diak, Kolozsvar, (2008-05-09 18:37:37)
279. Orbán Ferenc, tanár, Marosvásárhely, (2008-05-09 18:36:45)
278. Ladó Krisztina, diák, Lövéte, (2008-05-09 18:36:42)
277. Szász Brigitta, diák, Kolozsvár, (2008-05-09 18:35:21)
276. Ferencz Zsolt, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 18:34:41)
275. Bartha Zsófia, szerkesztő, Kézdivásárhely, (2008-05-09 18:31:32)
274. Szilágy Szabolcs, szerkesztő, Kolozsvár, (2008-05-09 18:30:36)
273. Fekete Erzsébet-Noémi, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 18:25:34)
272. Fegyveresi Zsolt, doktorandusz, Kolozsvár, (2008-05-09 18:24:50)
271. Fodor Tekla, Egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 18:24:07)
270. Nagy Pál, egyetemi hallgató/student, (jelenleg) Kolozsvár/Cluj-Napoca, (2008-05-09 18:23:10)
269. Györfi Emőke, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-09 18:22:52)
268. Vass Ibolya Emese, diák, Kolozsvár, Budapest, (2008-05-09 18:15:41)
267. Oláh R. István, diák/student, Kolozsvár/Cluj Napoca, (2008-05-09 18:11:53)
266. Reszegh Magdolna, Eletmod tanacsado, Gorocsfalva, (2008-05-09 18:11:52)
265. Kinda Botond, Diák, Kolozsvár, (2008-05-09 18:03:36)
264. Tóth Barna Róbert, egyetemi hallgató, Nagyvárad, (2008-05-09 18:00:39)
263. Keresztes Peter, operator, Kolozsvar, (2008-05-09 17:54:42)
262. Both Gyarfas-Csaba, Erdomernok, Csikrakos, (2008-05-09 17:53:24)
261. Rancz Agnes, Diak, Kezdivasarhely, (2008-05-09 17:53:17)
260. Józsa Judit, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 17:52:50)
259. Biró Mária-Magdolna, Ügyvezető igazgató, Székelyudvarhely, (2008-05-09 17:48:15)
258. Bengyeszkov Csilla, középiskolai tanár, Budapest, Magyarország, (2008-05-09 17:45:55)
257. Kiss Erika, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-09 17:44:30)
256. Nemet Kinga, egyetemi hallgato, Kolozsvar, (2008-05-09 17:43:12)
255. Szomor Attila, lelkész/preot, Gencs/Ghenci, (2008-05-09 17:41:51)
254. Mátyás Gábor - Lehel, Programozó, Kolozsvár, (2008-05-09 17:40:48)
253. Józsa Judit, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 17:36:34)
252. Biró Emese, Egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 17:35:47)
251. Oniga Erika, diák, Kolozsvár, (2008-05-09 17:34:42)
250. Both Emese, egyetemi hallgato, Csikszereda, (2008-05-09 17:32:29)
249. Oniga Erika, diák, Kolozsvár, (2008-05-09 17:31:38)
248. Tatai Orsolya, egyetemi hallgató, Marosvásárhely, (2008-05-09 17:30:25)
247. Bartha Zsuzsánna, egyetemista, Kézdivásárhely, (2008-05-09 17:28:45)
246. Oláh Tünde, kántor-tanító, Csíkszereda, (2008-05-09 17:24:11)
245. Verbitchi Eva, studenta, Kolozsvar, (2008-05-09 17:17:42)
244. Csécs Márton Lőrinc, teológiai hallgató, Kolozsvár, (2008-05-09 17:17:32)
243. PAL LEHEL, EGYETEMISTA, CSIKSZENTIMRE, (2008-05-09 17:17:22)
242. Bacsó Erika, Szociálpedagógus, Nagyvárad, (2008-05-09 17:14:03)
241. Egyed Árpád, Közgazdász,Informatikus Hallgató, Barót, (2008-05-09 17:14:01)
240. Gazda Elemer, inginer textilist, Targu Secuiesc, (2008-05-09 17:13:44)
239. PÁLOSI VERONIKA, ISKOLAIGAZGATÓ, CSíKRÁKOS, (2008-05-09 17:11:06)
238. Orbán János, doktorandusz, Budapest, (2008-05-09 17:11:04)
237. MITRULY ENIKő, TANÁR, ZILAH, (2008-05-09 17:08:00)
236. Berecki Agnes Ilona, ugyved, Kezdivasarhely, (2008-05-09 17:00:29)
235. Szocs Szabolcs, kozepiskolas, Csikszereda, (2008-05-09 16:59:47)
234. Máté Ildikó, Csikszereda, (2008-05-09 16:59:44)
233. Kasza Katalin, Szociális munkás, Nagyvárad, (2008-05-09 16:59:41)
232. Szocs Szabolcs, kozepiskolas, Csikszereda, (2008-05-09 16:58:32)
231. Fazakas Zsuzsanna, economist, Tg.Mures, (2008-05-09 16:57:18)
230. Ispán Ildikó, diád-BBTE, Kolozsvár, (2008-05-09 16:55:43)
229. Barabás Péter, informatikus/informatician, Bukarest/Bucure?ti, (2008-05-09 16:52:28)
228. Fodor Attila, magiszteri hallgató, Kolozsvár, (2008-05-09 16:51:51)
227. Oroszi Zita, egyetemista, Szatmarnemeti, (2008-05-09 16:51:51)
226. Kostyák Márton, diák, Basel, (2008-05-09 16:46:58)
225. Lukács Levente, tanár, Székelyudvarhely, (2008-05-09 16:46:06)
224. Kósa Boróka, egyetemista, Gyergyószentmiklós, (2008-05-09 16:45:53)
223. Bálint Benczédi Réka, diák, Kolozsvár, (2008-05-09 16:45:23)
222. Kádár Ágota, egyetemista, Szeged, (2008-05-09 16:44:25)
221. Kiss Ferenc Szabolcs, szakács / bucatar, Koppenhága / Copenhaga, (2008-05-09 16:44:21)
220. Kósa Bíborka, egyetemista, Gyergyószentmiklós, (2008-05-09 16:43:42)
219. Ferencz Tímea, diák, Kolozsvár, (2008-05-09 16:43:31)
218. Kostyák Márton-Ákos, Diák, Basel, (2008-05-09 16:42:20)
217. Porzsolt Erzsébet, újságíró, Marosvásárhely, (2008-05-09 16:41:11)
216. Gego Katalin, kereskedelmi asszisztens, Kolozsvar, (2008-05-09 16:40:06)
215. Ráduly Mária Magdolna, diák, Kolozsvár, (2008-05-09 16:39:47)
214. Balogh Robert, egyetemista, Torda, (2008-05-09 16:39:39)
213. MIHALY EMOKE, doktorandusz, Kolozsvár, (2008-05-09 16:38:48)
212. Bethlendi Andras, Diak, Kolozsvar, (2008-05-09 16:38:07)
211. Kardos Janos, Kozgazdasz, Kolozsvar, (2008-05-09 16:34:25)
210. Egyed ZSolt, egyetemista, Szentegyhaza, (2008-05-09 16:30:53)
209. Ambrus Agnes, Titkar, Csikmadaras, (2008-05-09 16:30:01)
208. Brtha Dalma, Tanuló, Kolozsvár, (2008-05-09 16:25:38)
207. TOMA ARON, ORVOS, MAROSVASARHELY, (2008-05-09 16:25:31)
206. Nagy Akos, Egyetemista, Csikszereda, (2008-05-09 16:25:23)
205. Gergely Attila, Műszaki Számítástecnikai technikus, Magyarország, Debrecen, (2008-05-09 16:25:16)
204. Csatlos Noemi-Erzsebet, egyetemista, asszisztens menedzser, Csikszereda (Kezdivasarhelz), (2008-05-09 16:24:41)
203. Pöllnitz Ünige, projektvezető, Kolozsvár, (2008-05-09 16:24:18)
202. Demeter Zsuzsánna, Diák, Székelykeresztúr, (2008-05-09 16:14:12)
201. Kovacs Katalin Emoke, egyetemista, Kezdivasarhely, (2008-05-09 16:13:53)
200. Tamás Szóra Szabolcs, inginer instalator, Cristuru Secuiesc, (2008-05-09 16:13:47)
199. Marton Attila, viz szerelo, szatmarnemeti, (2008-05-09 16:13:10)
198. Kovacs Jutka, egyetemista, Kezdivasarhely, (2008-05-09 16:12:30)
197. Kovacs Robert, Herning, Dania, (2008-05-09 16:12:17)
196. Fejér Berrnadett, diák, csikszereda, (2008-05-09 16:12:09)
195. Faludi Orsolya, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 16:11:28)
194. Kazinczy Róbert, Stonemasoner, United Kingdom, (2008-05-09 16:10:52)
193. Kovacs Katalin, egyetemista, Kezdivasarhely, (2008-05-09 16:10:16)
192. Dani Orsolya, egyetemi hallagtó, Kolozsvár, (2008-05-09 16:09:45)
191. Csoma Emőke, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 16:01:27)
190. Timár Csaba, Hotel Manager, Siófok, (2008-05-09 15:57:44)
189. Jarai Albert, PhD hallgato, Manhattan, Kansas, (2008-05-09 15:57:40)
188. Könczei Csilla, egyetemi oktató/lector universitar, Kolozsvár/Cluj, (2008-05-09 15:57:00)
187. Halmágyi Hilda, Diák, Csikszentmarton, (2008-05-09 15:56:02)
186. Székely László-István, egyetemi hallgató, Budapest, (2008-05-09 15:55:55)
185. Fulop Timea, ujsagiro, Marosvasarhely, (2008-05-09 15:54:48)
184. Zsuzsa, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 15:54:08)
183. Andorko Julia, egyetemi hallgato, Kolozsvar, (2008-05-09 15:53:00)
182. Székely István Gergő, PhD hallgató, Budapest, (2008-05-09 15:50:45)
181. Szilágyi Zoltán, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 15:49:18)
180. Dácz Szidi, Kolozsvár, (2008-05-09 15:48:05)
179. Székely Endre, programozó / programator, Kolozsvár / Cluj, (2008-05-09 15:47:18)
178. Lovasz Matyas, economist, Deva, (2008-05-09 15:46:41)
177. Orban Emese, student, Cluj-Napoca, (2008-05-09 15:46:01)
176. Gereb Adam, student, Brasov, (2008-05-09 15:42:56)
175. Biró Róbert, diák, Csíkszereda, (2008-05-09 15:40:56)
174. Szőcs Annamária, tanárnő, Székelykeresztúr, (2008-05-09 15:39:53)
173. Janovits István Zsolt, tisztviselő, Csíkszereda, (2008-05-09 15:38:01)
172. Fejér László, Könyvelő, Csíkbánkfalva, (2008-05-09 15:37:37)
171. Egyed Zsuzsanna, kozgazdasz, CSikszereda, (2008-05-09 15:37:34)
170. Gidro Maria Magdalena, economist, M -ciuc Jud Harghita, (2008-05-09 15:33:15)
169. Vallasek Júlia, egyetemi adjunktus, Kolozsvár, (2008-05-09 15:32:30)
168. Máthé Szabolcs, Elnök - Országos Magyar Diákszövetség, Kolozsvár, (2008-05-09 15:32:22)
167. Farkas Attila, Diák, Csíkszereda, (2008-05-09 15:24:19)
166. Szep Krisztina, Kolozsvar, (2008-05-09 15:17:53)
165. Kerekgyarto Anetta, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 15:16:21)
164. Nagy Szabolcs, egyetemista, Szilagybagos, (2008-05-09 15:14:41)
163. Reiz Beata, hallgato, Kolozsvar, (2008-05-09 15:12:42)
162. Porkoláb Ferenc, cegvezeto, Marosvásárhely, (2008-05-09 15:08:51)
161. Csipan Erika, diak, Csikszereda, (2008-05-09 15:06:56)
160. Janosi Timea, Egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 15:04:58)
159. Luka Lóránt, eladási ügynök, Kézdivásárhely, (2008-05-09 15:04:25)
158. Balint Zita, konyvelo, Cskbankfalva, (2008-05-09 14:58:17)
157. Nagy Timea, tanulo, Nagyvarad, (2008-05-09 14:57:57)
156. Nagy Edith, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 14:56:41)
155. fodor balint, Tanar, Csikszereda, (2008-05-09 14:55:59)
154. Gidro Zita, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 14:54:44)
153. Wanek Tamás, Diák, Kolozsvár (Cluj-Napoca), (2008-05-09 14:54:37)
152. Simon Timea, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 14:53:57)
151. Gidó Attila, kutató, Kolozsvár, (2008-05-09 14:53:21)
150. Szabó Károly, tanácsadó, Csíkszereda, (2008-05-09 14:52:34)
149. Luka Zsuzsánna, egyetemista, Kézdivásárhely, (2008-05-09 14:51:48)
148. Debreczi Hunor, diak, Kolozsvar, (2008-05-09 14:49:59)
147. Furus Levente, irodavezeto, Sepsiszentgyorgy, (2008-05-09 14:48:43)
146. pinkovai bernadett, egyetemista, kolozsvar, (2008-05-09 14:48:14)
145. Hodisan Judit, egyetemi hallgato, Kolozsvar, (2008-05-09 14:46:26)
144. Farkas Annamária, Titkárnő és egzetemista, Bardoc, (2008-05-09 14:46:25)
143. Aczél Annamária, mesteri hallgató, Kolozsvár, (2008-05-09 14:43:23)
142. Czoguly Ildiko, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 14:41:55)
141. Sandor Edit, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 14:41:05)
140. Péter Attila, Egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 14:37:53)
139. Bartalus Gáspár, diák, Eindhoven, (2008-05-09 14:36:14)
138. Fodor Hedviga, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 14:34:58)
137. Nagy Emőke, képzésszervező, Nagyvárad, (2008-05-09 14:34:28)
136. Antal Attila, diák, Marosvásárhely, (2008-05-09 14:33:17)
135. Nyirő Gergely, Diák, Csíkszereda, (2008-05-09 14:32:35)
134. Lukács János, egyetemista, Gyulafehérvár (Alba-Iulia), (2008-05-09 14:31:06)
133. Bessenyei Gedő István, egyetemi hallgató, Kolozsvár / Cluj Napoca, (2008-05-09 14:30:20)
132. Blos Jáni Melinda, tanársegéd, Kolozsvár, (2008-05-09 14:29:52)
131. Császár Attila, informatikus, Csíkrákos, (2008-05-09 14:29:46)
130. Molnár Botond, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-09 14:27:47)
129. Istvan Gergely, student, Kolding Denmark, (2008-05-09 14:22:57)
128. Gazdag Erzsebet, Egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 14:22:50)
127. Konyicska Kinga, tanulo, Nagybanya, (2008-05-09 14:22:36)
126. Oláh-Badi Melinda, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-09 14:22:06)
125. Bota Szidónia, doktorandusz, Budapest, (2008-05-09 14:21:50)
124. Bechtold Noemi, konyvtaros, Nagyvarad, (2008-05-09 14:14:11)
123. Márton Alíz, PhD hallgató, Keszthely, (2008-05-09 14:13:59)
122. Czika Tihamér, jogász, Kolozsvár, (2008-05-09 14:12:13)
121. Zsigmond Adél, mesteri hallgató, Kolozsvár, (2008-05-09 14:11:10)
120. Bute Arnold, tanulo, CSikszereda, (2008-05-09 14:09:50)
119. Keszeg Anna, kutato, KMEI, doktorandusz, ELTE, Kolozsvar, (2008-05-09 14:08:39)
118. Barto Endre, Egyetemista, Csikszereda, (2008-05-09 14:08:19)
117. Székely Zsuzsánna, egyetemista, Csíkrákos, (2008-05-09 14:07:40)
116. Szente Katalin, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-09 14:06:35)
115. Pál Piroska, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-09 14:06:00)
114. Galfi Zsuzsanna, egyetemista, kolozsvar, (2008-05-09 14:05:11)
113. Balazs Emoke, egyetemista, Csikrakos, (2008-05-09 14:04:41)
112. Batizán Emese Emőke, diák, Kolozsvár, (2008-05-09 14:04:32)
111. Péter Barnabás, Programozó, Csíkszereda, (2008-05-09 14:03:26)
110. Simó Csilla, egyetemista, Budapest, (2008-05-09 14:03:23)
109. Zsizsmann Erika, projektmenedzser, Marosvásárhely, (2008-05-09 14:02:25)
108. Stanik Bence, eyetemi hallgató, újságíró, Kolozsvár, (2008-05-09 13:59:13)
107. Dr. Sándor Zoltán Németh, matematikus, Birmingham, Anglia, (2008-05-09 13:48:56)
106. Bán Alpár, Diák/Student, Kolozsvár/Cluj-Napoca, (2008-05-09 13:47:53)
105. Balázs Imre József, egyetemi adjunktus, Kolozsvár, (2008-05-09 13:46:42)
104. László Lóránt, Történész, Marosvasarhely, (2008-05-09 13:45:15)
103. Karácsony Béla, Adminisztrátor, Csikszereda, (2008-05-09 13:44:39)
102. Bálint Miklós, doktorandusz, Kolozsvár, (2008-05-09 13:42:47)
101. Szász Zoltán, mérnök, programozó, Kolozsvár, (2008-05-09 13:41:00)
100. Kolozsi Gabriella, egyetemista, Temesvar, (2008-05-09 13:40:29)
99. Béres Csaba, Igazgató, Székelyhíd, (2008-05-09 13:39:28)
98. bugja zoli, belsoepitesz, kolozsvar, (2008-05-09 13:39:08)
97. FLORIAN ANTAL ARPAD, HAZAEPITO, KOLOZSVAR, (2008-05-09 13:38:26)
96. Kiss Zita, magiszteri hallgato, Kolozsvar, (2008-05-09 13:36:50)
95. Szabó Á. Töhötöm, tanársegéd, Kolozsvár, (2008-05-09 13:35:19)
94. Becze Kata, szocialis munkas, Csikszereda, (2008-05-09 13:34:46)
93. Jáni László, Szoftvertervező, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-09 13:32:32)
92. Gyergyai Csaba, újságíró, Kolozsvár, (2008-05-09 13:31:49)
91. András Gyöngyvér, Irodavezetö- Szociális munkás, Csikszereda, (2008-05-09 13:31:44)
90. Sandor Zoltan-Zsolt, Topografus, Csikszereda, (2008-05-09 13:31:35)
89. Egyed Emese, egyetemi tanár, Kolozsvár, (2008-05-09 13:30:04)
88. Nagy Ákos, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-09 13:29:22)
87. Fodor Zoltán, mérnök, Csíkszereda, (2008-05-09 13:28:59)
86. Molnár Emese-Zsuzsa, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-09 13:28:56)
85. Schupler Bianka, Tanulo, Urziceni, (2008-05-09 13:26:19)
84. Lukács Ottó, mérnök, Tiszaújváros, (2008-05-09 13:25:03)
83. Rokk Erika, egyetemi hallgató, Debrecen, (2008-05-09 13:24:11)
82. Farkas Kinga, szerkesztő, Sepsiszentgyörgy, (2008-05-09 13:24:04)
81. Szabó Noémi, szerkesztő, riporter, Csíkszereda, (2008-05-09 13:20:32)
80. Balázsi-Pál Előd, újságíró, Kolozsvár, (2008-05-09 13:20:03)
79. Nagypal Viola, irodavezető, Kolozsvár, (2008-05-09 13:15:24)
78. Szűcs Tünde, egyetemi hallgató, Kolozsvár, (2008-05-09 13:12:41)
77. Gál Noémi, doktorandus, Kolozsvár, (2008-05-09 13:11:20)
76. Csedő Zsófia, igazgató, Csíkszereda, (2008-05-09 13:09:00)
75. Czirjak Emese, Tanar, Kolozsvar, (2008-05-09 13:08:23)
74. Szőcs Edgár, kontroller/pénzügyi elemző, Marosvásárhely/Debrecen, (2008-05-09 13:07:35)
73. Nagy Erzsébet, Vállakozó, Marosvásárhely, (2008-05-09 13:07:30)
72. Csedő Réka, tanuló, Csikbánkfalva, (2008-05-09 13:06:57)
71. Erli Tibor, Vallalkozo, Csanalos, (2008-05-09 13:01:53)
70. Svegler Laura, tanulo, Csanalos, (2008-05-09 13:01:49)
69. Tenkei Szabolcs-Levente, egyetemi hallgató, Debrecen (Magyarország), (2008-05-09 13:01:16)
68. Károly Adél, hallgató, Kolozsvár, (2008-05-09 13:01:08)
67. Kassay Miklos, Turisztikai ügynök, Csikszereda, (2008-05-09 13:01:06)
66. Pop Anita, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 12:59:31)
65. Markó Bálint, adjunktus, BBTE / lector univ., UBB, Kolozsvár, (2008-05-09 12:59:24)
64. Ravasz Gergely, egyetemista, Korond, (2008-05-09 12:58:55)
63. Gindele Loránd, Student, Cluj Napoca, (2008-05-09 12:58:34)
62. Anzik Eszter, diák, BBTE, német-finn, Kolozsvár, (2008-05-09 12:58:25)
61. Borcea Nicoleta, Economist, Cluj-Napoca, (2008-05-09 12:58:12)
60. Dániel Csaba Levene, Student, Cluj-Napoca, (2008-05-09 12:57:54)
59. Pál Emese, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 12:56:18)
58. Deak Szidonia, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 12:54:58)
57. Fülöp Andrea, Közgazdász, Krakkó, (2008-05-09 12:50:05)
56. Nemes Peter, fizikus, Kolozsvar, (2008-05-09 12:48:21)
55. ban peter, temesvar, (2008-05-09 12:37:01)
54. Kiss Csilla, Egyetemi hallgato, Kolozsvár, (2008-05-09 12:36:58)
53. Kolumbán Levente, Kolozsvár, (2008-05-09 12:35:47)
52. Timár László, épitőmérnök, Kolozsvár, (2008-05-09 12:26:44)
51. Bán Endre, jogász, Marosvásárhely, (2008-05-09 12:22:09)
50. Zágoni Bálint, pályázati felelős, Kolozsvár, (2008-05-09 12:21:30)
49. Hegyi Géza, doktorandusz, Kolozsvár, (2008-05-09 12:16:44)
48. Posa Tibor Emil, Egyetemista, Budapest, (2008-05-09 12:14:17)
47. Balogh Hajnalka, vegyészmérnöl / inginer chimist, Kolozsvár / Cluj Napoca, (2008-05-09 12:12:21)
46. Simona Pantaziu, farmacist, Cluj-Napoca, (2008-05-09 12:10:10)
45. Benedek István, építész, Kolozsvár, (2008-05-09 12:08:23)
44. Szász Botond, programozó, Marosvásárhely, (2008-05-09 12:07:26)
43. Patakfalvi Czirják Ágnes, egyetemista/ ösztöndíjreferens, Kolozsvár, (2008-05-09 12:07:12)
42. Peti Lehel, tanársegéd/kutató, Szeged/Kolozsvár, (2008-05-09 12:06:51)
41. Könczei Csongor, néprajzkutató, Kolozsvár, (2008-05-09 12:06:38)
40. Székely Csaba, szerkesztő, Marosvásárhely, (2008-05-09 12:06:22)
39. Székely Dénes, Tanügyi referens, Kolozsvár, (2008-05-09 12:06:21)
38. cecalasan ioana, arhitect, cluj-napoca, (2008-05-09 12:05:53)
37. Szigeti Attila, tanár, Kolozsvár, (2008-05-09 12:04:38)
36. Selyem Zsuzsa, egyetemi oktató, kolozsvár, (2008-05-09 12:03:26)
35. nagy zsolt, epitesz, kolozsvar, (2008-05-09 12:02:26)
34. Dénes Dezsö, programozó, Espoo, (2008-05-09 12:01:36)
33. Dénes Dezsö, programozó, Espoo, (2008-05-09 11:58:21)
32. Jakab-Benke Nándor, szerkesztő, kritikus, denevérember, Kolozsvár, (2008-05-09 11:53:50)
31. Bogdan Sandu, medic dentist, Cluj-Napoca, (2008-05-09 11:53:42)
30. Toth Agnes Orsolya, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 11:53:32)
29. nagy andras, epitesz, kolozsvar, (2008-05-09 11:52:47)
28. Katona Endre, egyetemista, Bukarest, (2008-05-09 11:51:58)
27. Plugor Reka, oktatasi referens, Kolozsvar, (2008-05-09 11:46:19)
26. Trombitás István, programozó, Kolozsvár, (2008-05-09 11:39:50)
25. Barok Eleonora, Közgazdász, Csikszereda, (2008-05-09 11:36:43)
24. Mate Istvan, Programozo/programator, Kolozsvar/Cluj, (2008-05-09 11:35:14)
23. Jakab Albert Zsolt, néprajzkutató, Kolozsvár, (2008-05-09 11:34:20)
22. Toró Tamás, Egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 11:32:57)
21. Dohi Zsuzsánna, tanár, Kolozsvár, (2008-05-09 11:31:43)
20. Mate Istvan, Programozo/programator, Kolozsvar/Cluj, (2008-05-09 11:31:42)
19. Mike Balint, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 11:30:11)
18. Nagy Blanka, tanár, Kolozsvár, (2008-05-09 11:28:51)
17. Lukács Katalin, újságíró, Marosvásárhely, (2008-05-09 11:26:11)
16. Csirák Dalma, irodavezető, Marosvásárhely, (2008-05-09 11:26:04)
15. Sabo Noemi, egyetemista, Kolozsvar, (2008-05-09 11:23:40)
14. Lorincz Csaba, programozo, Kolozsvar, (2008-05-09 11:21:17)
13. Mészáros Róbert, egyetemista, Kolozsvár, (2008-05-09 11:17:26)
12. Szabó Ágnes, programozó, Kolozsvár, (2008-05-09 11:11:42)
11. Tóth Árpád, Színész, újságíró(Erdély Fm), Marosvásárhely, (2008-05-09 11:02:49)
10. Kulcsár - Székely Attila, színész, újságíró, Marosvásárhely, (2008-05-09 11:01:52)
9. György Imola, újságíró, Marosvásárhely, (2008-05-09 11:01:23)
8. Molnár Ildikó, újságíró, Marosvásárhely, (2008-05-09 11:00:48)
7. Kelemen Attila, újságíró, Marosvásárhely - Kolozsvár, (2008-05-09 10:57:20)
6. Sipos Géza, újságíró, Kolozsvár, (2008-05-09 10:56:18)
5. Fülöp Noémi, újságíró, Kolozsvár, (2008-05-09 10:55:09)
4. Szakáts István, szabadfoglalkozású, Kolozsvár, (2008-05-09 10:54:23)
3. Sipos Zoltán, újságíró, Kolozsvár, (2008-05-09 10:54:22)
2. Bakk-Dávid Tímea, szerkesztő, Kolozsvár/Cluj-Napoca, (2008-05-09 10:52:56)
1. Kertész Melinda, újságíró, Kolozsvár, (2008-05-09 10:51:34)








24 óra hírei 24 óra cikkei
HIRDETÉS